Szeged

Szeged

Boldog anyáknapja

Annyira jó nap volt :)
Reggel hétkor bepattantunk a Nubiba és nekiindultunk. Persze még tankolni kellett, meg az útba eső gazdaságos áruházakba is be kellett szaladni a Vityának terepmintás térdgatyáért. Végigdöcögtünk az épülő (vagy nem épülő) M6-os mellett, ami bár Pesten már legalább 4-5 éve ki van táblázva, miszerint M6 Pécs, de mintha sosem érne ide. Lehet, hogy jobb is persze, így kisebb égés lesz az EKF 2010, mert út hiányában nem tudnak majd idejönni a népek, és akkor nem szembesülnek azzal, a "nagy büdös semmivel" ami itt van.
A néha úttal megszakított kátyúk több helyen csak egy sávban járhatók (útépités miatt), így a két sávos út egyik oldalát piros jelzőlámpával lezárják, majd jönnek a szemből jövők...
Ez persze cseppet sem szegte kedvünket, Somika térképpel a kezében próbálta mindig megsaccolni, hogy a következő település hány km-re van, Bebe játszott valami kütyün, Vitya zenét hallgatott, én nézelődtem, és ott volt még apa, aki kocsit hajt.
Fél tízre időzített érkezésünkbe egy húsz perces késés csúszott, de Mizokáék ezért nem szedték fejünket.
A zákányszéki madárkert csoda klasz, tulajdonosai kedves, segítőkész emberek (de ezt már ezelőtt is tudtuk). Sokféle papagájt, fácánt, libát, kecskét, mókust.... láttunk, finomakat ettünk (természetesen nem a felsorolt fajtákból), és jó bort ittunk (már csak a vérképzés miatt) :), és jókat beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat, talán Ádit kivéve, aki előző nap túlteljesítette magát, így járás- és ébrenlétképtelenné vált, de azért hajnalba Cicus felkeltette, és ráparancsolt, hogy most már pedig indulás. Fáradtságból kifolyólag Cicusék Zákányszékről hazafelé, míg mi Mizoékkal Szegednek vettük az irány. Nem is nagyon bírtam volna ki, hogy ez ne így legyen, mert imádom Szegedet, ahogy átlépem a Szeged táblát, mindig sűrű ködben borul rám az eufória, és ugra-bugráló gyerekké (na jó vizilóvá) változom.
A kihagyhatatlan fagyizást a Kisvirágban Mizo apus vezényletével folytattuk le, ezúton is köszönjük, majd a Dóm-téren randalíroztunk (inkább csak a gyerekek). Keveset szóló kamasz gyermekemben a Kárász után végig sétálva, a Dóm térre érvén - szerintem joggal - felmerült, miért is Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa. Sajnos az égi zenekar hangolni kezdett, így szélnek eredtünk, de aztán addig duruzsoltam Istenlábának, hogy hé még nem láttam a Tiszát, hogy 50 m-rel lejebb újra megállva Tiszát bámultunk, majd elsétáltunk egy általam ismert jó kis játszóra, csak, hogy lássák a gyerekek, hogy ilyen is van, mert Pécs ezen a szinten is fejlődésre szorulna. Majd közfelkiáltással - én felkiáltottam, a köz meg beleegyezett - megszavaztunk egy villámlátogatást a Sárgára (Szögödieknek Lapos). Sajnos addigra megnyiltak az égi csatornák, de a két kicsit és engem ez már nem tudott meggátolni abban, hogy egy esernyős gyorsvizitet eszközöljünk Manófalván :)
Mindent egybe véve fantasztikus, felejthetetlen napunk volt.

Csak egy tánc volt...

ami annyira jól sikerült, hogy ma nem tudtunk kimenni a kertbe, mert akkora volta a sár, hogy értelmetlen lett volna. Ráadásul holnapra is esőt mondanak. Érdekes, hogy kizárólag az ország déli részére, szóval a Pécs-Szeged vonalra, ahol leszünk. Ez már csak azért is gáz, mivel holnapra erősen szabadtéri programunk van, és hétfőn meg ki kéne menni egy gyors ellenőrzésre a kertbe is. Bár Istenlábával megbeszéltük, hogy lesz ami lesz alapon, maximum Gyódtól gyalogolva, de kidöcögünk majd kettecskén. Én meg szeretek kettecskén döcögni :)

Nagyon bejött

Hát ez az eső tánc amit Bebével lejtettünk igen hatásosnak bizonyult. Sőőőőőőőt. Ma úgy csapkodott a villám pár kilométerre tőlünk, olyan nagyzenekari kísérettel, és jégesővel, hogy zengtek az ablakok. Mi persze az erkélyen kukkoltuk a műsort, miközben a Faradayről és az ő kalitkájáról beszélgettünk. Mert Bebében felmerült, hogy mi lenne, ha belénk csapna a villám mikor a kocsiban vagyunk. Remélem sikerült megnyugtatnunk, minden esetre Istenlábát elkápráztattam Faraday-el (mert, ő naná, hogy tudja, na de én???). Nem árultam el neki, hogy fizikával kapcsolatos minden tudásoma a NG műsoraiból szedem, csak szerényen mosolyogva felvontam a vállam, és gyorsan odébb álltam még mielőtt elröhögtem volna magam :)

