Hajrá sapisok, légyszilégyszi

Piparkakku - finn mézeskalács

Finn karácsonyi mézeskalács figurák. Dobozban nagyon sokáig elállnak, és a fáról sem potyognak le!

HOZZÁVALÓK (kb. 200 db lesz belőle)

• 1 kg liszt
• 30 dkg margarin, vagy vaj
• 30 dkg cukor (legjobb a barna cukor)
• 3 egész tojás
• 25 dkg sötétebb színű méz (vagy sűrű, sötétbarna melasz)
• 2 kávéskanál őrölt gyömbér
• 2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
• 1 kávéskanál őrölt szárított narancshéj (elhagyható)
• 2 kávéskanál őrölt fahéj
• 3 kávéskanál szódabikarbóna
• a dőltbetűsek két zacskó mézes fűszerkeverékkel helyettesíthetők
  

ELKÉSZÍTÉS

1. Összekeverjük a lisztet a szódabikarbónával
2. A mézet és a fűszereket összefőzzük, majd hozzáadjuk a margarint és addig keverjük, amíg kihűl
3. A tojásokat felverjük a cukorral

A fenti három egyveleget összegyúrjuk. Utána egy éjszakán keresztül a hűtőben állni hagyjuk, hogy a massza keményebb és formázhatóbb legyen.

Másnap a tésztát kb. 1/2 cm vastagra kinyújtjuk (én inkább csak 3mm), formákat szaggatunk belőle, és kisütjük. Ha a mézes sütiket majd a karácsonyfára is fel akarjuk akasztani, érdemes őket még sütés előtt kilyukasztani (felesleges, egy szaloncukor kampóval simán ki lehet lyukasztani bármikor). Ha a díszítéshez a cukros tojáshabon kívül mandulát, vagy más magot is akarunk használni, ezeket is érdemes sütés előtt belemyomkodni a megformázott süteményekbe.

Ajánlatos először mindet kiszaggatni, aztán sorban 2 váltott tepsivel sütni, mert gyorsan sül (C°200-os sütőben kb. 5 perc/tepsi).

A sütésnél tessék nagyon vigyázni, világos barnának kell lennie, kb olyan színűnek, mint egy zsemle, ha sötét akkor megégett :( dísznek viszont még úgy is jó :)

Mi együtt szoktuk készíteni családilag. Én nyújtom, a gyerekek szaggatják, apa tepsibe rakja és a sütőbe. Míg sül, elkészül a következő tepsi ... de valakinek folyamatosan figyelni kell a sütőablakot, mert tényleg gyorsan megégnek. Egyik hétvégén sütjük, a másikon díszítjük, mert egy napra ez túl sok lenne. Van, hogy a díszítés elmarad :( Szerencsére az íz és az illat így is káprázatos, de fehér mázzal még csodaszép is.

Tojással megkenve a mézes sütemény felülete fényes lesz (én nem szoktam megkenni).

Lehet cukormázzal díszíteni, miután kihűlt és megkeményedett.

Sajtos kifli Mizonak :))

Na, itt a finom sajtos kifli. Tényleg finom, de ezt Mizo tudja :) Én a tésztát nem szoktam 12 részre szedni csak nyolcra. Lehet, hogy béna vagyok, de 12-be soha nem sikerül, meg aztán nem is eröltetem annyira.
Remélem olvasható lesz a képről, mert csak fotózni sikerült, csak A4-es scannerem van, abban meg nem fér bele a könyv. Jó sütögetést :)

Eléééééég!

