hétfő

a kalandozás napja. Reggeli után egy gyors családi pingpong verseny. Naná, hogy én nyertem. Utána Bebe szórakoztatására lemegyünk a partra. Ez a közelben egy négy méteres beton sávot jelent, egy lépcsővel és egy keskeny horgász stéggel. Bebe lógatja a zsebpecáját és nem fog semmit. Mellette egy nagypapa unokákkal, nádbottal. Bedobják kapás, kishal, új csali, bedobják, kapás…  Nem sokáig vannak lenn, mert egy idő után a nagypapának tele lesz a hócsukája az össze vissza rumlizó kölykökkel. Mielőtt elmennek átpasszolja a varázscsalit nekünk. Jó néhány csontival gazdagabban végre a mi horgászunk is fog egy kishalat.

Teljes a boldogságunk.

Ebéd előtt még biciklizésre kényszerítenek. Lehet hogy én vagyok az egyetlen ember aki igenis el tud felejteni bringázni, de tiszta majré vagyok minden évben mikor fel kell ülnöm. Mert jajj magas, és jajj, hogy kell elindulni, leszálni, autó jön…. Szóval tudok parázni rendesen, de azért egy idő után élvezni kezdem, csak akkor elkezd fájni a seggem…. Ebéd után, leszarva, hogy nincs nyaraló idő, és hogy csak azért is jól érezzük magunkat kalandparkba megyünk. 

Végül Balatonfűzfőn kötünk ki. Bebe kicsit nehezményezi, hogy alacsony a közepes kalandpályához és gyerekpályán kell mennie, de a végén azon is megküzd rendesen. Közben Soma az én kérésemre nem a legkeményebb pályán indul el (aminek a teljesítése kb. 40 perc) hanem a közepes felnőtt pályán. Nincs tíz perc és végig ér, majd boci szemekkel néz. Naná, hogy befizetem, aztán majomkodjon a fák lombjain. 38 perc alatt végigért azon is, de nehezményezte, hogy közben állandóan várnia kellett az előtte bénázó felnőttekre. Tény, hogy a gyereknek fantasztikus adottságai vannak az ilyesmihez, hatalmas a keze, lába, tökéletes csimpi. Míg ő a lombkoronákban teszteli magát a Bebe unalom ellen falra mászik. Az animátor eltereli a kicsiknek való faltól a nagyobbaknak valóhoz. Persze itt is nehézségei akadnak a méretével, és hogy őszinte legyek a Bebe az a gyerek akit az eszéért szeretünk. Ő ugyan meg van róla győződve, hogy ő aztán bármit, és nincs akadály, de be kell látnunk (titokban), hogy kicsit topa. Még aki biztosította is előkapta a fényképezőgépét, hogy lefényképezze, hogy tud ugyanoda fogni ahol áll. Persze azért nem hagyják, hogy feladja, néha húznak rajta egy kicsit, és a végén szól a csengő a fal tetején.

 Pont vacsorára érünk vissza. Ez nem sokat segít rajtunk, mert egyik gyerekünk sem eszi meg a gombát, így miután mi megkajálunk elmegyünk be Sóstóra pizzáért. Míg a kaját várjuk végre jelet adnak az égiek és legalább a blogot frissítem kicsit.

Egyébként nem sok hírem van a világról, és be kell látnom internet nélkül is forog a Föld. A legjobb, hogy órám sincsen. Kb. két hete megint tönkrement a szíja és már az agyamra megy. Így úgy döntöttem meglepem majd magam egy új órával, majd ha megtalálom az igazit. Addig is élvezem az idő nélküliséget.