Családi Kör

Ma, a munka ünnepén Istenlába megszakította munkára irányított cselekvését és hazajött ebédelni. Szokatlan módon ebéd közben és után egy elég érdekes és tanulságos beszélgetés alakult ki, amiből kiderült mennyire nem egyformán értékeljük ugyanazokat a dolgokat.
Mi például Istenlábával jó fej szülőnek tartjuk magunkat, és azt gondoljuk igyekszünk barátai lenni a gyerekeinknek, mint sem sokeszejobbantudja diktátorai. Bár itt azért meg kell jegyezzem, hogy mind ketten úgy gondoljuk, hogy az egyetlen működő társadalmi forma a diktatúra. (Merthogy a demokrácia csak ott tud működni - és ez természetesen megint csak egy egyéni vélemény - ahol a társadalom megérett arra. Az értelem-kultúra-intelligencia bizonyos fokát el kell érnie ahhoz egy társadalomnak, hogy demokratikusan működni tudjon. Szerintem ma Magyarországon ez nem adott, bár ezt megítélni nem én vagyok hivatott).
A lényeg, hogy legnagyobb gyermekünk egyáltalán nem érzi, hogy mi jó fej szülők lennénk, bár mint kiderült igazán viszonyítási alapja nincsen. Más családok életébe - saját bevallása szerint - ilyen téren nem lát bele.
Kicsit meséltünk neki Istenlábával a saját gyerekkorunkról, ami egyáltalán nem volt hasonlatos, bár földrajzilag, társadalmilag, anyagilag közel azonos. Míg én a diktatúra igen magas fokát gyakorló apai vezénylés, úgy Istenlába a szabályok közt szabadon elv szerint nőtt fel. (Külön szociológiai tanulmányt érdemelne, hogy mind ezek ellenére gyakorlatilag azonos dolgokat tartunk fontosnak, és azonos nézeteket vallunk, még a gyereknevelésben is). De még az ő bevallása szerint sem ennyire laza szinten, mint ahogy Vitya.
Gyerekkori emlékeink viszont mindkettőnkek helyekhez és személyekhez kötődnek. Az emlékeink élmények.
Vajon ebben a zűrzavaros talmi csillogású világban el lehet magyarázni, meg lehet értetni, vagy legalább mint gondolat magocskát el lehet ültetni a gyerekek fejébe, hogy nem feltétlen az az érték amit meg lehet venni (már akinek).
Őszintén modnom félek egy kicsit. Hogy vajon jól csinálom-csináljuk e. Hogy megadjuk e a kellő szabadságot, a kellő információt, a kellő szigort...
Félek, hogy milyen felnőtt lesz abból a gyerekből, aki nem olvas, és csak villódzó élmények befogadására képes, akinek az első saját maga, és csak aztán jönnek mások...
Érdekes, mert általában (ilyen téren) nem szoktak kétségeim lenni. Azt gondolom, hogy klasz család vagyunk, mint ahogy az is vagyunk. A gyerekeink jól neveltek, normálisan tanulnak és semmi devianciát nem mutatnak. A problémákat megbeszéljük és együtt oldjuk meg. A kapcsolatunk velük is és egymással is tökéletes. De vajon elég ennyi ahhoz, hogy normális értékeket valló, épeszű felnőtt váljék majd belülök, akik átlátnak a zavaros világ talmi csillogásán?!
Milyen kár, hogy az embernek csak egy esélye van, hogy jól csinálja. Mennyivel egyszerűbb volna a mostani "tudás" birtokában újrakezdeni. Persze a racionalizmusomat (illetve annak teljes hiányát) ismerve, biztos a javát ugyanígy csinálnám. Ösztönlény vagyok :) (azt meg, hogy ez jó, vagy rossz) majd eldönti az idő, meg a gyerekek.

Éljen Május Elseje!

Zászlók, lufik, sör, üditő. Vállalatok, iskolák megadott utcában felsorakozása, majd előirt sorrendben történő felvonulása a dísztribün előtt, ahol a város és párt vezetés krémje kegyesen integetni méltóztatott. Ezt követte a szakszervezet által szervezett vállalati majális, kor szellemének megfelelő aszfaltrajz-versennyel.
Nekem gyerekként csuda jó móka volt a május elseje (bár azt nem igazán értettem miért kell a munkát ünnepelni, mikor a hétvége sokkal jobb. Sajnos időközben már ezt is megtanultam, viszont most meg már senki sem várja el. hogy ünnepeljem - faramuci egy világ ez :).
A kommunizmus-szocializmus igazából semmi mást nem jelent nekem csak a gyerekkoromat. Egy olyan kort amikor bátran ki lehetett menni az utcára, mikor nem voltak érezhetőek a mai világban megszokott anyagi különbségek, egy biztonságos, élhető világot, a maga egyenlőtlen-egyenlősdi módján.
Lehet persze azon vitatkozni, hogy mennyire volt ez az aminek látszott, vagy, hogy felnőtt fejjel mások másként... Ez engem nem érdekel (és ez itt az én blogom :) ), és nem is kell ebbe a postba semmi politikát vinni.

Egyszerűen csak ÉLJEN MÁSJUS 1.