Az év edzője - Egy EMBER akit lehet szeretni,

és nem szeretni is lehet biztosan, de mi pécsiek ezt nem igazán hisszük el.
Egy ember, aki pályafutásának csúcsán így nyilatkozott
"– Örülök, hiszen ez a szakmai csúcs, és szomorú vagyok, hogy nem a Pécs élén értem el – adott magyarázatot a kettős érzésre Rátgéber. – éppen ezért azt szeretném, ha minden pécsi magáénak érezné ezt a sikert: a győzelemben ugyanis benne van az a sok élmény, amivel odahaza gazdagodtam, és az a szakmai tudás, amit a MiZo élén szereztem."
Egy ember, aki reméljük majd visszajön, és örjöngve-hasoncsúszva-sírva-nevetve ott lesz a pálya szélén.
Mert van akinek 15 bőven elég ahhoz, hogy egy város soha se felejtse el, van aki tesz, és nem csak igér, és hát igen van akit szeretnek. Ha azt mondod Rátgéber, mindenki tudja "miről beszélsz"!

Őrült aratinga

Harcimarci

Állati

Madárcsicsergős

Ma sem jött he-he-he

Na már három napja nemcsinálomasemmit az új munkahelyemen. A prof ma sem jött, így egykor mondta a titkárnője, hogy nyugodtan húzzak el, ha véletlen mégis arra fújja a szél majd ő viszi a balhét. Na hívtam is Istenlábát sebtiben, hogyúgyhiányzik és be is társultam mellé.
A kezdeti izgalomból, a hogyan fogok én diktálásra gépelni című fejezet így tovább burjánzik a hétvégén is, mert ezt még nem sikerült kipróbálnom. Viszont ebben a három napban legalább aklimatizálódtam, beszéltem pár szót a kollégákkal, de gőzöm sincs ki mit csinál, kutat, lötyköl, szervez, rendez. Egy csomó orvos a rangléta különböző fokozatain. Egy-kettőt láttam a mellettem lévő szemináriumi teremben oktatni, néha látni a laborban laborost, néha senkit nem látni. Fura egy hely, de szimpatikus társaság.
Hétfőn már nagyon sanszos, hogy jön a nagyember, és megkezdődik az új élet dolgos része. Erre viszont igyekszem mostantól hétfő reggelig nem nagyon gondolni.

Túl az elsőn

Aranyosak vagytok, hogy így izgultok értem.

A mai napot, majdnem eseménytelenül éltem át. Reggel elbattyogtam a munkaügyre, leadtam a még hiányzó papírokat (holnap üzemorvoshoz kell majd mennem), mire visszaértem a helyemre, már ott volt a csaj aki eddig ott dolgozott, bejött hozzám egy kicsit, mielőtt a papírjait intézni kezdte. A prof. délelőtt jött be valamikor, de az unokájával volt, így nem nagyon molesztált senkit. Én nem is láttam, csak délután háromnegyed háromkor amikor berobogott, lediktált egy levelet, meg egy anyag javítását és elrohant háromra valami megbeszélésre. Vicces, hogy abban a negyedórában is sikerült azért gyomorgörcsöt kapnom, de ez állítólag nem látszott rajtam. Tipikus szőke nős módon mikor kiment és leellenőríztem a cuccot, akkor nekiálltam szenvedni elmentettem, áttettem pen-re, jót tettem át... és egyéb görcsök.
Az egyetem anyagi hátterét jól mutatja, hogy nálam nem csak net nincsen, de még csak a belső hálózaton sem vagyok rajta, így ha nyomtatnom kell vagy mélt kell küldeni akkor oda kell kuncsorogni magam valaki gépéhez, mert csak egy hálózati nyomtató van. A gép amin dogozom muzeumi darab, egy 98-as windows-zal, az én pendrive-omat fel sem ismeri, de illesztő programot meg net híján találni sem tudok hozzá. Úgy zakatol, hogy néha komolyan megijedek tőle, és délután mielőtt eljöttem, hiába mondtam neki, hogy kikapcsol, ez bszott rá, csak kiírta, hogy a win leáll, de még tíz perc után is ugyanitt tartott, így aztán fogtam és kinyomtam a szemét. Remélem reggel elindul majd. Ami nekem (mint biztonsághoz ragaszkodó embernek) borzalmas még, hogy nincs megosztva a gép vinyója, lehet, hogy olyan kicsi, hogy nem is lehet, és semmiről nincs biztonsági másolat. Ez azért elég durva szerintem.

Szóval a mai napom abból állt, hogy egyfolytában attól fostam, hogy mi fog történni, de nem nagyon történt a negyedórás professzorozáson kívűl semmi. Én meg jól elfáradtam az idegelésbe. Diktafonnal még mindig nem találkoztam, remélem összetudok kotorni majd magamban annyi mérnöki zsenialitást, hogy rájövök a kezelésére.

Nem volt rémes, nem történt semmi negatív, de mégis olyan feszült vagyok :(

Meg kéne már tanulnom, hogy itthon ne aggódjak nem itteni dolgokon, de nagyon nem megy.