Eszter napon Eszter

Eszter a tesóm kislánya. Irigylem érte, mert nekem ugye nincs. A tesómnak viszont csak az van :) Három. Hát ilyen vicces az élet :D

Eszter

Idén is volt szülinapi utazás :D

Öreg Sam

Az a jó az öregedésbe (lófaszt, semmi jó nincs benne), hogy az ember egy idő után már nem lát az orráig, csak azon bőven túl. Így aztán ami elég közel van, mint például önnön tükörképe, annak túl sok jelentősége nincsen. Látom én, hogy ott az arcom, a részleteket meg inkább elképzelem.
Na, ma kiderült, hogy rohadt jó fantáziám van, igen kreatív a képzelőerőm, és egész szép emlékeket őrzök magamról. Mert ma, hogy, hogy nem úgy estek a földi fényviszonyok, hogy megláttam az arcom éles fényben, napsütésben a tükörben. Hát nem volt egy pozitív élmény. Hiszitek vagy nem, de én bizony ráncos vagyok. Mondhatnám, hogy halvány, alig mélyülő kis barázdáim vannak, mondhatnám..., de ti (már aki néha találkozik velem) nyilván már régóta tudjátok, hogy nekem ráncaim vannak = ráncos vagyok (mondjuk ennek még a hangzása is durva).
Szóval ma megláttam az arcom a napfényben fürdő tükörben. Egy ideig döbbent csendben néztem, majd közöltem Istenlábával, hogy néni lettem, ráncaim vannak és óóó ez borzalom. Ő mondjuk nem  tudta mire vélni ezt a pánikot, és közölte is velem a világ legtermészetesebb módján, hogy ő bizony mindezt tudja már egy ideje.
Most nem részletezem mennyire csúnyán teremtettem le, hogy erről engem elfelejtett tájékoztatni, pedig ha tudom akkor kentem volna rá békahájat, varjú belet... így meg már elkéstem mindenről, ó minő borzalom. Mondjuk azért elrohantam mindenféle ránctalanító Q10-ért, de mit segít az már rajtam... Istenlába szerint ez mind azért van mert állandóan vigyorgok/röhögök, mert hogy függőlegesen szaladgálnak a rohadék ráncok az arcomon. Viszont abban a pillanatban ahogy nem vigyorgok elmélyülnek a számat keretező árkok és megjelenik két csík a homlokom közepén. Na, most aztán rohadtul nem tudom mit is csináljak, mindenesetre egy kisebb vagyont hagytam a kence osztályon.
A gyerekeim egyébkén nem látják, hogy ráncos vagyok. Ebből persze csak annyi következik, hogy ezek vagy félnek tőlem (ami eléggé kizárt), vagy tök fölöslegesen dobtam ki azt a hetven rugót a múlt héten a szemüvegeikre. Bár, ha jobban belegondolok az is lehetséges, hogy sikerült igen udvarias, kedves, jó lelkű, füllentős gyermekeket nevelnünk.  Istenlába viszont nagyon boldog, hogy most már én is tudom a ráncaimat és képes még fel is emlegetni őket (hálából az eddigi ráncos, őszhajú bácsis megjegyzéseimért), de elég konkrét fenyegetésekkel ajándékoztam meg ha ezt sürgősen be nem fejezi. Szólt volna eddig (még időben), most már hallgasson örökre!

Mennyire jó már

hogy nem kell kihordani, megszülni.... csak élvezni kell. Rendes csaj a sógornőm :D

Itt, a lázadók bázisán

Rohadt nagy ellenállók vagyunk és forradalmian lázadunk (nem nagyon tudom ezt már jobban fokozni, mi?)!
Szóval mi kérem ma megtartjuk a TILOS A TANULÁS! napot.
Ma mikor már minden félév zárás előtti témazáró megíródott, és végre nem kell megmakkanni, hogy jajj mi lesz holnap. Na, ma bátorkodunk nem tanulni, illetve az összes közoktatásban résztvevő gyerekünket nemtanulásra bíztatni!
Mindezt pizzával és sütivel spékeljük meg és rohadt nagyon menőnek érezzük magunkat.

Éljenek a lázadók.

Sodrás

Tegnap megírta Bebe a központi felvételit. Túl nagy nyomás nem nehezedett rá ezáltal, mert abba a gimnáziumba ahová jelentkezik a kitűnőket a központi eredményétől függetlenül felveszik, de megírni meg kellett.
Szerintem egész jól meg is írta, de ő csalódott, mert nem tudta befejezni és nem lett hibátlan. Vajon kell-e egy szülőnek és hogyan kell kigyomlálni egy kamaszból a túlzott maximalitást?
Mostanában a felvételi kapcsán elég sokat beszélek más kamaszos szülőkkel és erős boldogsággal tölt el a saját szülőségem. Elég rémisztő volt látni tegnap is a sok izguló/aggódó/vígasztaló, vagy épp vigasztalhatatlan szülőt. Mi meg csak úgy voltunk, halál nyugiban.
Az is annyira érdekes - épp tegnap tudatosult bennünk - hogy csak mi vagyunk azok akik minden ilyen iskolával kapcsolatos eseményen együtt jelenünk meg. Vagy meg sem jelenünk. Szóval vagy ketten megyünk és hú de király szülők vagyunk, vagy nem megy egyikünk sem, kompenzálva a húdekirályságot, és hú de beleszarós szülők vagyunk.
Az is nagyon pöpec hogy a mi gyerekünk beszélget velünk. Önszántából. Napi szinten. Az aznapról a holnapról és egyéb filozófikus gondolatokról. A mi gyerekünk egyébként eléggé odavan, fáradt, és közoktatásilag csalódott/kizsigerelt/megnyomorított. És én őszintén kívánom annak a sok minisztériumi hozzá nem értőnek, hogy ott rohadjon meg ahol van, amiért ezt teszik a gyerekeinkkel.
Mert a sok nulladik órás felvételi előkészítő után talán megérdemelné egy 13-14 éves, hogy hátradőljön legalább egy hétvégét, de dehogy. A jövő héten 5 témazárót írnak, ami még a félévi eredménybe számít, és totál kikészíti őket.

A felvételi pontszámok és a dolgozat a Bebe által választott gimnáziumban 25-én lesz megtekinthető. Majd elmegyünk megnézni. Ketten.

A betegek gyógyulnak! :D