Biztos éreztem, hogy valami készül ezért is igyekeztem annyira békéssé tenni a hétvégét.
Aztán, mint már oly sokszor ismét rájöttem, hogy úúúútálom a hétfőt, és egyáltalán nem nekem találták ki, és olyan túlélhetetlen nyomorúságos gigaszar nap hogy csak na.
És tényleg. Vasárnap éjjel nem aludtunk, mert Vitya annyira köhögött, hogy már nekünk is fájt. Reggel megkérem a zanyukámat, hogy vigye el a tüdőgondiba, mert nagyon szarul van. Mammer vitte a gyereket a frissen elköltözött tüdőgöndozóba, közben Soma aki szintén szarul érezte magát parkolópályára került a papánál, Bebe hiába köhögött szegény, őt elküldtük suliba, mert dolgozni kell! Néha komolyan utálom magunkat, olyanok vagyunk mint két őrült sztahanov, félre söpörjük a gyerekeket és rohanunk dolgozni, pedig...
A lázas Viktor és szegény mammer kilenctől egyig tartózkodtak a tüdőgondozóba, mire végre megnézte valaki a gyereket. Azonnal kórházba akarták utalni, persze a gyerek tiltakozott, a mammer meg menne vele a Dunának, beintettek a dokinak, aki adott antibiot, meg jó tanácsokat és péntekre rendelte vissza.
Szegény anyám megpróbáltatásai itt még nem értek véget. Fél négyre a Somát vitte a háziorvoshoz, ahová négyre mi is odaértünk, és legalább összeszedtük őket, hogy ne kelljen haza gyalogolniuk.
Itthon Viktorka nem túl szívmelengető látványa fogadott. Aki ismeri tudja, olyan mint a cérnametélt, minden bordája kint lóg (ettől még kockásra gyúrt hasizma az van neki :), hófehér a bőre... Szóval jobb napokon is elgondolkodik az ember, nincs-e baja ennek a gyereknek, de mikor beteg, hát ijesztő látvány.
Estére sajnos már nem csak a látvány volt ijesztő. Annyira felületessé vált a légzése (a fájdalom miatt nem tud nagy levegőt venni, apró levegőket kapkodott szélsebesen), hogy már a körmén is látszott, hogy nem jut elég oxigénhez. Még nekem is ijesztő volt, pedig én magam is asthmás vagyok, és túlesek évente 1-2 ilyen atrakción. Az amikor a gyerek kérte, hogy vigyük be a kórházba már tényleg mutatta, hogy húzós a helyzet. Megkértem, hogy próbáljon a hörgőtágítóból két puffot belélegezni amennyire csak tudja, adtam neki egy liter teát, hogy igya meg amilyen gyorsan lehet (gondoltam hátha nem ivott eleget és a besűrűsödött vére is ront a helyzeten), magamnak meg negyed órát, és elkezdtem összepakolni a kórházhoz, szóltam Istenlábának, hogy öltözzön, hívok mentőt, ő megy vele, én maradok a kicsikkel. Nem akartam, hogy autózzanak össze vissza, hogy melyik kórházba fogadják, egyszerűbb ilyenkor a mentő.
Mire végeztem a gyors csomagolással kezdett jobb színe lenni Viktornak. Így várakozó álláspontra helyezkedtünk. Én a kórházra szavaztam, Csaba nem, a gyerek előszőr a kórházra, de ahogy jobban lett nem...
Aztán éjszaka megfigyelés alatt tartottuk, aludt, ülve, nyílegyenes háttal, de legalább aludt, nem köhögött.
Tegnap elintéztem a munkahelyemen, hogy én ma nem megyek be, ha sürgős grafika van akkor majd itthonról csinálom, minden egyéb vár (természetesen két - szerintem baromira ráérős - munkát sikerült is a nyakamba varrni mára). Így reggel Csabi készült elindulni Bebével, hallottam, hogy készülődnek, meg hogy valaki már megint nagyon köhög. Még jó, hogy megkérdeztem ki az, mert kiderült ez bizony Benedek. Mondtam Csabának, mehet dolgozni, Bebe marad, elviszem orvoshoz, hiába nem fáj semmije, nem lázas, nem fogom kivárni míg a jövő hétre megbetegszik.
Mielőtt elindultunk orvoshoz lemeóztam Vityát, egy kis hőemelkedése volt, a tegnapihoz képest mindenképp könnyebben lélegzett, a pulzusa is száz alatt volt, rábíztam Somára - aki beteg, de nem annyira -, hogy gondoskodjon róla és elfutottam Bebével az orvoshoz.
Fél nyolctól volt rendelés, fél kilencre már a doktornéni is odaért :( , Bebe is kapott gyógyeszert, tekintettel a fennálló helyzetre. Orvostól futás a boltba, majd busz és haza.
Vityát áttelepítettem a nagyszobába, hogy ne legyen egyedül, ágynemű csere, szellőztetés ...
Megemlítettem neki, hogy a háziorvos szerint be kéne mennünk a légútira a gyerekkórházba, mert infúzió kéne neki, meg megfigyelés ... Abban maradtunk, hogy mivel a két másik gyerekkel meg busszal úgysem fogunk nekiindulni a világnak, várunk míg apánk hazaér, és majd eldöntjük a dolgot. Bár én vagyok a parázósabb, de azt hiszem maradunk itthon. Egyrész töltöttünk már heteket a légútin, és bár a sószoba és egyéb szippantós kezelések jól jönnének, de az ott lévő egyebektől megértem, hogy hidegrázása van a gyereknek. Nagy ő már ahhoz, hogy két három évesekkel egy szobában feküdjön egész nap és mesét nézzen. Másrészt, úgy látom javul a helyzet, ma már nevetni is láttam :) Holnap még megpróbálok itthon maradni vele egész nap, csütörtökön már muszáj lesz bemennem egy pár órára, pénteken a mammerrel mennek vissza a gondiba.
A két kicsi reggel-este megkapja a gyógyszerét, de holnap elmennek suliba, be vannak tojva, hogy nagyon lemaradnak :), meg jól is vannak. Bebe napközben nem is köhögött, a gyógyszert meg kapják.
Itt tartunk most, várjuk apánkat. Én azért az összes rettenet és munka közben egész nap mostam és takarítottam, de ilyenkor így jobb nekem, ha ideges vagyok könnyebb ha agyonhajszolom magam és nem agyalok.

