Nem fáj semmim, pedig élek :)

Ma reggel - na jó inkább délelőtt - arra ébredtem, hogy nem fáj semmim :) Forgolódtam, nem fájt; felültem, nem fájt; felkeltem, és az sem fájt. Később - ugyan nem szándékosan, de - köhögtem, tüsszentettem, nevettem, és az sem fájt. Ekkor elgondolkodtam egy pillanatra, hogy vajon élek-e még, de mivel a Vitya beszélt hozzám arra következtettem, hogy igen. Aztán teljesen megboldogodtam, hogy de jó :) Aztán kicsit elszontyolódtam, hogy vége az ajnározásnak :( Bár elgondolkodva a tegnapi napon, mikor szerencsétlen Istenlába hazaérve a melóból gyorsan evett, majd boltba rohant, aztán gyereket edzésre vitt, majd hazajött mosogatott, vacsorát csinált ... és este fél nyolckor leült mellém hullafáradtan, hogy megkérdezze hogy vagyok.... Szóval jobb is így, mert ő kipurcan, én meg állandóan csak fetrengek egyedül.
Ma délelőtt nagy boldogságosan felhívtam, hogy "képzeld kifújtam az összes szutyit az orromból és nem fájt". Meg is állapította, hogy két napja mikor hazahozott még feküdni is alig tudtam. Az utóbbi két napban megtanultam enni, járni, megfordulni a hátamról az oldalamra, felállni, járni, és mára már egy óvodás szintjén vagyok. Most abban reménykedik, hogy viszonylag hamar eljutok a kamaszlány szintig :) Ma többször megnéztem a tükörben, hogy van-e pattanásom :) Na az nincs, viszont a kamaszos külsőtől is elég messze vagyok. Konkrétan nagymamának látom magam valami háborús övezetből, ráncaimnál már csak a foltjaim vannak többen. Viszont süt a nap :) és jó kedvem van :)
Tegnap este Istenlába adta a szurit. Brrr, elég rémes volt, még sosem fájt ennyire, ráadásul olyan rosszul esett, hogy ezt teszi velem, és ennek a helye lett a leglilább is. Előre félek az estétől, mikor majd megint támad.
Holnap reggel elmegyek aikidóra a Bebével. Egy órát már tuti bírok törökülésben a hátam megtámasztva, és ki kell szabadulnom egy kicsit a normális életbe. Aztán jön a közös főzés, tegnap még úgy beszéltük meg, hogy én majd mondom mit kell tenni, Istenlába meg csinálja, de szerintem simán menni fog, persze nem fogok erősködni, hogy én pucoljam a krumplit :)
Néha elnézem a köveket. Hihetetlen, hogy soha nem éreztem mindebből semmit, azt hiszem szerencsés vagyok :)
Na, megyek, pepecselek egy kicsit a porronggyal, az igazán kímélő munka.
Boldogságos napsütéses cuppanós csókok nektek!