Anya

Szeptember 23-án délután három órakor anyukám elaludt. Fogtam a kezét, simogattam...

Egyszer majd írok erről bővebben is, csak ahhoz előbb meg kell tanulnom élni.

08.31.

Ma van Istenlába születésnapja :) Elég pocsék lehetett neki gyerekkorába a tanévkezdéssel ünnepelni a születésnapját. Éééés most se sokkal jobb neki, mert rögtön részt vehetett egy tanévnyitón, ami lássuk be azért nagy siker volt :) mivel Bebe szerepelt. Mindezek után pedig anyukáméknál tortáztunk egyet. Holnap suli :(

és a video

Ezek is voltak

Mamabaj

Van ugye a mamabaj amiről sejtettük, hogy van, meg azt is hogy súlyos, de a mama csak súlyos zsarolások árán volt hajlandó erről megbizonyosodni. Végül is igaza is volt ki a faszomnak kell ez a tudat, meg a fasza kis magyar egészségügy. Hogy milyen orvosok vannak? Ma pl. közölte a háziorvos anyukámmal, hogy hónapok óta nézegeti az ablakból, hogy milyen szarul néz ki anyám (az nem jutott eszébe, hogy évek óta nem látta rendelésen, anyám meg így néz ki, akkor esetleg rá kéne nézni, mert az hogy a TB kártyája nála van, nem csak a lóvét kell, hogy hozza neki, hanem kötelezettségekkel is jár). Na ez a hivatástudattal, és empátiával jó ellátott drágaság ma közölte anyukámmal aki annyira jól van, hogy már semmiféle kezelés nem javallt neki, hogy nem kéne ennyire cinikusnak lenni. Még az úrilányi neveltetésem sem tudott visszatartani attól, hogy közöljem vele, hogy szerintem anyám egészen pontosan úgy reagál a helyzetre, ahogy egész életében reagált mindenre, de ha épp a fején lenne kedve pörögni, akkor meg úgy reagálna, mert tulajdonképpen nincs olyan sok ideje már, hogy mások véleménye érdekelje.
Ugyanettől a kedves doktornőtől kaptunk ma szemészeti és kardiológiai beutalót is, nyilván, hogy nehogy így a végstádiumban rosszul lásson már, vagy rájöjjön a szívdobogás. Az, hogy mentális segítség kellene eszébe se jutott. Úgy kellett szólnom neki, hogy kéne némi szorongás gátló... Kaptunk is beutalót a pszichiátriára. Na, oda el is megyünk, mert megbeszéltük a mamával, hogy ott még úgyse voltunk, hátha lesznek szórakoztató bolondok. Aztán íratunk valami jó kis mosolybogyót, hazamegyünk mindannyian beveszünk egyet, aztán csapunk egy jó kis bulit. Csak előtte szerzünk még egy kis anyagot a bükki füvesembertől is. Na, ezentúl így élünk amíg tudunk, aztán mikor már így nem megy akkor meg majd úgy ahogy akkor tudunk, de szépen fogjuk csinálni, együtt. (Én mondjuk már most xanaxal nyomom, mert másképp nem bírom, viszont most már némi sírást is megengedek magamnak, de igyekszem kímélni a gyerekeket). Csak az a baj, hogy nagyon sokszor arra gondolok, hogy még én is gyerek vagyok, és egy gyereknek kell anyuka, aki dicsér, meg támogat, meg segít, meg akinek te vagy a legüberfaszakirálylányabb a világon. Mi a faszt fogok kezdeni az anyukám nélkül? Én nem akarok felnőni, nem akarok temetni. Jól van hajlandó vagyok minden ilyen rémségről beszélgetni vele, meg vitatkozni temetési zenéken, hajlandó vagyok végighallgatni, hogy ez a tiéd lesz kislányom...., pedig ettől is a hideg ráz, de én nem tudom eltemetni az anyámat. Nem akarom!

Mamaszáj

Sokat vagyok anyukámmal mostanában. Az ok nem túl rózsás és a hangulat is sokszor siralmas, de azért igyekszünk humort vinni a nyomorba.

- Anya, mikor hatvan kiló voltál miért álltál neki almaecetet inni, hogy fogyjál?
- Mert ötven kiló akartam lenni, nem tudom miért, de gondoltam az ötven olyan jó. Tulajdonképpen most sem akarok mást, csak most negyven vagyok.

