Kedden megkaptam a transztelefonikus EKG-t. Nem mondom, hogy transzba estem tőle, inkább tiszta ideg lettem. Tíz napig van nálam, ha rosszul vagyok – nem szoktam – kell csinálnom egy EKG-t, de ha nem vagyok rosszul egyet akkor is kell minden nap. Szépen felszerelgetem magamra, három pozícióban a megfelelő hangjelzésre elvégzem a megfelelő műveletet, majd az így elkészült EKG-t telefonon átküldöm a kardiológiára. Először nagyon kétségbe estem, és gyakorlatilag teljes kilátástalanságba süppedtem, mert én ugyan nem vagyok egy kütyü guru=kütyész. Aztán az első manőver elvégzéséhez lelki támaszként felkértem Mócikát, azóta meg már karikacsapok. Majd csütörtökön viszem vissza, nem fog hiányozni. Aztán az azt követő héten jön majd a többi kardiós procedúra, de egyszer csak a végére érek.
Igaz, ha a szívügyeim rendben lesznek akkor jönnek az epekövek, meg a sarkantyú…, se vége, se hossza a rémségeknek. Szerintem már az is szép teljesítmény, hogy mindezek mellett viszonylag normális mederben lubickolom mindennapjaimat, és jól érzem magam (kivéve mikor nem).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése