Nagyon sok minden

történt mostanában, és  mindig eszembe jut, hogy mit felejtettem el elmesélni és közben azon parázok, hogy végleg el ne felejtsem. Ezért aztán most idemaszlagolom, mielőtt elenyészik.

Történt, hogy pár fotóm megjelent egy kis példányszámú folyóiratban :) Nem nagy szám, mert ez a Magyar Epidemiológiai Társaság folyóirata, aminek Dumbledore a vezére, de azért ott vannak...

Húsvétkor a fiúk hideg vízzel locsoltak egy fecskendőből, és olyan jól esett :)

Bár Istenlábával nem szoktunk Húsvétkor ajándékozni - nem anyagi okokból - ráakadtunk a vásárban egy öreg, szuette, régi asztalra és egy vén hokedlire Húsvét vasárnap amit haza is hoztunk :)

Idén végre eljutunk a horvát tengerpartra :))

Dumbledore nincs jól :(

Az utóbbit kivéve a többiről majd részletesen is beszámolok, mert most már itt lesznek ezek az emlékeztető mondatok, és biztos lesznek még történés mentes idők is.

Akinek van "szakértelme" és pár szabad perce az legyen kedves intézkedjék a feljebbvalónál Dumbledore ügyben. Lehet, hogy egy utálatos, egocentrikus vénember, és néha szívem szerint seggbe rúgnám, de azért szeretem. 

Mindenből a jó

jut nekem. Ilyenkor mindig szégyellem az előzmény nyafogást.

..."Nem nyafognék, de mos már késő"...
És akkor ha már itt tartunk Isten vigyázza József Attilát bárhol is írja most a verset.

Szóval kezdem az elején. A kolléganőm felajánlotta, hogy beül helyettem a titkárságra (óh, ez kész csoda), én meg nézzem meg Bebét ahogy szaval. Szerencsére Dumbledore valami vírus folytán nem tartózkodott a színen, így semmi akadály nem gördült. Egy másik kolléganőm szólt, hogy ő a Tudásközpont felé megy, elvisz. Bebe örült nekem :)

Szerencsére annyira szerencsétlen (kész képzavar) volt a szervezés, hogy be nem fértem a kis szobába, ahol az eredményhirdetés volt, így az ajtófélfának támaszkodva viszonylag elbújva morzsolgathattam a könnyeimet mikor a kicsi fiam elszavalta a Mamát. Anya legyen a talpán aki könnyek nélkül kibírja. Nagyon édes volt, mert mielőtt elkezdte volna mondani a verset azért megkeresett a szemével és rám mosolygott (még a zsűri is kiszúrta, mert ők is gyorsan megkerestek a szemükkel :)) Szerintem Bebe mondta a legszebben a verset, ez teljesen egyértelmű :), de volt más aki szerint is.

Kapott is könyvjutalmat (külön helyezések nem voltak csak három jutalmazott) a versmondásért és az irodalmi stafétáért is. Aztán elgyalogoltunk a parasztig (távolsági buszpályaudvar - ezen hosszan kellett gondolkodnom, hogy mi is a rendes neve:)) és útközben jót beszélgettünk, majd felszálltunk egy 72-re és felmentünk a Rózsadombra, ahonnan aztán átgyalogoltunk a mi lakótelepünkre (hozzánk csak ritkán jön a busz) és közben jót beszélgettünk...

Hazaérkezve úgy dönttöttemtünk, hogy rendelünk egy pizzát - bár a Bebe nemrég megjegyezte, hogy sok gyorskaját eszünk, és tényleg abban az időben sokat ettünk, és el is gondolkodtam ezen, de ez most más. (Amúgy, nem mentegetőzésként mondom, (de igen) nem eszünk sok gyors kaját, mert van hogy hónapokig egyáltalán nem is, viszont van, hogy a körülmények következtében meg egy héten kétszer).

