Végre egy jó nap

A mai napot az unokanővéremmel és a fiaival töltöttük. Végre! Már Karácsony előtt ezzel vígasztalódtunk mi ketten csajok, hogy majd ma... Hát igazán jókat nevettünk. Ő egy olyan csaj akivel vagy sírunk vagy röhögünk. Átmenet nem nagyon van, ezért aztán veszélyes ha összekerülünk, mert mi sem tudhatjuk előre mi sül ki belőle. Megvan a maga baja neki is, nekem is. Bár azt hiszem ő szivesen cserélne velem, és igaza is van. Az én bajom egyrészt átmeneti (remélem) másrészt kismiska. Ma mindenesetre szembe röhögtünk minden bajt. Jól kidumáltunk köcsög férjet (nem az enyémet, mert az csak egy édes kis csupor), genya kollégákat, rezgőléces munkahelyet... Megvitattuk a nagyfontosságú keresztszemeket és gobelineket... zenét cserélgettünk, jól kibeszéltük a családunkat. Pont mint gyerekkorunkban, mi már akkor tudtuk, hogy ebben a családban csak mi vagyunk normálisak. A skacok közben jól elvoltak, társasoztak, tévéztek, beszélgettek. Istenlába mint egy tünemény, megjelent ha kellett, eltűnt ha az kellett.
(Jajj erről a normálisról eszembe jutott, hogy mikor a Vitya kicsi volt és valami hülyeséget csinált, én meg megkérdeztem tőle, hogy normális vagy te fiam???, akkor vérigsértve és sírva elrohant az apjához, hogy anya azt mondta rám, hogy normális vagyok, pedig én nem is vagyok!!!)
Ez persze rám nem vonatkozik. Én totál normális vagyok. Épp az imént táncoltam el a hattyú halálát a tévé előtt, és közben a Bánk bánt énekeltem (gőzöm sincs miért, talán száműzöttnek éreztem magam), csak mert Istenlába közölte hogy nézné a műsort. Azt csak később mondta, hogy a tévé műsort nézné, ahol épp Stallone a maffia főnök. Szerintem ott rontottam el, hogy nem ittam a balettozás előtt pezsgőt, a buboréktól biztos légiesebb lett volna a mozgásom, nem kelhetne versenyre velem egy Provolone. Mert hogy az alakom tisztára olyan mint egy hattyúé, na jó a nyakam inkább mint egy fókáé, de a többi tuti hattyú :))
Ezt a hattyú témát holnap a koripályán majd tovább fejlesztem, bár ott az első tíz percben pingvint szoktam játszani, aztán jön a víziló a jégen, aztán fél óra elteltével eszembe jut, hogy ja, én már csináltam ilyet, és onnantól pont úgy suhanok, mint negyven kilósan, elvégre most is annyi vagyok, csak más a szorzószám :)