Ritka pillanatok - nyaralás gyerekekkel

Nem volt túl nagyszabású, mert későn szerveződött és a lehetőségeket behatárolta legkisebbünk családba kerülése. Szemfülesek nyilván már az előző posztban is észrevették, hogy van kutyám :D (fülig érő száj, és hurrrrráááá) és imádom, és naná, hogy csak oda mentünk ahová ő is jöhetett, de szerencsére Fonyódon igazán szuper a kutyás strand és van egyszerű, de olcsó kutyabarát szálláshely is (borsatanya).

Na, mi?!

Mi volt a legeslegjobb a nyári vakációban?

Nem rendelkeztem  vidéki nagymamával, sem gazdag nagybácsival, a szüleim dolgoztak, én meg kulcsos gyerek voltam a panel lakótelepen. Ez így leírva most olyan siralmasan hangzik, pedig valójában nem az, mert volt körülöttem sok-sok hasonló. Ha egy gyereknek vannak barátai akkor csak akkor van egyedül ha egyedül akar lenni. Így aztán fociztam a fiúkkal, tollasoztam mindenkivel aki hajlandó volt, bandáztam az osztálytársaimmal, kosaraztunk iskolaudvarokon, néha strandoltunk a Hullámban, vagy ki tudja mit műveltünk Yvették szőlőjében. Sosem unatkoztunk, sosem tévéztünk, tánckoreográfiákat gyakorolgattunk, jajj, de nagyon régen volt.

Egy biztos a nyári  vakációban az (volt) a legjobb, hogy nincs tanulás, felelés, megfelelés...

Minden évben nyaraltunk a szüleimmel, minden évben vállalatai üdülőben (mindig a nyomdáéban és soha nem az egyetemében - milyen érdekes, hogy húsz évig nyomdában dolgoztam, most meg az egyetemen :)) Ezek a nyaralások a Balatonfenyves - Alsóbélatelep - Szeged állomásokra korlátozódtak, egy idő után minden nyaralás olyan volt, mint egy hazatérés. 

 

Nagy lelkendezést nem fogok most ezek körül csapni, mert nem őrzök túl fantasztikus nyaralási élményeket. Nem emlékszem hogy valaha is játszottak volna velem a szüleim, akár otthon akár nyaraláson... Így aztán pont úgy nyaraltam, ahogy a hétköznapokon éltem, csak épp nem otthon voltam. Persze jártam sétálni az anyukámmal a tó, vagy folyóparton, blablabla, de sosem voltak olyan dzsámborik amiket mi csapunk a gyerekekkel. Apám miután ráébredt, hogy nem tud megtanítani úszni, mert annyira beszari vagyok, hagyta a francba az egészet, anyukám be se jött a vízbe... Viszont ha kiolvastam az aktuális könyvemet mindig megvették a következőt. Így jártam én Alaszkában, miközben ki sem tettem a lábam az Alsóbélatelepi üdülőből. Valószínűleg unalmas régi nyarak alatt szoktam rá az emberek megfigyelésére is. Ezt még most is csinálom néha a strandon :), meg a buszmegállóban, meg az orvosnál, meg a ... valószínűleg mindenhol :)

a szegedi nyaraló stégjéről

a szegedi nyaraló

szabadstrand a Sárgán

 A szegedi nyarak meghatározóak lettek az életemben. Ma is Szeged az a hely amit magaménak érzek, bár a hegyek hiányoznak :), órákig el tudok(tam) mabulászni a Tisza parton, vagy csak ülni valamelyik téren..., fagyit enni a Virágban, vagy később kisfröccsöt inni a Szőlőfürtben...

Volt egy nyár, a 7. osztály utáni mikor a családi nyaralás után engem ott tartott maguknál egy szeged nyomdász és a felesége. A saját gyerekeik már nagyobbak, voltak, a férfi nyomdász volt, a nő fodrász és a szabadtéri játékokon dolgozott. Abban az évben ment szegeden az István a király. Egész nap csavarogtam, a nagylány LGT és Piramis lemezeit hallgattam, majd délután besétáltam a városba, felmutattam a kis kártyámat és már bent is voltam a "világ" legizgalmasabb forgatagában. A Kirov balettől kaptam egy (gyakorló) balett cipőt :) és mindenki nagyon kedves volt. Én meg végignéztem az összes létező előadást...

Tiszta erőből nyár

Ahogy azt a jó dolgok között említettem idén Horvátország a nyaralási uticél. Illetve már ezer éve az a cél, de csak most érünk oda. Megvártuk míg kurvára drága lesz a benzin :)

Ide megyünk.         ITT

Nem nagyon halogathattuk tovább a dolgot (nem mintha jó kedvünkből nem mentünk volna eddig), mert mindenképp szerettem volna ha öten együtt sikerül menni. Az meg már most is csoda, de Vitya után lassan Soma is lemorzsolódik majd...