Na, a lényeg, hazaérve lehuppantunk a kanapéra és vad tévé kapcsolgatásba kezdtem, míg a pannontévén rátaláltam egy műsorra II. János Pálról. Bár nem vagyok katolikus és igazán vallásos sem, valamiért úgy vagyok Karol Wojtylával, mint mikor Bebe József Attilát szaval. Úgy gondolom, hogy Ő volt az egyik (ha nem az egyedüli) legjobb ember a világon és én nagyon szeretem, őszintén csodálom azért ahogy élt, amit tett, ahogy a fiatalokhoz viszonyult... (Igérem a jelenlegi Pápáról, sosem fogok dicshimnuszt zengeni, és az őszinte véleménynyilvánítástól is csak az tart vissza, hogy mégiscsak ő a Pápa).

Ma nagyon elkanyarodós vagyok, mert igazából arról akartam írni, hogy Bebe is idetévedt, és mikor egy-két szóban elmondtam neki, hogy mit nézek és mit gondolok arról amit nézek itt is maradt a tévé előtt. És annyira jó volt nézni az én apró laza kisfiamat ahogy ül a tévé előtt a földön és nézi A PÁPÁT. 

Mindeközben én titokban sirdogáltam, úgy hogy közben nem is tudtam kajálni (ráadásul ennyi pasi mellett nem annyira lehet ilyesmit felvállalni - szerintem :))

Mikor vége lett a műsornak gyorsan idezuttyantam megnézni, mi újság a nagyvilágban. Konkrétan jöttem lecsekkolni, hogy szerepel Altair ha a fordítást nem a horgolásán teszi :O és őszinte örömmel töltött el, hogy szerencséje volt a fordítandójával. És akkor befordultam a sarkon, hogy átlessek a közeli Bécsbe, ott meg egyszerűen csodák történnek :) 

Hát így nyafogjon az ember lánya, hogy milyen szörnyű az élete.

Aktualizált idézettöredék, a költészet napjára

 ...

Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,
vergődik benn’ a mult sikos hala.
A munkabér, a munkaerő ára,
cincog zsebünkben, úgy megyünk haza.
Ujságpapír az asztalon kenyérrel
s az ujságban, hogy szabadok vagyunk -
poloskát űzünk lámpával s a kéjjel
s két deci fröccsel becsüljük magunk’.

... 

J.A.

Pusztul a szürke

állományom, és logisztikai nehézségeim is akadnak. Egyébként sem értem, hogy várhatja bárki is, hogy megbirkózzak a felmerülőkkel.

Bebe holnap a költészet napján egy irodalmi verseny eredményhirdetésére hivatalos, ahol József Attilát fog szavalni. Az én fiam (melldöngetés). Mindebből persze én semmit sem fogok látni, hallani (de legalább tudom) mert az esemény természetesen munkaidőben zajlik. Viszont kell fekete nadrág (ami nincs mert kinövődött, ami öröm, mert hát mégis növekszik a gyerek), fehér ing (amit állhatok neki vasalni) és valaki aki fél négy- négy körül érte megy. Istenlába már megint kihúzza magát minden alól délutánossággal takarózva. Én mindig csak ilyen helyzetekben vagyok valaki. Közben azért senki se felejtkezzen meg róla (és itt mindjárt senkivé is válhatok), hogy Soma csütörtökön a a fővárosba megy SZKT versenyre (nézőnek), tehát kell neki hideg ellátmány, ami ugye nem nő banán fán, szóval még boltba is kell majd mennem (amit majdnem mindennél jobban utálok). Lehet, hogy ezek irigylésre méltóan piszlicsáré problémák, de azért kikérem magamnak...

Kovácsszénája

Ma termelői és kézműves vásár van Kovácsszénáján. Az időjárás nem túl kedvező, így a vásár - legalábbis a délelőtti órákban - elég kis helyre szorult. Lehet, hogy én melléfogtam a látogatással, mert még délelőtt elmentünk, amikor bizony szemerkélős volt az idő és nem sütött a nap. Ellenben most süt. Legalábbis a hegynek ezen az oldalán, de sosem tudhatjuk mi van a másik oldalon. A visszafelé úton mintha láttam volna Dorkát és Mónit szembejönni. Kár, hogy nem egy időben voltunk egy helyen.
Hazafelé még megálltunk a mamának medvehagymát szedni. Ott találkoztunk csigusszal és hatalmas bogárral.

