Tiszta erőből nyár

Még megvagyok. Nincs igényem ventillálni :D Ez valószínűleg senkit nem is zavar.
Lássuk mi történt a ballagás óta.
Pl. voltunk Istenlábával az Őrségben. Bárcsak ott maradhattunk volna. Távol a minden zajától.

Mindig felfelé... beszarás :D

Őriszentpéter (talán)

Hármashatár

Szatta, Kéknefelejcs vendégház - menjetek gyerekek ha kell egy kis nyugalom!

Aztán hazajöttek  Vityáék és volt egy kis együtt nyaralás. Tényleg kicsi, és alig voltunk együtt, dehát megértő szülő vagyok én. De őszintén akkor érzem a legjobban magam, mior az összes kis pockom egy rakáson van. Egyre ritkábbak az ilyen pillanatok, és reálisan nézve már csak ritkulni fognak. Hiányoznak... a nevetések, a sírások, a zrikálások (leginkább).

idénre garantáltan ez a kedvenc képem

Hát ennyi eddig a nyár, de még nincs vége..., nagyon nincs. Istenlába 31-én lesz 45 éves (ebből 30-at velem élményelt végig). Szóval szülinapjára új biciklit kap(ott), mert már nagyon ráfért. És most azt hiszi, hogy ennyi, letudva. De én sosem nyugszom (szervezkedek már hetek óta), mint az köztudomású, tehát már írtam a főnökének, hogy a beosztásánál vegye figyelembe, hogy 31-től hosszú hétvégére szabadságoltatnám, de neki egy szót se. Hadd higgye csak, hogy dolgozni megy :D Aztán jól belerabolom a csedes békés gemenci nyugalomba, és bár a Vasmacska már foglalt volt (atyaég, de komolyan, az a szerelmi fészkünk), de sebaj, mert felajánlották helyette a Bagolyvárat, szóval minden jónak igérkezik (persze semmi se olyan jó, mint a"macska"), Istenlába pedig használhatja az új bringáját.
Csak egyszer az életben engem lepne meg így valaki.


Valószínűleg nem véletlen, hogy ezt hallgatom:
just give me a reason

Ritka pillanatok - nyaralás gyerekekkel

Nem volt túl nagyszabású, mert későn szerveződött és a lehetőségeket behatárolta legkisebbünk családba kerülése. Szemfülesek nyilván már az előző posztban is észrevették, hogy van kutyám :D (fülig érő száj, és hurrrrráááá) és imádom, és naná, hogy csak oda mentünk ahová ő is jöhetett, de szerencsére Fonyódon igazán szuper a kutyás strand és van egyszerű, de olcsó kutyabarát szálláshely is (borsatanya).

életlen élet

A formábahozó projekt részeként ma kirándulni voltunk Bebe, Istenlába és én. A Barbakántól indultunk

Felbuszoztunk a TV toronyhoz, amit nem fényképeztem le, mert mindenki más igen, és szerintem igenis fontos különbözni :) Aztán csorogtunk szépen lefelé, meg-meg állva minden fű, fa, virág, bogárnál, mert szép, érdekes ... Sajnos fotózás terén egy nagy nullát sikerült összehoznom, de azért illusztrálni jók lesznek. 130 képből maradt 15 :) az is csak azért, mert nem akartam megsérteni magam :)

Bebe és Istenlába rókát is láttak a sípályán, én persze nem, mert sosem nézek rendesen, mindig csak a gépen át, és épp egy éltelen virág makró elkészítésén fáradoztam. 

A legjobbak a hangyák voltak. El sem hiszitek milyen hangosak tudnak lenni a hangyák. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a turistaút szélén hosszú tömött sorokban menetelnek a hangyák. Aztán ha csendben voltunk akkor mindennek hangja is volt, a rengeteg apró hangyaláb az őszi avaron zörgött, zizegett. Követtük őket, mert kiváncsiak voltunk hová tartanak... Meg is találtuk a hangyabolyt egy korhadt fa alapon hatalmasodott, a kis szorgalmasok meg csak hordták, hordták a falevelet, hernyót, füvet... Vajon honnan tudják kinek mit kell vinni, és hogy dumálják meg ha segítség kell, mert ahogy egy nem bírt el a kiszemelt cuccával azonnal ott termett egy másik és vitték együtt. Hogy a túróba tudnak munkát szervezni a hangyák? Mert tudnak! Nagyon klassz, volt a hangyákat bambulni :)

A Dömörkapunál el kell menni a bezárt vidámpark mellett. Nem fotóztam le, mert nagyon szomorú volt.

A lefelé útnál megint nézetkülönbségek adódtak, hogy merre jöjjünk le, de most hagytam nyerni Istenlábát, aki mindig a gázos sziklás úton akar menni, úgyis edződnöm kell. Többször ki is nyomtam a kilátó a tetejét.

A sziklákon utáltam lejönni :) de nem rinyáltam, csak hogy lássák mekkora hős vagyok.

A Tettyén elfelejtettem lefényképezni a vasszörnyet, ami a rom helyén van és elég megosztó egy darab. Istenlábának bejön, nekem nem ... Ha nem lettem volna tök fáradt már akkor biztos lefényezem :(

A Tettyén lecsorogva követtük a patakot egészen az Ágoston térig.

 Szerencsére az óratoronyba nem csapott bele a villám, bár igazán jó lett volna egy kicsit visszamenni 1985-be :)

Itt már azért eléggé untam a kutyagolást, de még végigkellett menetelni a Király utcán, könnyítésként kaptam fagyit, aztán fel a Széchenyi téren, át a Sétatéren, míg végre visszaértünk az autóig.

Most persze nagyon menőnek érzem magam, és inkább nem is engedem a srácoknak, hogy megnézzék hány kilométert mentünk, mert akkor biztosan lelombozna, hogy csaaak :)

A boldogság és én...

avagy mi az ami boldoggá tesz

Hát engem szinte minden :) 

Egy szombat délutáni összebandázódós filmnézés a kanapén, napsütés, szép fények, az eső illata, egy jó könyv, a sülő kenyér illata, ha valamelyik gyerkőccel jó dolog történik, ha a Csík zenekar húzza a fülembe..., egy jó koncert, egy lazább munkanap, pár kedves szó, egy ölelés, süti, hogy Vitya fényképezőt kér ballagásra, elnézni a skacokat, Chili, ha kincset találok a vásárban ...

Nem vágyom túl nagy dolgokra, minden ami fontos megvan. Volt idő mikor álmokat kergettem és folyamatosan frusztrált és boldogtalan voltam ha nem értem el. Sokszor nem értem el. Aztán rájöttem, hogy ami a boldogsághoz kell az mind itt van körülöttem. Szerintem könnyen boldog az akinek gyereke van. Minél több van annál szegényebb boldogabb vagy, azt gondolom ez még csak nem is életkörülmény függő.

Tegnap este nagyon boldog voltam, mert Bebe elment a felnőtt edzésre megnézni, de nézés helyett végigcsinálta, és a májusi vizsga után már odajárhat. Nagyon tetszett neki, és tanult egy olyan fogást amivel padlóra tette az egész családot :) A nagyoknak ehhez persze le kell térdelni mivel 180 cm fölé magasodnak és térdelve is magasabbak Bebénél.  Soma közölte, hogy kezd félni ettől a gyerektől, Vitya meg háromszor padlózott mire sikerült neki felfogni, hogy ezt tényleg az öcskös teszi vele. (Bebe régóta vágyódott már elfelé az "ovis" csoportból, és nála bénább gyerekek már rég felnőttre járnak, és nagyon frusztrálta szegény, hogy azért mert ő alacsony...) Most valóra vált egy álma, én meg boldog vagyok ettől. Meg attól is ahogy a tesói tegnap néztek rá, nem volt takonypócozás :)

Ma is boldog vagyok, mert semmi okom rá, hogy ne legyek az. Ráadásul a Vitya által tegnap írt próba matek érettségi első részét mára kijavította a matek tanár és 30-ból lett 24 pontja, ami egyrész második legjobb lett az osztályba, másrészt már ebből is meglenne a kettes. Persze nem mondom én, hogy a kettes jó, de mivel Vitya retteg a matektól (szerencsére, mert ezért folyamatosan gyakorolja) így mindig ehhez igazítja a dolgot, hogy a kettes meglegyen... Szerintem sokkal jobb lesz :) De nem zavarom ezzel össze :)

Kevés olyan dolog van amitől boldogabb lennék annál, amilyen vagyok.
Egyetlen egy dolog van amire vágyom, ha lehet akkor szeretnék banki hitel nélkül egy autentikus parasztházat 500 négyzetméter telekkel, kemencével... Kedves Jézuska, húsvéti nyúl, és egyéb csodatévők...

ha ezt az igényt a fentiek túl elavultnak találnák, hajlandó lennék kiegyezni egy passzív házzal is.

Köszönöm :)

A semmittevés öröme

Vagy inkább a tegnapi nap jutalma? Lényegtelen, a lényeg, hogy ma viszonylag kevés a kötelezettség és nagy a szabadság.

Az életben az a jó

hogy vannak apró örömei.

Mosttól például azért vagyok boldog hangulatban mert csütörtöktől itthon leszek szabin (ez nem sűrűn jön össze nekem). A kisfickók persze nem annyira boldogok ettől, mert ha csak ők vannak itthon hárman akkor szabad a vásár és egész nap csak gépeznek, tévéznek, én meg már előre bezengtem, hogy csütörtökön egész nap porűzés és sikamika lesz. Magyarázhatnám persze nekik, hogy ezt én is pont annyira utálom mint ők, de úgysem hinnék el. A gyerekek valahogy meg vannak győződve arról, hogy a felnőttek (vagy annak látszó egyedek) igenis imádnak takarítani, főzni, mosni, mosogatni...

Mondom én állandóan, hogy mennyire gyűlölöm mindezt, de látom az arcukon hogy nem hisznek nekem, és emlékszem is gyerekkoromból valami olyan gondolatra, hogy ugyanmá' ha utálnád nem kéne ezt csinálnunk, mert te azt csinálsz amit akarsz, és engem is nyugodtan kényszeríthetsz minden szarra... Na szerintem az én "kicsikéim" is pontosan ezt gondolják, én meg majdcsak túlélem valahogy hogy meredeken hanyatlik a népszerűségi indexem.

Na de boldog nem ettől vagyok, hanem hogy Istenlába is itthon lesz péntektől (a kis mázlista még a csütörtöki őrmesterségem is megússza) egészen keddig. Persze ez sokaknak megint nem fantasztikum, de olyan ünnep, hogy Istenlába ne dolgozzon nem nagyon szokott lenni. Na szóval mos olyan szipi-szupi hangulatom van. Figyeljetek csak majd mikor csütörtökön itt fogok szentségelni, hogy ki volt az az állat aki kitalálta, hogy fényesre nyalja a porfészket hahaha.

Frissen szerzett élményeim

Na, ezen is túlestünk. Én nem fotóztam, de a vérszerintiek igen és majd küldenek képeket :)
Az egész úgy indult, hogy mikor kiléptünk a kapun ismét leszakadt az ég. Második lépésként szétesett az esernyőm :) Akkor viszont felőlem már bármit történhetett úrrá lett rajtam az "egyszerűen leszarom".
Mivel a buszközlekedés elég esetleges mifelénk jó időben elindultunk, így aztán naná, hogy jött a busz is. Fél órával előbb voltunk a városban, mint kellett volna, de mikor leszálltunk csak szemerkélt. Felérve a Széchenyi térre egy trékomos járműre lettünk figyelmesek és rendszám alapján beazonosítottuk apánkat, aki úgy döntött nem hagy minket a szarban lesz ami lesz, felhúzta a legszebb szerelőruháját :) Ezzel aztán elegánsabb is lett a fiúknál.