A gyerekek (is) persze teljesen be vannak sózva és már nagyon várják. Június 1-8-ig megyünk, az ugyan még iskola idő, de ezt könnyen át tudjuk hidalni :) Vitya pedig épp az írásbeliken túl és a szóbelik előtt lazulhat majd.

Nincsenek illúzióim, (dehogy nincsenek :)) már előre készítem magam, hogy nem lesz olyan idilli a dolog, mint amikor barátokkal mentünk. Három gyagyás összezsúfolva hátul, úgy hogy ebből kettő 180 centi fölött van... és mindkettő balhézós.... A telerakott öreg autó (öt ember, kempingben, 8 napot). Olyanok leszünk, mint a Szeleburdi család :)

A nyár további részében július közepén leszünk két hetet szabadságon, mert az Olimpia alatt a kolléganőm szeretne otthon lenni. Ebben az időszakban csak itthoni programjaink lesznek.

A nyarat szeptember 20-23 között zárjuk majd - szintén iskolaidőben, éljen a lógás (de már csak akkora volt szabad időpont) - a balatonkenesei Telekom Hotelben.   Ez ugyan az édes kettes őszibújás ideje lenne, de mivel a pécsi önkormányzat nem támogatja idén az iskolai táborozást, így az nem is lesz. Szóval kárpótolni kell a gyerekeket. Gondolom tetszeni fog nekik, mert ilyen puccos helyen még nem voltak.

A fenti nemes cél érdekében idén sajnos kihagyunk több koncertet (az elsőt - Quimby - épp tegnap), kihagyjuk a Fishing on Orfűt (ezt még nem tudom, hogy bírom ki), és elmarad az édeskettes is. Nekem erősen fáj mindegyik, ezért igyekszem addig nyerni a lottón :)

szombat

ma haza megyünk. Reggel süt a nap, így reggeli után a strandon kezdünk, ebédig maradunk lent, de már 11 körül beborul az ég. Ebéd után összepakolunk, a gyerekek még bandáznak, én olvasok kicsit, aztán indulás. Még megállunk Siófokon a bazársoron. Sajnos Bebe ki nem hagyná az ilyesmit. Szerencsére nem kell semmi rémeset vásárolnunk, csak egy karikatúrát szeretne rajzoltatni magáról. Somát is noszogatjuk, de hallani sem akar a dologról. Legalább valaki tud spórolni ebben a családban :)

- vége -

péntek

Nyoma sincs a csütörtöki esőnek, hávájdizsinapfény van :)
Miután én mindenképp látni szeretném a nemrég megnyilt tihanyi Levendulaházat reggeli után útnak indulunk. Ötven kilométert mégsem tehetünk meg egyhuzamban, így Fűzfőn megállunk egy kis bobozásra és mászásra, pillanatok alatt dél lesz :)

A levendulaházat klasszabbnak gondoltam. Veszek pár levendulás szappant (mégcsak nem is helyben gyártott), hűtőmágnest Mókának ...

Négy óra van mire végre beesünk a strandra. Egy kis fürdés, labdázás, vizibiciklizés...
Vacsora után tábortűz. A tűz mellett ülve távoli tüzijátékként értékeli mindenki a meteorrobbanást. Én persze nem látom, mert megint egy könyvet bújok. De azért rémesnek értékelem, hogy ilyen veszélyes dolgok történnek "körülöttem".

csütörtök

folyamatosan esik. Összedugjuk a telefonomat a tévével és filmet nézünk egész nap.

szerda

 élményfürdünk.

kedd

 napsütésre ébredünk. Majdnem sokkot is kapunk.  Reggeli után azonnal elhúzunk a partra, ahol Bebe rögvest horgászni kezd. A partmentén kishal óvoda működik, csak úgy hemzsegnek, így aztán ki is fog egy párat, amit aztán Istenlába igyekszik a legkíméletesebb módon kiszabadítani és visszaküldeni a többiekhez. Soma bringával jön utánunk, majd mikor megérkezik rádöbben, hogy nincs rajta fürdőgatya, márpedig ő most már belemegy a 18 fokos Balatonba. Vissza bringázik, megjön és bemegy. Vacog kicsit, de állítja, hogy nem hideg,  Bebe is vérszemet kap, sziszegve bemerészkedik. Feltűnnek egyéb idióták strandolók is, lassan tényleg olyan, mintha nyár lenne.  Az égen bongyor báránykák úsznak, a nap égeti a bőrünk, tralala. Ebéd utánra befelhősödik, így strand helyett a csavargást választjuk. Somának nincs kedve, ő marad. Bebe bazarazna, naná, szerintem vásárlási kényszere van.  Sétálunk és hülyeségeket nézegetünk a bazárokban. Csak én eszem le magam fagyival. Hatalmas pacával a pólómon sétálgatok a parton. Nem mondom, hogy nem idegesít. Hazafelé azonnal veszek is magamnak egy blúzt vigasztalásul – kinek is van vásárlási kényszere? A visszaérkezéssel ismét megcélozzuk a vacsoraidőt. Végre a gyerekek is esznek, majd kaja után eltűnnek. Minden este bandáznak, tíz előtt elő sem kerülnek. Üdülőn belül vannak, biztonságban, egy csomó havert találtak. Örülök hogy így elvannak. Holnap állítólag újra sütni fog a nap. Találtunk egy élményfürdőt Siófokon, holnap megnézzük.

