Most mondjátok meg, lehet egy ilyen muki mellett szomorkodni, elkeseredni?Ma fodrásznál voltunk, kettesben. Nagyon tetszett neki, eddig mindig itthon vágta a haját a majdnemsógórnőm aki fodrász, de ma elmentünk igazi fodrász üzletbe egy régi ismerőshöz felnőtt hajvágásra :) És volt zselé (kókusz illatú, ami miatt egész délután a fejét szaglásztam :) ), meg emelkedő szék, meg minden ami kell. Én csak egy kicsit ritkíttattam a monchichi sérómon, de Bebe dolgunk végeztével megjegyezte, hogy húúúú milyen jól nézünk ki :) Jó kis móka volt :) Rögtön küldtünk is apának egy telefonos fotót :)
A nap többi része részemről rendrakással és a hétvégére való főzőcskével tellett, míg a kis muki 6 oldalnyi matekfeladatot oldott meg csont nélkül, még csak kérdezni sem kérdezett.
Tegnap konkrétan mondjuk a frászt hozta rám, mikor kiabálva beszaladt a konyhából, hogy megfulladokmegfulladokanyúúúú. Nem szeretném részletezni az érzést. Megakadt a torkán a gyógyszer, aztán szerintem a nagy kiabálás alatt már le is ment, de jó nagy ijedtség volt :(
Elég gáz szerintem egyébként, hogy a gyerekeknek szánt antibiotikum akkora, hogy félbe törve is ki tesz két algopyrinnyi méretet. Reggel tiszta frásszal állt neki a gyógyszerszedős manővernek, és én is be voltam fosva, de azért igyekeztem ezt titkolni, és mondtam neki, hogy ha ne féljen, mert akkor nem fogja tudni lenyelni, és hogy hová tegye a nyelvén és nagy kortyot igyon.
Remélem hétvégén is jól veszik majd az akadályokat nélkülünk.
Ma bevásárlás alatt hívtak az egyetemről, hogy hétfőn hová és mikor kell interjúra mennem. Elég béna állás, még bénább fizetéssel (közalkalmazott bértábla), de mégiscsak egy állás. Nem szeretnék munkanélküli lenni, már a lehetősége is kiborított, nem ám ha valóra válik. Erről bővebben majd a jövő héten tudok beszámolni, gondolom villámgyorsan eldől a dolog, mert április egytől be kell tölteni az állást. Az viszont konkrétan kész kabaré lehetett, ahogy fél kézzel a táskámban kotortam tollért, közben szemmel tartottam a gyereket, és mutogattam a csemegepultnál, hogy miből és mennyit. A végén kis patakként csordogált a víz a hátamon.
Na életem ezen részeit kéne a hétvégére kikapcsolni, és csak Istenlábával andalogni és fényképezni, vagy csak nézni kifelé a fejemből. Aztán mikor már zsibbadtra relaxáltam magam jó nagyokat röhögni Katival és látni a tollasgyönyörűségeket, és megszerelmezni Csibit, aki a világ legjobb fej tollasa, mit tollasa a világ legjobb fej élőlénye. Imádom.
Miközben e sorokat írom a csemegéspultos mutogatást folytatva irányítom Istenlábát, hogy mit tegyen a bőrőndbe, de vagy én nem lokalizálom jól a dolgokat, vagy ő tök bandzsa mert a könyvem helyett épp a sólámpát teszi el kaján vigyorral. Én meg úgy örülök ilyenkor, hogy itt lehetek, vele, velük. Mert itt mindig van móka, és elnézik a kiborulásaim, és velem fetrengenek, ha rámjön a röhögés (legtöbbször a semmin).
És imádom a gyerekeket, mert soha egyetlen egyszer sem hangzott még el az évek alatt, hogy persze ti elmentek, minket meg itt hagytok... Először mikor elmentünk így, elmondtuk nekik, hogy nagyon szeretjük őket, és imádunk velük lenni, de egymást is szeretjük és szükségünk van néha rá, hogy csak ketten legyünk... Ezen az akkor kb. 3-4 éves Benedek elgondolkodott, majd közölte, hogy ki kell pihennünk azt a sok beszédet amit ők előadnak, és nem is kellett erre azóta sem több szót vesztegetni.
Igazából én vagyok az (azt hiszem) aki az ilyen reggeleken baromi szarul érzi magát, és tiszta szorongás. Mert persze abszolút meg vagyok róla győződve, hogy nálam jobban maximum csak Istenlába ..., és velem vannak a legnagyobb biztonságban, és különben is nélkülem csak nem forog a Föld, vagy mégis? :)
Drukkoljatok nekem, hogy süssön a nap :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése