Ahová lépek fű nem terem

Lassan kezdem megszokni ezt a totális katyvaszt amivé az életem vált, mondhatnám tartom a lépést magammal. Zűrt zűrre halmozok :) A tavalyi totális sokkból ugyan lassan talpra kecmeregni érzem magam, de hétköznapi helyzetekben szinte biztos, hogy a rossz döntéseket választom. Nyilván a sok agyalás, meg megértés utáni vágy kerget pocsékabbnál pocsékabb helyzetekbe. Régen ha dönteni kellett, vagy bármit tenni akkor tettem ezt ösztönből, megérzésből, szívből. Ha ma döntenem kell akkor hosszas agyalás és fikció gyártás után hozok egy döntést (itt és most apró szarságokról van szó csak szerencsére) és már ülök is nyakig a kakiban :)
Az előrelátós tervezős életem is befuccsolni látszik. Persze ez folyománya a fentieknek, az állandó stressz nemcsak az agyamat, de a hormonjaimat is kijátssza. Hiába minden számolgatás, tervezgetés, egy hónap alatt sikerült az vörös hadseregnek kijátszani minden stratégiám, és a születésnapomon támadást tervezni ellenem. Szívesen mondanám, hogy most már teljes éberséggel figyelem a hadmozgásokat, de újabb attak az ominózus napig nem várható. Mondjuk ez a januári is egy orvtámadás volt, szóval sosem lehet tudni. Mindenesetre a vörös hadsereg és a Tkom hotel foglaltsági adataihoz igazodva a születésnapomat nem kis nehézségek árán nyolcadikára helyeztem át :) Páros lábbal rúgom szét azt (a testrészemet) amelyik ebbe még bele mer böfögni. Csapataim hadban állnak (ahogy szoktak, magukkal).

vasárnapi erdőjárós

Kezdeti lelkesedés

Sajnos lényeges kérdésekben nemigen van változás az életemben. A fennálló munkahelyi  feszültséget pillanatnyilag pirulák szedésével oldom. Próbáltam másként, de nem ment, csak én mentem egyre mélyebbre. Így most jobb, nem vagyok rá büszke de elhallgatni sem fogom. Még mindig munkát keresek, ami nemhogy a városban, de gyakorlatilag a régióban sincs, ha véletlen akad egy-két kiírt álláspályázat, az is csak a rend kedvéért van kiírva. Nem tudom mi lesz, hajlanék arra is, hogy átképezzem magam bármivé, de bármit sem keresnek sehová, ha csak mondjuk nem targoncaszerelő, vagy több nyelven perfekt informatika guru. Így kénytelen vagyok elviselni a jelenlegi helyzetet és a gyomorforgás tűréshatárain belül alkalmazkodni hozzá. 

Az élet egyéb területeitől a Földkerekség legboldogabb embere is lehetnék. Életem biztonságos körforgása júniusig például már biztosítva is van. A mókuskerék hajtását például februárban újra abbahagyjuk majd pár napra és elszülinapozódhatok, a május elsejei hosszúhétvégét gemenci bringázással ünnepelhetem, és mindennek koronájaként ott van a Fishing, ahol minden feszültséget kikiabálhatok, ihatok, bulizhatok magamból. Tervezek még Dobogókőt és egy kis pesti múzeumozást, de annyira még én sem vagyok kocka, hogy a június utáni programjaim januárban fixáljam (egyénként, meg de..., de most azért mégsem).

A srácok jól vannak, rendesen tanulnak, Vitya idén befejezi a technikumot és most a műszaki karon morfondírozik. Isten adja, hogy belevágjon, mert akkor nem veszítem el a kicsikre az adókedvezményt, ő meg az esélyét egy normálisabb életnek. Istenlába is megvan és még mindig imádom, és még mindig imád. Ehhez képest például azt a nyolc óra borzalmat simán kibírja az ember és inkább legyen az a borzalom, mint ez (ha már lennie kell, de azért erős kétségeim vannak, szerintem a borzalom nem kötelező tárgy, úgyhogy a következő szemeszterre ezt a kurzust már nem veszem fel).

Hurrá vége van!

2013 nem fogsz nekem hiányozni.