Na ez az a szó, ami sosem keltett pozitív érzéseket bennem. Talán kicsit kudarcként is éltem meg, hogy odavittem Somát, bár önszántamból tettem. Úgy éreztem segítségre szorul. Szerencsére a második alkalom után mikor ott jártunk minden rossz érzésem pozitívra váltott. A hölgy aki foglalkozott Somával nagyon kedves volt, és látszott rajta, hogy egyedül és kizárólag a gyerek érdekeit tartja szem előtt. Velünk együtt ő is értetlenül áll az előtt, hogy az iskola miért nem küldte el Somát, és miért nem kaptam támogatást az iskolától akkor sem, mikor én ezt a kérdést felvetettem. Külön köszönettel tartozom ezért Bokor Zsuzsának, aki erősítette bennem a szándékot, hogy vigyem el a gyereket, mert azzal segítek a legtöbbet neki.
Ma meghallgattuk Soma tesztjeinek eredményét, miszerint 113-as IQ-ja van, ami felsőátlagosnak számít, az olvasása gyakorlatilag megfelelő, kicsit akadozó. Az írása viszont a diszgráfia jeleit mutatja, ezért egy bizottság elé kell majd vinnünk, ahol papírt kaphat arról, hogy diszgráfiás.
Addig is viszont, mivel erre a bizottság elé menésre csak a jövő év tavaszára lehet már időpontot kapni, a nevelési tanácsadó ad egy ideiglenes papírt amiben leírják a pedagógusoknak a miheztartást. Fel vagyok készülve rá, hogy nem lesz könnyű mecs, ismerve a tanárnő eddigi hozzáállását a dologhoz, miszerint a gyerek csak trehány.
Remélem könnyíteni fog ez valamelyest a Somi életén, és javítani fog az önértékelésén, ha nem lesz folyamatosan a sárba tiporva az írása miatt.
A legszörnyűbb az egészben az, hogy mennyi ilyen gyerek lesz majd a közeljövőben, ha az iskola ilyen tempót diktál. Ha egy elsősnek aki három hónapja jár iskolába (mint Bebe) minden nap új betű, új szám írását kell megtanulni. Miért kell már a kisgyerekeket is agyonhajszolni, miért nem lehet időt hagyni nekik, hogy rögzüljenek a megtanultak, ezt nagyon nehezen tudom megérteni. Illetve egyáltalán nem értem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése