Még egy szomorú

Sajnos az előzőeknek van még egy, számomra igen kellemetlen folyománya.
Normális ésszel végiggondolva le kell mondjak a házról.
Hiába tűnt minden tökéletesen finanszírozhatónak és kivitelezhetőnek, hiába minden álmom egy tornácos parasztház, erről most le kell mondanom.
Az utóbbi két hónapban teljesen bizonytalan lett az állásom, a lakásom egy milliót vesztett az értékéből, a felvenni szándékozott hitel havi törlesztője pedgi 25 ezerről, 37 ezerre nőtt.
A null megtakarításos hónapról-hónapra élésbe ez már nagyon nem fér bele. Főleg ha belekalkulálom, hogy bármikor az utcára kerülhetek. A régióban ahol élek, elég magas a munkanélküliség, és igen alacsonyak a jövedelmek. Ha becsődöl a cégem akkor utcára kerülünk kb húszan. Esélyünk sincs. Szóval erősen remélem, hogy januárban felhív az a cég akik hónapok óta agitálnak.
Azért nagyon sajnálom azt a házat, meg a nénit, bácsit is, akik hónapok óta tartogatják nekünk. És ez most biztos nagyon hülyén hangzik, de nagyon sajnálom magam :(

Most beszéltem Katival és így egy kicsit jobban vagyok, még nevetni is tudtam :)

Bízom benne, hogy ez már a gödör alja, és innen már felfelé visz az út. És igyekszem nem depi lenni, akkor se ha most minden elég borzatsztónak tűnik, (és még a világ is színtelen) mert valahogy úgy is lesz. Mi mindig itt leszünk egymásnak, legyen bármi is, van tető a fejünk felett, van étel az asztalunkon... egy-két álommal kevesebb lett, a létbizonytalanságból meg kicsit több, de hátha egy rossz év után, egy jó év jön :)