Kovácsszénáján tó is van

ez egy béna fotó viszont nagyon jó sajt

színek és illatok kavalkádja - kecsketejes háziszappan Gyűrűfűről (öko falu)

disznó oktatás

disznó portré

fénnyel szemben teljesen felesleges, de olyan szép volt

volt aki sportosan érkezett

csigusz

nagybogár

medvehagymás tulipános cipó

muskotályos fehérborban főtt körtelekvár

A sajtokat nem fotóztam le, mert nincs kedvem rendezgetni, magukban meg nem nagyon mutatnak.

Kedvencem vagyok az ünnepekben

Hát (-tal nem kezdünk mondatot) én nem vagyok egy ünnep rajongó. Illetve a Húsvétot még csak-csak, mert azzal együtt jár a tavasz és sok virág, a kirándulás, és sonka... 

Lehet, hogy az ünnepi ellenérzések gyerekkoromra vezetnek vissza, nálunk ugyanis sosem volt ünnep balhé nélkül. Az én anyám ugyanis (nagyon segítőkész jó anyuka) beleköt az élő fába is. Minden egyes ünnepnap miközben a konyhában tett-vett folyamatosan dünnyögött, dödögött, ha odamentünk azért, ha nem segítettünk azért... Ezen aztán az igazán despotikus és egy szalmaszálat keresztbe nem rakó apám mindig jól felhúzta magát aminek a vége az üvöltözést követően az lett, hogy bármelyikbe is botlottam az 52 négyzetméteren, mindegyik rögtön rázendített, hogy anyád...., vagy apád.... 

Ezek az én emlékeim az ünnepnapokról, meg az az igen erős elhatározás, hogy sosem leszek ilyen. És nem is. Viszont a sátoros ünnepek ugyebár együtt járnak a családtagok fogadásával, vagy meglátogatásával, ami a mai napig a fent leírtak szerint zajlik. Ki az a hülye aki ezt szeretné? Szerencsére anyósom egy egoista, csak magával foglalkozó jóasszony, akinek nem nagyon jut eszébe, hogy a lányunokáján kívül van három másik (fiú) is, így ő legalább nem sok vizet zavar, tényleg szerencsére, mert amúgy nem rajongunk egymásért. 

Tök jó, hogy ilyen hosszan megírtam miért nem szeretem az ünnepeket, de még egy szót sem ejtettem arról, amit igen.

Az én kedvenc ünnepem a születésnapom. Egy kezemen meg tudom számolni hány olyan születésnapom volt ami dolgoztam. Az a nap az enyém, nem arra való, hogy cseszegessenek, utasítgassanak...  Mikor kicsik voltak a gyerekek akkor ezt a napot itthon töltöttem, hol egyedül, hol Istenlábával. Most, hogy már így megnőttek, és a megkeresem a minimálbért is :) megengedhetem magamnak, hogy három napig ünnepeljem magam :) A dolog azonban igazából nem erről szól. Inkább arról, hogy komolyan azt gondolom, hogy attól, hogy valaki apuka meg anyuka még szükség van olyan élethelyzetekre mikor ezeket a "kötelességeket" teljesen maga mögött tudhatja, és csak férj lehet és feleség, vagy inkább csak egy férfi és egy nő...

Az én születésnapom ráadásul (elég elítélendő módon) februárban van, mikor már teljesen bánatos a lelkem attól, hogy minden szürke, és rám ülne a depresszió ha hagynám, de nem hagyom. Mert ahogy magam mögött tudom a Karácsonyt azonnal elkezdek kutakodni, hogy hová is menjünk a születésnapomon. Ezzel a bizsergetően jó érzéssel hipp-hopp képes is vagyok eltüntetni a januárt, és akkor már számolhatom a napokat, és mehetek Istenlábával istenhírével :) Ebben persze nagy szerepet vállal az anyukám aki felügyeli a skacokat, és Istenlába aki megkeresi a pénzt...

A semmittevés öröme

Vagy inkább a tegnapi nap jutalma? Lényegtelen, a lényeg, hogy ma viszonylag kevés a kötelezettség és nagy a szabadság.