Sodrás

Tegnap megírta Bebe a központi felvételit. Túl nagy nyomás nem nehezedett rá ezáltal, mert abba a gimnáziumba ahová jelentkezik a kitűnőket a központi eredményétől függetlenül felveszik, de megírni meg kellett.
Szerintem egész jól meg is írta, de ő csalódott, mert nem tudta befejezni és nem lett hibátlan. Vajon kell-e egy szülőnek és hogyan kell kigyomlálni egy kamaszból a túlzott maximalitást?
Mostanában a felvételi kapcsán elég sokat beszélek más kamaszos szülőkkel és erős boldogsággal tölt el a saját szülőségem. Elég rémisztő volt látni tegnap is a sok izguló/aggódó/vígasztaló, vagy épp vigasztalhatatlan szülőt. Mi meg csak úgy voltunk, halál nyugiban.
Az is annyira érdekes - épp tegnap tudatosult bennünk - hogy csak mi vagyunk azok akik minden ilyen iskolával kapcsolatos eseményen együtt jelenünk meg. Vagy meg sem jelenünk. Szóval vagy ketten megyünk és hú de király szülők vagyunk, vagy nem megy egyikünk sem, kompenzálva a húdekirályságot, és hú de beleszarós szülők vagyunk.
Az is nagyon pöpec hogy a mi gyerekünk beszélget velünk. Önszántából. Napi szinten. Az aznapról a holnapról és egyéb filozófikus gondolatokról. A mi gyerekünk egyébként eléggé odavan, fáradt, és közoktatásilag csalódott/kizsigerelt/megnyomorított. És én őszintén kívánom annak a sok minisztériumi hozzá nem értőnek, hogy ott rohadjon meg ahol van, amiért ezt teszik a gyerekeinkkel.
Mert a sok nulladik órás felvételi előkészítő után talán megérdemelné egy 13-14 éves, hogy hátradőljön legalább egy hétvégét, de dehogy. A jövő héten 5 témazárót írnak, ami még a félévi eredménybe számít, és totál kikészíti őket.

A felvételi pontszámok és a dolgozat a Bebe által választott gimnáziumban 25-én lesz megtekinthető. Majd elmegyünk megnézni. Ketten.

A betegek gyógyulnak! :D