D. búcsúztatója. Nem mondhatnám, hogy megrendített, olyan volt mintha az egésznek semmi köze nem is lett volna hozzá. Végig arra gondoltam miket csinálna meg mondana ha ott lenne, ettől meg még vicces is volt. Az egészben az volt a legmeghatóbb, hogy a végén mikor már az utcán álltunk, hogy összeszedjünk mindenkit aki a busszal jött (volt aki eltűnt bakker, holnap majd lehet, hogy szétrúgják a seggem a dékániba). odajött hozzám D. két unokaöccse (ismerjük egymást az intézetből phd. kapcsán) odajöttek hozzám és jól megnyunyurgattak.
Hát, ennyi D. elment, de egy életre való emlegetni valót, vicces, és majd az idő megszépíti féle történeteket hátrahagyva. És amúgy is itt van egy hatalmas képkeret a falon, egy szecessziós polc a konyhában, egy mindennap használt mikró, minden könyvének egy példánya...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése