Az apokalipszis csigája lettem

 Nem viszem túlzásba mostanában a beszámolást (pedig nagyon beolvasós a hangulatom), nincs energiám írni, meg kedvem sincs újra átélni a "borzalmakat". Persze a bajaim nagy részét magamnak köszönhetem, mivel az egész kongresszus-szervezés baromi távol áll tőlem, még látni se láttam ilyet, nem hogy szervezzem, így aztán minden feladatot egyedül álltam neki elvégezni. Ergo nem osztottam fel, és ki a feladatokat. Ehhez persze tudni kell, hogy én nem nagyon szeretek kérni, soha, semmit, senkitől. Meg különben is, én a legutoljára érkezett kis porszem milyen alapon osszak feladatokat másokra.  Na szóval szépen nekiálltam mindent magam csinálni, aztán a közvetlen kolleganőm egy idő után beszállt (lássuk be hülyén is nézett volna ki minden szemszögből ha én halálba dolgozom magam, ő meg nézi), de már ez által is egy csomó dologban elvesztettem a rálátásom, pedig elvárják, hogy minden felmerülő kérdésre zsigerből nyomjam a választ.
Most, hogy gyakorlatilag nyakunkon a "fesztivál" persze el kellett kezdeni kiosztani a teendőket, recepció,  büfé..., mert nyilván mindenkinek aki nem előadó részt kell vállalnia a munkából. Persze rögtön jött az én ezt nem szeretném, jajj ne... És annyira kedvem lett volna megmondani mindenkinek, hogy igen én is kurvára nem szeretném ezt az egészet, és én sem azért leszek non-stop két napig a recepción mert ez a vágyam..., de annyira nem érdemes belemenni ilyen konfrontációkba, mert nem vagyunk egyformák, van aki jobban bírja a nemszeretem dolgokat, valaki meg az egóját bírja jobban. Persze az észosztás is elkezdődött - őszintén mondom totál hidegen hagy - hogy jajj, ezt nem így kellett volna, azt meg nem lehet.... Leszarom
Fáradt vagyok. Reggel hétkor már bent vagyok, este hét mire hazaérek, sokszor itthonról folytatom, ha mondjuk a levelek megválaszolása maradt el... Már csak egy hét, aztán jön négy nagyon nehéz nap. Utána hátradőlök, akár elégedettek lesznek mások, akár nem, azt gondolom maximálisan teljesítettem (bármilyen hülyén hangzik is, és nem is szoktam így megnyilvánulni magamról).
Azt még mindenképp el kell mondanom ezek mellé, hogy a főnökeim nagyon jó fejek velem, támogatnak, tartják bennem a lelket, és még megbecsülésben is van részem. De akkor is kivagyok. Már csak vánszorgom mint a csiga, elvágtatnak mellettem az apokalipszis lovasai, én meg döcögök utánuk, nehogy már lekéssem a világvégét.