Mire parkolóhelyet talált befutottak anyámék az öcsémékkel. Hurrá micsoda "kellemes" meglepetés, mégiscsak el tudott jönni az öcsém. A Palatinus előtt családegyesítettünk dél előtt tíz perccel. A szervezők sehol. Ekkor az öcsémmel (aki egyébként legalább olyan bunkó, mint én sokkal bunkóbb nálam) finoman közöltük, hogy ha délig nem jön meg a meghívó fél mi átmegyünk kajálni a mekibe és hazahúzunk. Várakozás közben - fantasztikus meglepetésként - megérkezett a "bácsi" takarítónője. Tudni kell a banyáról, hogy mikor még grafikusként dolgoztam és több pénzem volt, mint eszem szabadidőm, egy hónapig nálunk is takarított. Megbeszéltem vele, hogy semmi más nem kell nekem, minthogy ne legyen por, rend legyen és tiszták legyenek az ablakok. Ehhez képest minden pénteken (mikor takarított) totál kupira jöttem haza, ő meg sikálgatta a lábosok alját, én pedig állhattam neki takarítani. Mikor aztán egyszer arra jöttem haza, hogy Istenlába összes makettjét (amitől határozottan el volt tiltva többediziglen szájbarágva, hogy azokhoz nyúlni tilos!) a kádban áztatva portalanítja akkor elbúcsúztunk egymástó. Gondolhatjátok, hogy repesett a szívem mikor megláttam.
Dél után pár perccel befutottak a vérszerintiek a "bácsival" (aki akkor sem a nagyapám). A főszervező nagybácsi ekkor még mindig nem volt sehol, de a vérszerintiek közölték, hogy az utasítás szerint húzzunk be. Na, ekkor kiderült, hogy nem ám összetoltak húsz főre asztalt (lett volna rá lehetőség) hanem kaptunk két egymás melletti kerekasztalt (lovagok nem voltak), és kezdődött az ültetése mizéria. Miután minden vérszerinti és nagyfontosságú résztvevő becsoportosult a nagy asztalhoz mi elmentünk a hat fős kis asztalhoz, és igen, természetesen megkaptuk a takarítónénit is. Gondoltam is, hogy még jó hogy nincs cselédszoba.... A bácsikámnak egyébként valószínűleg leesett, hogy ez azért elég gáz, mert próbálta unszolni a vérszerintieket, hogy cseréljenek helyet velünk, mi viszont nem akartuk "egyedül" hagyni a gyerekeket (nem olyan családbú' származom én). Erre a nénikém megkérdezte, hogy dehát tudnak már egyedül enni, nem?! De baszd meg tudnak!
Mindeközben igyekeztem nem vicsorogni, inkább mosolyogni (vszeg kurvára nem sikerült). A kaja svédasztalos volt, és finom, kár hogy nem igazán tudtam élvezni. Istenlába evett, és már lépett is Erdősmecskére ahol már rég lennie kellett volna.... Azért hálás vagyok neki a támogatásért.
Mikor kimentünk dohányni a vérszerintiekkel is sikerült pár szót váltani. Őket egyébként szeretem, és mindig örülök ha találkozunk (a kaszt rendszer nem az ő lelkükön szárad).
Váltottam pár udvarias felszínes szót a bácsikámmal, nénikémmel, és a "bácsival" is. Miszerint, milyen nagyok ezek a gyerekek, kinek milyen lett a bizonyítványa, hogy vagyunk (rohadt jól vagyunk vegyétek tudomásul!), valamint, hogy milyen szép ez a szecessziós épület (tényleg az) blablabla.

Háromnegyed háromkor már erősen láttam, hogy a Vitya lassan megőrül, mert ma még egy tételt meg kell tanulnia (szerdán szóbeli), reggel meg kezdi a gyakorlatát. Benedek már kockásra unta magát, Somika viszont nagyon udvarias fejjel mosolygott mindenkire (el is gondolkodtam rajta, hogy vajon megkattant-e szegénykém).
Szerencsére mire hazaindultunk már az eső sem esett, és túléltük a nagy családi színházatj. Juhéééé.