Az egész család egyetért benne, hogy jó a nyaralás.

hétfő

a kalandozás napja. Reggeli után egy gyors családi pingpong verseny. Naná, hogy én nyertem. Utána Bebe szórakoztatására lemegyünk a partra. Ez a közelben egy négy méteres beton sávot jelent, egy lépcsővel és egy keskeny horgász stéggel. Bebe lógatja a zsebpecáját és nem fog semmit. Mellette egy nagypapa unokákkal, nádbottal. Bedobják kapás, kishal, új csali, bedobják, kapás…  Nem sokáig vannak lenn, mert egy idő után a nagypapának tele lesz a hócsukája az össze vissza rumlizó kölykökkel. Mielőtt elmennek átpasszolja a varázscsalit nekünk. Jó néhány csontival gazdagabban végre a mi horgászunk is fog egy kishalat.

Teljes a boldogságunk.

Ebéd előtt még biciklizésre kényszerítenek. Lehet hogy én vagyok az egyetlen ember aki igenis el tud felejteni bringázni, de tiszta majré vagyok minden évben mikor fel kell ülnöm. Mert jajj magas, és jajj, hogy kell elindulni, leszálni, autó jön…. Szóval tudok parázni rendesen, de azért egy idő után élvezni kezdem, csak akkor elkezd fájni a seggem…. Ebéd után, leszarva, hogy nincs nyaraló idő, és hogy csak azért is jól érezzük magunkat kalandparkba megyünk. 

Végül Balatonfűzfőn kötünk ki. Bebe kicsit nehezményezi, hogy alacsony a közepes kalandpályához és gyerekpályán kell mennie, de a végén azon is megküzd rendesen. Közben Soma az én kérésemre nem a legkeményebb pályán indul el (aminek a teljesítése kb. 40 perc) hanem a közepes felnőtt pályán. Nincs tíz perc és végig ér, majd boci szemekkel néz. Naná, hogy befizetem, aztán majomkodjon a fák lombjain. 38 perc alatt végigért azon is, de nehezményezte, hogy közben állandóan várnia kellett az előtte bénázó felnőttekre. Tény, hogy a gyereknek fantasztikus adottságai vannak az ilyesmihez, hatalmas a keze, lába, tökéletes csimpi. Míg ő a lombkoronákban teszteli magát a Bebe unalom ellen falra mászik. Az animátor eltereli a kicsiknek való faltól a nagyobbaknak valóhoz. Persze itt is nehézségei akadnak a méretével, és hogy őszinte legyek a Bebe az a gyerek akit az eszéért szeretünk. Ő ugyan meg van róla győződve, hogy ő aztán bármit, és nincs akadály, de be kell látnunk (titokban), hogy kicsit topa. Még aki biztosította is előkapta a fényképezőgépét, hogy lefényképezze, hogy tud ugyanoda fogni ahol áll. Persze azért nem hagyják, hogy feladja, néha húznak rajta egy kicsit, és a végén szól a csengő a fal tetején.

 Pont vacsorára érünk vissza. Ez nem sokat segít rajtunk, mert egyik gyerekünk sem eszi meg a gombát, így miután mi megkajálunk elmegyünk be Sóstóra pizzáért. Míg a kaját várjuk végre jelet adnak az égiek és legalább a blogot frissítem kicsit.

Egyébként nem sok hírem van a világról, és be kell látnom internet nélkül is forog a Föld. A legjobb, hogy órám sincsen. Kb. két hete megint tönkrement a szíja és már az agyamra megy. Így úgy döntöttem meglepem majd magam egy új órával, majd ha megtalálom az igazit. Addig is élvezem az idő nélküliséget.

vasárnap

esőre ébredünk. Nem vagyok boldog tőle, mert leakartam menni a partra egy kis internetezésre (itt ugyanis még térerő sincs) Beszorulunk a szobába, de ez valahogy annyira természetes már, hogy senki sem ágáll ellene. Ifjúsági filmeket bámulunk a tévében, amit otthonról hoztunk. Istenlába így könnyen el tudja foglalni magát, mert mikor rájön az unalom fogja az antennát és körbetáncolja vele a négyszer négy lépésnyi szobát, hogy jelet kapjon.

