Szeretem az állatokat...

... ezért is lakom veletek, szoktam mondani a családomnak :), és lássuk be a kisállattartás legsokszínűbb formája, ha az embernek gyereke van, mert az a gyerek, aki reggel még mérges kutya simán átváltozik délre egy büdös disznóvá, de ettől még estére lehet belőle akár bújós macska is :)
De mivel ezek a csirkefogók olyan gyorsan nőnek és ezzel egyenes arányban oly kevés időt töltenek itthon, lassan már (még) csak Palika szórakoztat lelkesen.
Abszolút nem zavarta meg az új kalit, pont úgy viselkedik ahogy szokott, leszámítva, hogy néha nekiáll kiutat keresni. Komótosan körbejárja a kalitka tetejét, keresve a leggyengébb láncszemet. Aztán ahol arra érdemesnek látja a helyzetet nekiáll a bontási kisérletnek. Egyelőre még sikertelenül, de Istenlába pillanatnyilag úgyis csak legyint, mondván, "tesztidőszak van Baby".
Finoman észrevételeztem neki tegnap, hogy a kalit túl magasra került, és így a madar(ak) jóval magasabban van(nak), mint az én csodálatos orcám, és ezt nehezményezem. Mutatott hajlandóságot a probléma orvoslására, de ahogy ismerem elkapkodni nem fogja.
Még ez a hét és a következő aztán végre szabadságra megyek, és talán akkor már Zombika is jönni fog, ami a legjobb dolog ami történhet velünk, nem csak mostanában, de úgy globál. Szerintem nincs az a nyaralás ami felérhetne azzal, hogy egy ilyen szuper kis tollas költözzön hozzánk. Szerencsére ebben az érzésben osztozott itthon mindenki, és egy pillanatig sem volt vita abban, hogy nyaralunk, vagy tollasodunk. A nyaralást így is becsempésszük majd, pár napot eltöltünk majd az unokatestvérem Orfűi nyaralójában, oda a madarakat is lehet vinni, utazni sem kell és pont annyiba kerül, mintha itthon lennénk, mégis zöldben vagyunk, és körülölelnek a hegyek, mint egy nagy brokkoli (by Istenlába).

A mai itthonmaradásommal sikerült megörvendeztetnem Istenlábát és Bebét is. Soma tudta, hogy nem megyek el, ő volt a szövetséges (neki ugyanis szüksége van ilyen összetartozást erősítő cselszövésekre). Bebe mikor reggel felkelt álmos fejjel körülnézve közölte, hogy nem is tudta, hogy vasárnap van :) Majd mikor megmondtuk neki, hogy azért vagyunk itthon apával, mert ez a mi napunk rögtön közölte, hogy ez egy családi ünnep és nem csak a mi napunk, mert nyilvánvaóan azért házasodtunk össze, hogy ők megszülessenek, csak akkor még nem tudtuk, hogy Ő lesz az utolsó, mert születhetett volna Ő elsőnek is, de még jó, hogy nem, mert akkor már nagy lenne és nem tudnánk összebújni :)

Olyan jó, hogy néha elmondja nekünk az élet dolgait, és így mi is tisztán láthatunk.

Istenlábának a mai nap alkalmából nem tudtam mit mondani, ez megint egy olyan, "hogyan mondjam el Neked" dolog. Egyszerűen van amit nem lehet elmondani. Szerencsés vagyok, hogy ilyen sűrűn szembesülhetek ezzel a "problémával". Különben is benne van a nevében :)