Lehet, hogy kicsit zagyva voltam, és hogy elütések is vannak e szösszenetbe, de nincs türelmem végigolvasni. Bocs.

Mikulás

Nem tudom más családokban hogy van ez. Mi Istenlábával mindketten más-más szokásokat hoztunk magunkkal az ünnepekkel kapcsolatban. Nálunk pl. már mindig 5-én este megjött a Mikulás (mivel hatodika sokszor bír iskola napra esni), a nyúl viszont vasárnap délelőtt jön. Istenlábáéknál mindezt teljesen fordítva. Aztán sok-sok évvel ezelőtt megálapodtunk abban, hogy minden úgy jön, ahogy összejön. Mivel idén hatodika szombatra esett meg is terveztem, hogy szépen reggelre megjön majd a Mikulás (sok a gyerek, nem érhet mindig ide előző este). Aztán mégis este jött, mert ezek az édes kis pockok annyira be voltak sózva, még be is költöztek a Vitya szobájába egész estére, a szobájuk ablakába meg otthagyták a csizmákat. Így aztán rohammenetbe fejest ugrott a jó öreg Mikulás a lábbelikbe. A nagy lendülettől még a játékos kosarat is felborította, és nem csukta be maga mögött az ablakot :)
Sajnos ebben a csodában nálunk már csak Benedek hisz mind ebben, viszont Somi nagyon szépen aszisztál a manőverekhez :)
Most aztán megint tele vagyunk csokival, pedig én alig vettem, de már volt itt a szomszédból Erika mama is, és még csak most mentek a srácok a nagyszülőkhöz.
Mára nem terveztünk semmit, és ehhez erősen tartjuk is magunkat. Például a mosást is elhalasztottuk, és a főzést sem vittük túlzásba. Amerika napot tartottunk, a fiúk krumplit sütöttek, én húst, és mikor minden elkészült, mindenki összeállíthatta a saját hamburgerét. Ezt követően Istenlába és Soma muffint sütöttek, aminek értékéből egy cseppet sem vont le a szememben, hogy előregyártott porból val. A lényeg a bohóckodás volt az egészben amíg készült. Reggel begyúrtuk a mézeshez a tésztát is, ami ma pihen, holnap pedig egész délután megy majd a sütögetés.
Este, ha az eső közbe nem szól, bemegyünk a városba egy kis ünnepi hangulatú sétára. Nem kizárt persze, hogy ez holnapra marad, ismerve Istenlábát, aki sosem igyekszik, tehát nem tudom mikor jönnek haza a mamiktól.
A holnap reggelt vásárba menéssel szándékozunk kezdeni. Gyengénk az ócskapiac, szeritem istenkáromlás is ócskának hívni, kész kincsesbánya az :)
Igyekszem ezt a hétvégét a pihenésnek és az együttlét örömének szentelni, próbálok kis ünnepi hangulatot csempészni bele, mert a hétköznapok nagyon idegölőek, és sajnos a fiúkra sem jut annyi idő és türelem amennyi egészséges lenne.
Hogy mindez a házimunka kárára megy, már nem is izgat. Régen mikor még egy gyerekes voltam és rendmániás, elképzelhetetlen lett volna, hogy ne takarítsak, fényesítsek padlót, töröljek port minden nap!!! Szegény Csabit az őrületbe kergettem az alsónadrágok és zoknik vasalásával. Egy idő után tudatosan igyekeztem visszavenni ebből, mert láttam, hogy mennyire zavarja. Aztán ahogy gyarapodott a létszám, és sűrűsödött a munka egész jól belejöttem. Ma már nem frusztrál ha nem üres a mosogató, és port sem törlök csak két hetente. A porszívó, na az még mindig a gyengém, meg hogy legyen rend. De sosincs. A kicsik szobájába már be sem megyek mert agyvérzést kapok :) Ebben a családban csak engem zavar a rumli, ez nyilvánvaló, így én, mint kisebbség szépen lazulok épp itt a gép előtt, pedig ....