Hol esik, hol nem. Punnyadunk. Kiolvasok másfél könyvet. Ez van.

szombat

a reggeli gyógyszer bevételnél kiderül, hogy épp a legfontosabb maradt otthon, nincs nálam a pajzsbogyóm. Nem maradhatok anélkül kilenc napig. Körbe kérdezősködöm, hátha van az üdülőben egy nyaraló orvos – ez mégiscsak egy orvostudományi kar üdülője. Orvos nincs. Felhívom Mókát aki Bfenyvesen tölti szabad napjait. Az indulásáról lekéstem, mert már Fenyvesen van, viszont az anyukájánál van a nekem kellő gyógyszerből és tud is adni egy levéllel. Megbeszéljük, hogy ebéd után találkozunk Fenyvesen. Mókáéknál ütközünk. Lent vannak a szülei, a tesója és annak a fia, ide toppanunk be mi, mint egy megszálló hadsereg, bár mióta csak négyen járunk – mert Vitya már nem igazán jön velünk sehová – nem is annyira érzem tömegnek magunkat.  Nagyon jól érezzük magunkat, kártyázunk, beszélgetünk, nevetünk.

Közben persze hol esik hol nem. Bebe aggódik, mert ő tegnap óta készül zsebpecával halat fogni. Megnyugtatom, hogy legyen bármilyen idő én megyek vele horgászni. Veszünk egy zsebpecát és bár majd lefújja a fejünkről a szél a hajat mi kitartóan ülünk a parton. Látszik szegény gyereken, hogy majd megfagy, de ő aztán igazán nem egy feladós fajta. 

A végén már a csajok próbálják rávenni, hogy álljunk odébb, mert ilyenkor már alszanak a halak, de az is lehet, hogy megfagytak.  A hideg szélben azért magunkba szívhattunk némi napsütést, és látunk egy elhaló szivárványt is.

Egy kis sült ha igéretével eltérítjük Bebét a horgászattól majd veszünk két akkora hekket amekkorát még életemben nem láttam. Kaja után jön a kihagyhatatlan fenyvesi bazár. A „bazarazás” ősi sport nálunk, ki nem hagyná egyik gyerekünk sem, bár ahogy elnézem most már Bebe is kezd kinőni belőle, mert alig talál valamit. A végén egy slusszkulcsnak látszó sokkolóval és egy kis műtakonnyal leszünk gazdagabbak.

Pocsék volt ugyan az idő, de teljes az egyetértés abban, hogy ez egy igazán jó nap volt.

péntek

reggel hatra tervezzük az indulást, és el is indulunk hat húszkor.  A Mecsek felett förtelmes felhők vannak, vidáman konstatáljuk, hogy mi bizony eljövünk onnan. Optimizmusunk hamar megtörik, egész úton esik az eső. Mire megérkezünk igazán rázendít. 

A károgó gyerekek csitítására közlöm, hogy tizenhét perc múlva eláll az eső. Magam is meglepődöm, de tényleg így történik. Elgondolkodom rajta, hogy felajánlom szolgáltatásaimat a Forma1-be. Minek a sok kütyü, meg radarkép…

Kicsomagolunk. A gyerekek felderítik az amúgy sem ismeretlen terepet, ebédig nem is látjuk őket. Ebéd után bemegyünk Siófokra beszerezni a jólét komfortérzetét megteremtő csipszeket és üdítőket. Nem veszek sört magamnak. Én csak nyáron sörözök, ez meg itt csak nevében az.

Visszafelé lemegyünk a partra, azért mégse járja, hogy már fél napja itt vagyunk és még nem láttuk a Balatont. Bebe azonnal elfoglalja magát, egy darab náddal készül halat fogni, majd talál is egy döglött halat. Először megpróbálja két bottal felemelni, hogy bemutathassa nekünk – mint egy hűséges kutya – majd mikor ez öt perc után sem sikerül fogja és felkapja. Miután lelombozzuk azzal a hírrel, hogy már pedig nem tarthatja meg a döglött halat, visszadobja a tóba. Rá két percre egy kisgyerek egy vödörben csalihalat hurcol, amiből kiugrik egy kishal. Bebe megtalálja és boldogan ujjong, hogy feltámadt a döglött hal és visszajött… Újra megállapítjuk, hogy lehet, hogy a gyerek penge az iskolában oktatott tárgyakból, de a való életről lövése sincs.