Biztos éreztem, hogy valami készül ezért is igyekeztem annyira békéssé tenni a hétvégét.
Aztán, mint már oly sokszor ismét rájöttem, hogy úúúútálom a hétfőt, és egyáltalán nem nekem találták ki, és olyan túlélhetetlen nyomorúságos gigaszar nap hogy csak na.
És tényleg. Vasárnap éjjel nem aludtunk, mert Vitya annyira köhögött, hogy már nekünk is fájt. Reggel megkérem a zanyukámat, hogy vigye el a tüdőgondiba, mert nagyon szarul van. Mammer vitte a gyereket a frissen elköltözött tüdőgöndozóba, közben Soma aki szintén szarul érezte magát parkolópályára került a papánál, Bebe hiába köhögött szegény, őt elküldtük suliba, mert dolgozni kell! Néha komolyan utálom magunkat, olyanok vagyunk mint két őrült sztahanov, félre söpörjük a gyerekeket és rohanunk dolgozni, pedig...
A lázas Viktor és szegény mammer kilenctől egyig tartózkodtak a tüdőgondozóba, mire végre megnézte valaki a gyereket. Azonnal kórházba akarták utalni, persze a gyerek tiltakozott, a mammer meg menne vele a Dunának, beintettek a dokinak, aki adott antibiot, meg jó tanácsokat és péntekre rendelte vissza.
Szegény anyám megpróbáltatásai itt még nem értek véget. Fél négyre a Somát vitte a háziorvoshoz, ahová négyre mi is odaértünk, és legalább összeszedtük őket, hogy ne kelljen haza gyalogolniuk.
Itthon Viktorka nem túl szívmelengető látványa fogadott. Aki ismeri tudja, olyan mint a cérnametélt, minden bordája kint lóg (ettől még kockásra gyúrt hasizma az van neki :), hófehér a bőre... Szóval jobb napokon is elgondolkodik az ember, nincs-e baja ennek a gyereknek, de mikor beteg, hát ijesztő látvány.
Estére sajnos már nem csak a látvány volt ijesztő. Annyira felületessé vált a légzése (a fájdalom miatt nem tud nagy levegőt venni, apró levegőket kapkodott szélsebesen), hogy már a körmén is látszott, hogy nem jut elég oxigénhez. Még nekem is ijesztő volt, pedig én magam is asthmás vagyok, és túlesek évente 1-2 ilyen atrakción. Az amikor a gyerek kérte, hogy vigyük be a kórházba már tényleg mutatta, hogy húzós a helyzet. Megkértem, hogy próbáljon a hörgőtágítóból két puffot belélegezni amennyire csak tudja, adtam neki egy liter teát, hogy igya meg amilyen gyorsan lehet (gondoltam hátha nem ivott eleget és a besűrűsödött vére is ront a helyzeten), magamnak meg negyed órát, és elkezdtem összepakolni a kórházhoz, szóltam Istenlábának, hogy öltözzön, hívok mentőt, ő megy vele, én maradok a kicsikkel. Nem akartam, hogy autózzanak össze vissza, hogy melyik kórházba fogadják, egyszerűbb ilyenkor a mentő.
Mire végeztem a gyors csomagolással kezdett jobb színe lenni Viktornak. Így várakozó álláspontra helyezkedtünk. Én a kórházra szavaztam, Csaba nem, a gyerek előszőr a kórházra, de ahogy jobban lett nem...
Aztán éjszaka megfigyelés alatt tartottuk, aludt, ülve, nyílegyenes háttal, de legalább aludt, nem köhögött.
Tegnap elintéztem a munkahelyemen, hogy én ma nem megyek be, ha sürgős grafika van akkor majd itthonról csinálom, minden egyéb vár (természetesen két - szerintem baromira ráérős - munkát sikerült is a nyakamba varrni mára). Így reggel Csabi készült elindulni Bebével, hallottam, hogy készülődnek, meg hogy valaki már megint nagyon köhög. Még jó, hogy megkérdeztem ki az, mert kiderült ez bizony Benedek. Mondtam Csabának, mehet dolgozni, Bebe marad, elviszem orvoshoz, hiába nem fáj semmije, nem lázas, nem fogom kivárni míg a jövő hétre megbetegszik.
Mielőtt elindultunk orvoshoz lemeóztam Vityát, egy kis hőemelkedése volt, a tegnapihoz képest mindenképp könnyebben lélegzett, a pulzusa is száz alatt volt, rábíztam Somára - aki beteg, de nem annyira -, hogy gondoskodjon róla és elfutottam Bebével az orvoshoz.
Fél nyolctól volt rendelés, fél kilencre már a doktornéni is odaért :( , Bebe is kapott gyógyeszert, tekintettel a fennálló helyzetre. Orvostól futás a boltba, majd busz és haza.
Vityát áttelepítettem a nagyszobába, hogy ne legyen egyedül, ágynemű csere, szellőztetés ...
Megemlítettem neki, hogy a háziorvos szerint be kéne mennünk a légútira a gyerekkórházba, mert infúzió kéne neki, meg megfigyelés ... Abban maradtunk, hogy mivel a két másik gyerekkel meg busszal úgysem fogunk nekiindulni a világnak, várunk míg apánk hazaér, és majd eldöntjük a dolgot. Bár én vagyok a parázósabb, de azt hiszem maradunk itthon. Egyrész töltöttünk már heteket a légútin, és bár a sószoba és egyéb szippantós kezelések jól jönnének, de az ott lévő egyebektől megértem, hogy hidegrázása van a gyereknek. Nagy ő már ahhoz, hogy két három évesekkel egy szobában feküdjön egész nap és mesét nézzen. Másrészt, úgy látom javul a helyzet, ma már nevetni is láttam :) Holnap még megpróbálok itthon maradni vele egész nap, csütörtökön már muszáj lesz bemennem egy pár órára, pénteken a mammerrel mennek vissza a gondiba.
A két kicsi reggel-este megkapja a gyógyszerét, de holnap elmennek suliba, be vannak tojva, hogy nagyon lemaradnak :), meg jól is vannak. Bebe napközben nem is köhögött, a gyógyszert meg kapják.
Itt tartunk most, várjuk apánkat. Én azért az összes rettenet és munka közben egész nap mostam és takarítottam, de ilyenkor így jobb nekem, ha ideges vagyok könnyebb ha agyonhajszolom magam és nem agyalok.
Lehet, hogy kicsit zagyva voltam, és hogy elütések is vannak e szösszenetbe, de nincs türelmem végigolvasni. Bocs.