Boldogságos

Időben hazaértem ma, hátamon a napi bevásárlással. 2/3 gyerekrészt itthon találva némi segítséget kértem tőlük a krumplipucolás és vagdosás területén és összedobtuk a holnapi ebédet, majd Vityával lepunnyadtunk a kanapéra és beszélgettünk. Nagyon érdekes/izgalmas/ijesztő hogy mennyire felnőtt és mennyit változott ezalatt a rövid idő alatt. Mesélte, hogy az apja elvitte ma kötözésre (munkaidőben) mert esett az eső, és ő egy körömágy gyulladás okozta beavatkozás miatt épp nem tud cipőt húzni. Teljesen kiakadt azon hogy az apja mennyire stresszes életet él, és hogy nem is érti, hogy lehet ezt bírni. Meglepte, hogy mennyire nem hoz ebből haza aztán semmit, és képes épeszű maradni és kényünkre kedvünkre tenni, ha mi még kitalálunk nekik valamit a délutánra. Istenlába szerinte egyébiránt nem volt semmi kirívó, csak folyamatos egyeztetés/szervezés... A gyerek viszont kiakadt ezen is, meg hogy mennyire kevés időnk jut nekünk magunkra/egymásra, hogy hétvégén is csak főzünk, mosunk, takarítunk... Hogy lószar az az évi két alkalom mikor három napra megszökünk... És azt firtatta, vajon minek örülne az apja, hová menne... Mondtam neki, hogy az apja annak örül a legjobban, ha mindenki békén hagyja, az utazgatások is az én kedvemre vannak, mert ha a Lábon múlna inkább venne vmi II. vh-s akármit... Ezen jót értetlenkedtünk, mert Vityát is inkább az élményvásár vonzza, hogy történjenek dolgok... Egyre forszírozta, hogy menjünk el az apjával valahová, mert ő annyira szeretne nekünk adni valamit, és rossz érzés neki, hogy mindenre azt mondom, hogy nem-nem és spóroljon... És találjunk már ki valamit aminek az apja is örülne. Mondtam neki, hogy nem utazgatunk csak úgy, leginkább valami alkalomhoz igazítjuk... Erre megkérdezte mikor lesz a következő ünnep. Én meg mondtam neki, hogy aug. végén lesz az apja szülinapja, de előtte még lesz majd a házassági évforduló. Az mikor lesz kérdezte, majd rájöttünk, hogy most vasárnap, én valamiért megint ufóhatás alatt leledzem és azt gondoltam július 27-e még a távoli jövőben lesz :) Ha ma nem időben jövök, és nem punnyadunk dödögünk a kanapén akkor természetesen elfelejtettük volna az egészet ahogy van. Vitya viszont teljesen begőzölt ettől, és hogy milyen jó, és találjunk már gyorsan ki valamit. Így találtunk rá a neten a keceli haditechnikai parkra és kaptunk mellé két éjszakát Kalocsán. Szóval a hétvégére kiruccanást finanszíroz nekünk a kisfiunk, ami egyrészt fantasztikus, mármint, hogy ilyen gyerekünk van. Másrészt meg elég fura és kicsit kellemetlen, hogy a gyerekünk a mecénásunk. Van vicces része is, mert nem csak szállást kapunk ám, hanem benzin és költő pénzt is, valamint az is közölve lett velünk, hogy ők már elég nagyok és ellesznek hárman. Na ez már nem a vicces hanem a félelmetes részhez tartozik.

Most igazán fülig ér a szám, és közben tök hülyén is érzem magam, szóval skizó is lettem. Istenlábának meg mondtam, hogy most aztán örüljön látványosan, merthogy az nem igazán megy neki kifelé. Egyébként tényleg örül a Kecelnek, de szerintem a leginkább azon mulat, hogy mindez milyen fantasztikusan izgalmas lesz nekem, aki ki nem állhatom az ilyesmit.

Hát így vagyunk.

Nem tékozló fiú, viszont hazatért

Nagyon jó érzés, hogy végre minden gyerekem a fészekben van :)
Vasárnap délben összeszedtük a gyerekeket (Vitya a barátjával volt kint) a Népligetben és indultunk haza. Az út elég gyötrelmes volt, tekintve, hogy a kispirosban nincs klíma, viszont ha letekerjük az ablakot akkor meg lehet süketülni a menetzajtól (cserébe a széles pacsker jól néz ki). Szóval izzasztó utunk volt, viszont sokat röhögtünk közben :) Vezényszóra ablak letekerés gyors légcsere, felteker... hát így mulatunk mi. (Azért ennyire is csak mi vagyunk hülyék, hogy egy fullextrás öreg autóból átülünk egy "fapadosba", de hát mindent az életérzésért, no).
Aztán hazaértünk a kicsik örültek a nagynak, a nagy örült mindennek. Sok duma, sok kaja... minden ami kell.
Vitya mesélte, hogy reggel szabályosan megrémült mikor felébredt, mert nem tudta hol van :)
Délután elmentünk vele a dechatlonba sátrat venni az augusztusi fesztiválhoz. Az évek óta vágyott kecsua végre az övé lett. Állat jót mulattunk a boltba, körbe-körbe rollereztünk, majd kipróbáltuk a pingpong ütőket. Én kaptam egy frankó napszemcsit a kisfiamtól, úgyhogy mától 100% az UV védelmem és simán túrázhatok középhegységben :) Ja, egyszer veszek egy rollert, ez most már tuti, bár harmincezeré' rollert venni nagy galádságnak tűnik. Előbb egy felfújható kétszemélyes paplanos kemping matracra fogok beruházni. Eszméletlen micsoda kemping cuccok vannak manapság, asszem át kell értékelnem a kempingezni márpedig rohadt kényelmetlen rögeszmémet. Néha kicsit megriadok azért magamtól, hogy úgy lelkesedni, mint egy kisgyerek, és rollerezni akarok meg sátrazni, és hogy lehet, hogy ezekhez már túlkoros vagyok, de ezt bizton nem állíthatom, mert nem vagyok meggyőződve se pro se kontra.
Ja a sátrat azonnal szabadjára engedték a skacok a nagyszobába, és tényleg fogta magát és sátor lett belőle. Ezzel egy időben a szobánk jelentősen összement, mert el sem fért benne rendesen a sátor. A cövek leverését a laminált padlóba megvétóztam, hiába no, gonosz egy banya vagyok.