Hát (-tal nem kezdünk mondatot) én nem vagyok egy ünnep rajongó. Illetve a Húsvétot még csak-csak, mert azzal együtt jár a tavasz és sok virág, a kirándulás, és sonka...
Lehet, hogy az ünnepi ellenérzések gyerekkoromra vezetnek vissza, nálunk ugyanis sosem volt ünnep balhé nélkül. Az én anyám ugyanis (nagyon segítőkész jó anyuka) beleköt az élő fába is. Minden egyes ünnepnap miközben a konyhában tett-vett folyamatosan dünnyögött, dödögött, ha odamentünk azért, ha nem segítettünk azért... Ezen aztán az igazán despotikus és egy szalmaszálat keresztbe nem rakó apám mindig jól felhúzta magát aminek a vége az üvöltözést követően az lett, hogy bármelyikbe is botlottam az 52 négyzetméteren, mindegyik rögtön rázendített, hogy anyád...., vagy apád....
Ezek az én emlékeim az ünnepnapokról, meg az az igen erős elhatározás, hogy sosem leszek ilyen. És nem is. Viszont a sátoros ünnepek ugyebár együtt járnak a családtagok fogadásával, vagy meglátogatásával, ami a mai napig a fent leírtak szerint zajlik. Ki az a hülye aki ezt szeretné? Szerencsére anyósom egy egoista, csak magával foglalkozó jóasszony, akinek nem nagyon jut eszébe, hogy a lányunokáján kívül van három másik (fiú) is, így ő legalább nem sok vizet zavar, tényleg szerencsére, mert amúgy nem rajongunk egymásért.
Tök jó, hogy ilyen hosszan megírtam miért nem szeretem az ünnepeket, de még egy szót sem ejtettem arról, amit igen.
Az én kedvenc ünnepem a születésnapom. Egy kezemen meg tudom számolni hány olyan születésnapom volt ami dolgoztam. Az a nap az enyém, nem arra való, hogy cseszegessenek, utasítgassanak... Mikor kicsik voltak a gyerekek akkor ezt a napot itthon töltöttem, hol egyedül, hol Istenlábával. Most, hogy már így megnőttek, és a megkeresem a minimálbért is :) megengedhetem magamnak, hogy három napig ünnepeljem magam :) A dolog azonban igazából nem erről szól. Inkább arról, hogy komolyan azt gondolom, hogy attól, hogy valaki apuka meg anyuka még szükség van olyan élethelyzetekre mikor ezeket a "kötelességeket" teljesen maga mögött tudhatja, és csak férj lehet és feleség, vagy inkább csak egy férfi és egy nő...
Az én születésnapom ráadásul (elég elítélendő módon) februárban van, mikor már teljesen bánatos a lelkem attól, hogy minden szürke, és rám ülne a depresszió ha hagynám, de nem hagyom. Mert ahogy magam mögött tudom a Karácsonyt azonnal elkezdek kutakodni, hogy hová is menjünk a születésnapomon. Ezzel a bizsergetően jó érzéssel hipp-hopp képes is vagyok eltüntetni a januárt, és akkor már számolhatom a napokat, és mehetek Istenlábával istenhírével :) Ebben persze nagy szerepet vállal az anyukám aki felügyeli a skacokat, és Istenlába aki megkeresi a pénzt...
3 megjegyzés:
Jöttem, hogy elolvassam a Te gondolataidat az ünnepekről. :)
Milyen érdekes, hogy nálunk is valahogy így zajlottak ezek régen (meg most is), de most épp ez nem jutott eszembe, hogy ezzel van összefüggésben a bennem kialakult.
A szülinapod ünneplése viszont nagyon tetszik... be kéne vezetnem.. :)
Köszi, hogy megjegyzést hagytál nálam,és így idetaláltam hozzád. :)
Milyen vicces az élet :) Mikor a Te bejegyzésedet olvastam akkor jutott eszembe, hogy a kötelezettségek garmadáról és muszáj jókedvről nem is írtam.
A szülinapi szökdösést csak ajánlani tudom :)
Örülök, hogy itt vagy!
A szökdösés bármilyen ünnepre beválik. :o) Legalábbis nálunk így van. :o)
Megjegyzés küldése