Abban a nem mindennapi szerencsében volt részem, hogy részese lehettem annak a kvartettnek akik intézetünkben a köz javát szolgálhatták. Igazából persze nem a köz, inkább a főnökünk javát, de ettől én még jól elvoltam. Délelőtt mást sem csináltunk, csak M-mel vihorásztunk, muffint ettünk, teáztunk, hamburgereztünk. Olykor tevékenységünket megszakítva csevegtünk a főnökkel, aki folyamatosan erősítette árva ki szívünket, hogy most már mindjárt, csak egy kicsit bírjunk ki még nélküle...
Kibírtuk :) Utána is. Kijavítottam, elküldtem, megírtam, aztán kettőkor hazaindultam. Ekkor szembesültem azzal, hogy ami a harmadik emeleti kellemes melegből a Mecseket bámulva olyan csodálatos, az az utcán állva, buszt várva kicsit kellemetlen. A PK.Rt. javára legyen mondva, a buszok gyakorlatilag menetrendszerűen jöttek, és én még azt is láttam mikor sót szórt egy sárga hókotró. Persze telefon nem volt nálam, így illusztrációként csak ezt a kis egyetemi bagert tudom megosztani veletek, ezt is a hét elején fotóztam még. Istenlába is lerövidítette a délutánosságát, minek után nem mert nagyon eltávolodni a várostól, helyben meg nem volt dolga. Így óriási meglepetésünkre már negyed ötkor itthon volt.
A telet, és a hóhelyzetet jelzi, hogy idén megfőztem az első forraltbort, jó nagy fazékkal :)
A gyerekek meggyógyultak, én egyre szarabbul vagyok, de majd kipunnyadom magamból...
Idén még egy napot megyek dolgozni - 31-én -, de ezt egyáltalán nem bánom. Sőt szerintem addigra kifejezetten örülni fogok neki :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése