Körben az angyalok ülnek

Átmeneti tünetmentesség jellemez tegnap délelőtt óta. Ha épp kitalálok az önsajnálatból néhány pillanatig képes vagyok reálisan is gondolkodni. Persze azért segítség kell hozzá. Például egy (minden lélekdoktornál hatásosabb) Boci-boci tarka a telefonban, pár kedves szó, néhány vigasztaló sor. Egy pasi, aki mindig, mindenkor, minden körülmények között. Aki sosem ömleng, nem mondogatja, hogy szeret, "CSAK SZERET'. Aki mondogatja a maga nyugodt módján, hogy minden rendben lesz. És ha nagyon utálom, hát majd felállok és kész. És aki megérti, hogy nem csak attól félek ami jön, hanem azt is síratom ami elveszett. Eddig sem az tartott a nyomdában, hogy fene módra jól éreztem ott magam, mert utáltam ott lenni, de a munkám szerettem. Az egyszerre sok félét, sosem mint egy gép, néha agymosásként lemezmásolás, néha belemélyülős tervezős, aztán megalkotós.

Istenlába tegnap fél kettőkor beállított értem, hogy most aztán elvisz magával dolgozni egy kicsit, és kirángat magamból. És bár igen borzalmas helyre kellett mennie dolgozni, és a látvány pont annyira volt fantasztikus, mint az én társaságom, de azért jobb volt, mert mégiscsak történt valami. Később bent a dolgozójában a srácok között egy kis poénkodás, aztán buszozás a gyerekekért, boltba menés.... Elterelte a gondolataimat. Hatkor összekuckóztunk ketten a kanapén és Magnumot néztünk, amit sosem néznék egyedül, mert nagyon nem bírom, de így összebújva még az is jó.

Igyekszem arra gondolni, hogy ez a sok jó mind az enyém, és hogy tök fölös itt rinyálni előre, dehát én ilyen vagyok. Erről is beszélgettünk tegnap, hogy meg kéne tanulnom a munkahelyi konfliktusokat, gondokat letenni mikor kijövök a kapun. És ami még fontosabb némi spontaneitásra kéne szert tennem. Én mindig mindent előre eltervezek, fejben mindig készen állnak a, b tervek. Csak úgy érzem magam biztonságban, ha van tervem mindenre. Aztán mikor váratlan események jönnek és valami bezavar az előre komponált világomba akkor teljesen beleesek a kétségbe. Istenlába szerint, most sodródnom kéne, hagyni hogy vigyenek az események, úgysem tudok igazán befolyásolni pillanatnyilag semmit, ergo feleslegesen görcsölök. De fingom nincsnen, hogy hogyan kell ezt csinálni, pedig szeretném, mert akkor belső feszültség van bennem, hogy lassan villámok jönnek ki a fülemen.

Ma reggel mindenesetre felkeltem hatkor a fiúkkal, mert visszaaludni úgysem tudok, csak az ágyban agyaltam volna :( Nyolcra már kész a rakott krumpli, a piroska féle almatorta (Piroska és Farkas blogról) három szendvics, hátha hazaesik a pasas elrabolni engem :) és még az ábrázatomon is igazítottam.

És most énekelni (na jó inkább gajdolni) fogok, mert attól mindig vidám leszek. Persze lehet, hogy csak attól ér fülig a szám közben, hogy a szomszédok mit szenvedhetnek :))
tralala