Nevelési Tanácsadó

Na ez az a szó, ami sosem keltett pozitív érzéseket bennem. Talán kicsit kudarcként is éltem meg, hogy odavittem Somát, bár önszántamból tettem. Úgy éreztem segítségre szorul. Szerencsére a második alkalom után mikor ott jártunk minden rossz érzésem pozitívra váltott. A hölgy aki foglalkozott Somával nagyon kedves volt, és látszott rajta, hogy egyedül és kizárólag a gyerek érdekeit tartja szem előtt. Velünk együtt ő is értetlenül áll az előtt, hogy az iskola miért nem küldte el Somát, és miért nem kaptam támogatást az iskolától akkor sem, mikor én ezt a kérdést felvetettem. Külön köszönettel tartozom ezért Bokor Zsuzsának, aki erősítette bennem a szándékot, hogy vigyem el a gyereket, mert azzal segítek a legtöbbet neki.
Ma meghallgattuk Soma tesztjeinek eredményét, miszerint 113-as IQ-ja van, ami felsőátlagosnak számít, az olvasása gyakorlatilag megfelelő, kicsit akadozó. Az írása viszont a diszgráfia jeleit mutatja, ezért egy bizottság elé kell majd vinnünk, ahol papírt kaphat arról, hogy diszgráfiás.
Addig is viszont, mivel erre a bizottság elé menésre csak a jövő év tavaszára lehet már időpontot kapni, a nevelési tanácsadó ad egy ideiglenes papírt amiben leírják a pedagógusoknak a miheztartást. Fel vagyok készülve rá, hogy nem lesz könnyű mecs, ismerve a tanárnő eddigi hozzáállását a dologhoz, miszerint a gyerek csak trehány.
Remélem könnyíteni fog ez valamelyest a Somi életén, és javítani fog az önértékelésén, ha nem lesz folyamatosan a sárba tiporva az írása miatt.
A legszörnyűbb az egészben az, hogy mennyi ilyen gyerek lesz majd a közeljövőben, ha az iskola ilyen tempót diktál. Ha egy elsősnek aki három hónapja jár iskolába (mint Bebe) minden nap új betű, új szám írását kell megtanulni. Miért kell már a kisgyerekeket is agyonhajszolni, miért nem lehet időt hagyni nekik, hogy rögzüljenek a megtanultak, ezt nagyon nehezen tudom megérteni. Illetve egyáltalán nem értem!