rinya és egyebek

rinya
Nem is tudom hol kezdjem, mert igazából nem történik semmi, de mégis olyan folyamatos az események sodra, hogy se vége se hossza. Istenláb Pünkösd hétfő óta dolgozik - ráadásul délután, így nem is nagyon vagyunk együtt -  és ezt folytatja megállás nélkül a jövő hét csütörtökig, mikor is végre elhúzunk a FOO-ra. Már csütörtök reggel elmegyünk, bár a programok csak este kezdődnek, de mivel gyönyörű helyen lévő nyugis kis házunk van inkább ott tanyázunk. A gyerekek anyukámmal lesznek, akinek ezúton is hálás vagyok, és igyekszem is nagyon nem paraszt lenni mikor épp az agyamra megy Sajnálatos módon az utóbbi időben nagy intenzitással képes erre. Holnapra például tökéletes agresszív érzelmi zsarolástól kényszeredetten mehetek a belvárosba, hogy a Palatinus szálló éttermében ünnepeljem anyám nevelőapjának - nem, ő nekem ugyan nem a nagyapám - a nyolcvanadik születésnapját. Most tudom, hogy ez így a tények ismerete nélkül azért nem hangzik annyira borzalmasan, de tekintve, hogy az említett "bácsi" soha (mikor születtem már rég ő volt a mamám férje) nem is akart az én nagyapám lenni (szerencsére volt abból nekem két rendes is), és erről igyekszik biztosítani is minden cselekedetével (pl. vett egy nyaralót a Balatonon amiről kihangsúlyozta, hogy az igazából az unokáké, majd közölte anyámmal, hogy a három vérszerinti unokája fogja örökölni. Én meg igen sajnos vagyok olyan önérzetes, hogy az ilyesmi bassza a csőröm. Tekintve, hogy a mamám halála után anyám szemét pl. egy igen nevetséges szőlővel szúrták ki, amit anyám egyébiránt az öcsémnek adott, mert nekem úgyis megvan mindenem :) Még jó, hogy tényleg ennyire gazdag vagyok.
Na a lényeg, hogy anyám féltetestvére nagyminisztériumi dolgozó by Bpest kitalálta a holnapi ebédet, amit aztán gyakorlatilag kötelezővé is tettek. Az, hogy mi éppen szabaddá tudjuk-e tenni magunkat nem volt lényegi kérdés, viszont ha nem vagyunk ott akkor aztán kezdődik a cirkusz. Istenlába pedig ugye dolgozik. Meg is kezdődött anyám részéről a de kisfiam akkor is el kell jönni, majd munka közben beugrasz.... Na most Istenlába nem bróker, vagy top menager és bár nekem nagyon tetszik az ő munkásruhájában, az mégsem Palatinus képes. Persze anyukám szerint az kit érdekel, meg különben is fizetünk... És ilyenkor bizony én azt érzem, hogy a demagóg primitívségnél nincs is fájdalmasabb a világon....Azt azért elárulom, hogy én sem fogok se kiskosztümöt se koktél ruhát magamra vetni, majd a déli hőségben (igen pont délre ott kell lenni) a helyi közlekedés jó százalékban leromló 25 éves járművein a városba utazni. A skacoknak azért elmentem 1-1 inget beszerezni a turkálóba (ez nem gáz turkáló hanem qrva jó), de ők sem fognak hosszúnadrágot felvenni negyven fokban az is ziher. Szóval holnap aztán fantasztikusan jó dolgom lesz, hiszen nem kell főzni (mondá anyukám). Hát én inkább állnék a tűzhely mellett. És hurrá mert találkozhatok a nagybácsi, nagynéni, vérszerintihárom és a hozzájuk tartozü, ..."bácsi", écsanya, écsapa csapattal. Érdekes módon egyébként az, hogy a testvérem (aki egyébként nem társaságképes, persze ezt csak én látom így, mert anyám szerint tökéletes) távolmaradása azzal az indokkal, hogy egy barátját viszi Ferihegyre mindenki számára helyénvaló. Persze ezt a részét én sem bánom. Valahogy nem az a kedvenc szórakozásom, mikor a tesóm egy nagy társaság közepén fennhangon nyomja nekem a milyen kövér vagy nővérem szöveget (ő kövérebb).
Na, szóval miután holnap mindezt túlélem az a három munkanap az én fárasztó Dumbledorommal már maga lesz a fáklyásmenet. Csütörtöktől vasárnap délelőttig pedig már csak az élvezeteknek élek :)

Na ezt most nem olvasom el, hogy van-e hiba benne, mert akkor kitörölném az egészet, hogy mit kell itt kirinyálni a családi mosatlant. Márpedig ezt jó esett kirinyálni és punktum.

 egyebek
Túl vagyunk a tanévzárón és az avval járó bizonyítvány osztásokon is.
Senki nem bukott meg. Ez a veszély csak egy oldalról fenyegetett, de ő sem bukott meg.
Soma a reálokból négyes, meg még angolból is négyes (ezt nem is értem), az olvasni kell tanulósakból hármas.

Bebe a harmadik évet is tantestületi dicsérettel és minden tárgyból (kivéve testnevelés) tantárgyi dicsérettel hozta.

Sajnos az apja nem lehetett ott, hogy lássa mint feszít gyermekünk az iskola közepén, mert az időben (is) a trékom gazdasági mutatóit volt hivatott emelni, viszont este közkívánatra elvitt minket kajálni.
Ma kezdődik a SZIT-en a Sétatér fesztivál, remélem apánk estére lesz még olyan fitt, hogy bevállal egy kis csavargást :)

Az alábbi fotó azt hivatott demonstrálni mennyire a fejemre nőtt már a Soma is :)

 (még mindig élvezem a fényképező hurcolás nélküli fényképezést)

A ráérés öröme

Beszélgetünk. A gondolataim egy levél kapcsán kalandoznak el, olyan időkbe mikor még ráértünk és megdöbbenve tapasztalom, hogy életem fontos élményei között tartom számon azokat az esős reggeleket mikor óvodába menet földigilisztákat és csigákat mentettünk Bebével a járdáról a fűbe. Annyi minden van ebben az élményben, az együtt töltött idő öröme, önnön fontosságunk tudata, az idő lényegtelensége, és nem utolsó sorban a világgal való azon dacolás miszerint akkor is azt csinálunk amit akarunk :)