Hurrá tavasz!

42.

Most múlik pontosan....

engedem, hadd menjen...

kékítőt old

hótlan

Magyar Epidemiológia

Ezek a képek kerültek a folyóiratba. Első lépésben a szerkesztők válogattak a neten lévő képekből (stikában). Mivel részt veszek az újság szerkesztésében szerencsére ez még időben (leadás napján) kiderült, így felül tudtam írni a döntéseiket, bár ehhez a pókhoz ami se nem éles, se nem a jó felét mutatja ragaszkodtak.

Flúgos

vagyok én, nem is kicsikét. 

Ezt a bejegyzést csak azoknak ajánlom akiknek nem megy az agyára a felesleges szócséplés, rosszindulatú dünnyögés...

Nem tudom miért - fogjuk mondjuk a hormonokra -, de vannak olyan időszakok mikor annyira fel tudom húzni magam teljesen lényegtelen és engem aztán igazán nem is érintő dolgokon. Mostanában erre a fészbúkos nyomjuk a fotónkat napjába tucatot mozgalmon vagyok kiakadva.

Igazából egyszerűen nem értem. Ha van valaki (KB) aki annyira szerénytelen, hogy magát fotóművésznek aposztrofálja, akkor (ekkora egoval) vajon miért van szüksége arra, hogy napjában többször meg legyen az n számú lájkja, és ismerősei nyilvánosan khmmm (ez itt a csúny szavak helye :)) Szóval ez az ember (pécsiek biztos ismerik, vagy az I love pécs oldal rajongói (nem ezzel nem szeretnék senkit biztatni, hogy azzá váljon) ) nagyon jó stílusban és kivitelezésben - míg utánozni nem kezdte a fél világ - szinte egyedien készített (és készít folyamatosan, megállás nélkül) tényleg fantasztikus esti képeket a városról. És ezt én örömmel is nézegettem mindaddig míg már kurvára unalmassá vált, mert elgyönyörködik az ember egyszer, kétszer, háromszor, de könyörgöm napi három már ebből is sok. De ami teljesen kiverte nálam a biztosítékot az ez a kép.

(csak kicsiben teszem ide nehogy baj legyen a szerzői jogvédelemmel és ezért kénytelen vagyok megjelölni a forrást is, így aztán annyi az inkognitóban fikázásnak (morális nehézségek) Fotó: Kiefer B.)

Na most szerintem ez már csak egy ilyen feltételes reflex hogy ha látunk egy ilyen képet, akkor mélyet sóhajtva gyönyörködünk. Akinek még sosem volt a kezében fényképezőgép az el is alél, akinek már volt az tudja, hogy ehhez azért nem kell oly sok tudás... Persze szép, nekem is tetszik tényleg, de valahogy elkezdtem azt érezni, hogy ez az ember egy hatásvadász lájkvadász. Persze egyszerű lenne kitörölni az ismerőseim közül (az I love pécsen akkor is látnám), de akkor meg min bosszankodnék :)

A gagyiságra bizonyítékul álljon itt a kép, amit reggel feltöltöttem az oldalamra az alábbiakkal "Egy ilyen képhez nem kell semmi, csak egy kompakt gép és a lemenő nap. Ez nem művészet basszuskulcs, csak giccses hatásvadászat. Tudom, mert én csináltam."

 

Időközben kiderült, hogy ráadásul még hazudtam is, mert ezt Istenlába lőtte, ami még mulatságosabbá teszi a dogot, mert Ő aztán soha életében nem állította el a fényképezőgépét automatáról, és még csak nem is szeret igazán fotózni (csak miattam teszi az édes).

Rút tour kommandó

Ebben a városban annyi szép dolog van. És azt a rengeteg szép dolgot minden szögből, minden évszakban lefényképezte már szinte mindenki. Ezért aztán arra gondoltam, hogy fényképezzünk ronda dolgokat. A végcél nem az volt, hogy maga a kép ronda legyen, ezért aztán rengeteget rohangáltunk, hogy jó oldalról, jó szögből süssön a nap..., hogy megalkossuk a jó képet a rondáról :)
Istenlába járatos a rondák felderítésében (munkahelyi ártalom) így csak kitalálnom és kérnem kellett, Ő meg már vitt is.
A mai kommandó 3 fős lett, kibővítve a sógorommal. Ráadásként megspékeltük a dolgot egy szürreál piknikkel, igazán érdekes egy brutál ronda helyen szép csíkos piknik pokrócon kalácsot és pogit falatozni :)
Biztos lesz még folytatás.

Színyeimersésen

ez egy teljesen másik akna, nem az ami a többi képen van, viszont pont ugyanolyan :)

Zsolnay negyed, Pécs

by Istenlába

by Istenlába

by Istenlába

by Istenlába

by Istenlába

by Istenlába

by Istenlába

by Istenlába

Még egy

gasztroblogot tettem az oldalsávba eddigi kedvenceim közé. Az Eszter Befőz  blogra Zazálea mai bejegyzésében találtam rá és bár szívesen megenném az összes üvegbe zárt csodát, mégis a fotók miatt ragadtam ott :) Nem ujdonság, hogy imádom a fotókat, leginkább azokat amelyek dokumentálnak tárgyakat, történeteket, embereket, tájat bármit. Viszont nem nagyon kedvelem az eröltetten művészi hatásra törekvő képeket (olykor magam is készítek ilyet), mert a mai okos kompaktok automata üzemmódban is képesek csodákra, és igyekszem én elhinni, hogy attól ez még valami, de azért ha a legtöbb embernek a kezébe adnék egy régi filmes gépet, és időről meg rekeszről beszélnék nyilván csak egy nyári sörözés villana be. Na nem mintha én perfekt lennék e témában, édesapám minden igyekezete ellenére sem sikerült a középszeren felül fejleszteni tudásomat (ennek sok oka van, legfőbb pediglen a lustaság).
Ételfotók terén az ember hamar rájön, hogy megfelelő világítás, kellő türelem és elhivatottság nélkül nekiállni sem érdemes. Ha mindezek nincsenek meg jobb ha neki sem áll az ember. Illetve ez így nem igaz, mert mindannyiunk konyhájában születnek dokumentálást érdemlő csodák (amit persze a fotó visszaadni nem fog, de legalább megmarad emlékezetnek).
Az Eszter befőz oldalon látható fotók fantasztikusak. Ha vágyhatnék ilyesmire hát nagyon szeretnék tudni ilyen gasztro fotókat készíteni, de nem tudok, és soha nem is fogok, mert sem türelmem, sem időm, sem elhivatottságom nincsen elegendő, így csak gyönyörködöm, és persze gratulálok mind a képekhez, mind a finomságokhoz.

Körbe jártam