Boldogságos

Időben hazaértem ma, hátamon a napi bevásárlással. 2/3 gyerekrészt itthon találva némi segítséget kértem tőlük a krumplipucolás és vagdosás területén és összedobtuk a holnapi ebédet, majd Vityával lepunnyadtunk a kanapéra és beszélgettünk. Nagyon érdekes/izgalmas/ijesztő hogy mennyire felnőtt és mennyit változott ezalatt a rövid idő alatt. Mesélte, hogy az apja elvitte ma kötözésre (munkaidőben) mert esett az eső, és ő egy körömágy gyulladás okozta beavatkozás miatt épp nem tud cipőt húzni. Teljesen kiakadt azon hogy az apja mennyire stresszes életet él, és hogy nem is érti, hogy lehet ezt bírni. Meglepte, hogy mennyire nem hoz ebből haza aztán semmit, és képes épeszű maradni és kényünkre kedvünkre tenni, ha mi még kitalálunk nekik valamit a délutánra. Istenlába szerinte egyébiránt nem volt semmi kirívó, csak folyamatos egyeztetés/szervezés... A gyerek viszont kiakadt ezen is, meg hogy mennyire kevés időnk jut nekünk magunkra/egymásra, hogy hétvégén is csak főzünk, mosunk, takarítunk... Hogy lószar az az évi két alkalom mikor három napra megszökünk... És azt firtatta, vajon minek örülne az apja, hová menne... Mondtam neki, hogy az apja annak örül a legjobban, ha mindenki békén hagyja, az utazgatások is az én kedvemre vannak, mert ha a Lábon múlna inkább venne vmi II. vh-s akármit... Ezen jót értetlenkedtünk, mert Vityát is inkább az élményvásár vonzza, hogy történjenek dolgok... Egyre forszírozta, hogy menjünk el az apjával valahová, mert ő annyira szeretne nekünk adni valamit, és rossz érzés neki, hogy mindenre azt mondom, hogy nem-nem és spóroljon... És találjunk már ki valamit aminek az apja is örülne. Mondtam neki, hogy nem utazgatunk csak úgy, leginkább valami alkalomhoz igazítjuk... Erre megkérdezte mikor lesz a következő ünnep. Én meg mondtam neki, hogy aug. végén lesz az apja szülinapja, de előtte még lesz majd a házassági évforduló. Az mikor lesz kérdezte, majd rájöttünk, hogy most vasárnap, én valamiért megint ufóhatás alatt leledzem és azt gondoltam július 27-e még a távoli jövőben lesz :) Ha ma nem időben jövök, és nem punnyadunk dödögünk a kanapén akkor természetesen elfelejtettük volna az egészet ahogy van. Vitya viszont teljesen begőzölt ettől, és hogy milyen jó, és találjunk már gyorsan ki valamit. Így találtunk rá a neten a keceli haditechnikai parkra és kaptunk mellé két éjszakát Kalocsán. Szóval a hétvégére kiruccanást finanszíroz nekünk a kisfiunk, ami egyrészt fantasztikus, mármint, hogy ilyen gyerekünk van. Másrészt meg elég fura és kicsit kellemetlen, hogy a gyerekünk a mecénásunk. Van vicces része is, mert nem csak szállást kapunk ám, hanem benzin és költő pénzt is, valamint az is közölve lett velünk, hogy ők már elég nagyok és ellesznek hárman. Na ez már nem a vicces hanem a félelmetes részhez tartozik.

Most igazán fülig ér a szám, és közben tök hülyén is érzem magam, szóval skizó is lettem. Istenlábának meg mondtam, hogy most aztán örüljön látványosan, merthogy az nem igazán megy neki kifelé. Egyébként tényleg örül a Kecelnek, de szerintem a leginkább azon mulat, hogy mindez milyen fantasztikusan izgalmas lesz nekem, aki ki nem állhatom az ilyesmit.

Hát így vagyunk.