Diszgráfia

Azok után, hogy évekig hallgattam a tanerőktől, hogy Soma fiam, mennyire trehány, hogy rondán ír blablabla érdekes módon egyszer sem merült fel a disgráfia kérdése. Amikor kijelentettem, hogy márpedig én elviszem magán alapon és megnézetem a gyereket, nem hogy támogatni nem támogattak, még meg is sértődtek, hogy ők is észre vennék ha a gyereknek baja lenne.
Nos én elvittem a gyereket, tegnap hívtak is, hogy felmerült a disgráfia a vizsgálat alapján, és további vizsgálatokra van szükség. Holnap megyek a hivatalos eredményért.
Addig is azért elgondolkodom azon, hogy vajon miért jó egy pedagógusnak sárbatiporni, gyötörni egy gyereket, ahelyett, hogy szakemberhez irányítaná. Miért kell egy ilyen kicsi gyerekbe komplexusokat nevelni, miért kell vele megutáltatni az iskolát, ahelyett hogy segítenének neki?!

Valaki mondja már meg, mikor és miért lett ilyen mocsok ez a világ?

A diszgráfia tünetei

A diszgráfia a tanulási zavarok egy formája. Gyakran társul a diszlexiával. Tünetei megnyilvánulnak az íráskészség gyengeségében, valamint helyesírási hibákban.

Az íráskép rendezetlen, a betűk formája szálkás, szögletes. Sokszor nem tudja a gyermek követni a füzet vonalait, hol alá, hol fölé csúszik a ceruza. A szavak egymás közötti távolsága változó. Néha majdhogynem összeérnek a szavak, máskor viszont nagy távolság van közöttük. A betűk formája ugyanolyan betűnél is különböző lehet. A sorok időnként fölfele haladnak, vagy éppen lefelé, az egész sor hullámzik. Görcsös, sok esetben hibás a ceruzafogás. A diszgráfiás rányomja az írószert a papírra. Gyakran fölöslegesen felkapkodja a ceruzát. A vonalvezetésben egymáshoz hasonló betűket összetéveszti (v-u; a-o; b-h), ugyanazt a számára nehezebben leírható betűt különbözőképpen alakítja.
A helyesírási hibák között igen gyakori, hogy a hosszú és rövid mássalhangzókat nem tudja egymástól megkülönböztetni - kettőz ott, ahol nem kéne, és rövid mássalhangzót ír ott, ahol hosszút kéne. Ugyanez vonatkozik a magánhangzókra is - elfelejti kitenni az ékezetet (ez a gyakoribb), vagy éppen fölöslegesen használja.
A hagyományos írásmód (ly-j megkülönböztetése, cz, y, th, eö...) használata a tulajdon személynevekben, alkalmazása, megkülönböztetése, különösen nehéz a számára. Másoláskor betűnként, jobb esetben 2-3 betűnként írja le a szöveget. Írástempója ilyenkor még lassabb, mivel hol a másolandó szöveget, hol a füzetét nézi. Diktáláskor gondolkodnia kell a hallott betű formáján, nem mindig tudja az adott hangot azonosítani annak írott képével, nehezen idézi fel annak a betűnek az alakját, amit le kell írnia. Mivel lassan dolgozik, lemarad. A szavak végét elhagyja, belőlük betűk, szótagok maradnak ki; a mondat egy része is hiányozhat. Máskor viszont a leírandó szóba az előzőekben hallott szótagokat illeszti be, megfordítja a szótagokat (lemegy-elmegy). A szavakat nem választja el szóközökkel, összeírja azokat. A mondatokat, tulajdonneveket kis kezdőbetűvel kezdi.
Mind a mondatrészek között, mind a mondatok végén elmarad a központozás. A nyelvtani műveletek megértése, megjegyzése, alkalmazása is problémát jelenthet. Mivel kevés a gyermek sikerélménye, idegesen kezd az íráshoz, ez a további hibák oka lehet.