Dumbeldore hazament :) mármint az őt eddig fogvatartó egészségügyi intézményből, volt olyan szerencséje, hogy a saját lábán, a saját akaratából, az általa választhatott irányba távozhatott. Ha jól belegondolunk ez - túlélni a magyar egészségügyet - már önmagában véve is hatalmas tett, hát még ha hozzátesszük D-t az ő bajaival és a kórházi pechjeivel.
Kár azt gondolni, hogy a Professzornagyember másik professzorbarátja vagy akkor nagyobb sanszod van a túlélésre. Persze van olyan, hogy az atyaúristen segítsége sem elég, de a fent vázolt esetben a hatalmas jószándék folyamatos műhibákhoz vezet. Klasz nem, mikor annyira keresik benned a rákot, hogy fel sem tűnik nekik, hogy mindeközben perforál a vakbele... aztán jön a szepszis...
Persze ahhoz képest, hogy lassan két éve "temetjük" lehet, hogy úgy kell majd agyonvernünk a századik születésnapján :)
Nagy túlélő az öreg, olyan igazi csakazértsemhalok meg :) hiába próbálkoztok...
De biztos vagyok benne, hogy lendítettek rajta a jószándékú fohászok, amiket ezúttal is köszönök.
Túl a szentimentalizmuson elmesélem, hogy ma, hogy végre hazajutott már neki is kezdett az idegesítésemnek, tíz perc leforgása alatt négyszer hívott fel, szinte a semmiért, biztos csak az várta, hogy beszólok-e, de rácseszett mert ma (még) nagyon kis türelmes voltam, de holnap szétcsapok közte :) nehogymá' azt gondolja, hogy annyira beteg, hogy bármi is változik..., ő beszól, én vissza, aztán együtt röhögünk.
Beszélgetés D-vel.
- Figyejjjjen szivi!
- Monnya bébi!
- Á, semmi...
- Akkor jó.
- Ágicám...
- Igen Károlyom?
- Maga hízott a hétvégén?
- Én maga nélkül nem hízom Professzor Úr.
Kórházban.
- Helló szivem.
- Hogy van P. Úr?
- Maga szerint mégis hogy vagyok... hogy tud ilyen hülyéket kérdezni... miközben itt fekszem kiterítve... biztos remekül vagyok...
- Akkójóvan, én is így gondoltam.
- Vegyen má nekem gatyát!
-??? (itt elgondolkodom, hogy a felesége, vagy a titkárnője vagyok-e, de aztán simán felülreppenek a kérdésen)
boxert, vagy fecskét
-???
nem kutyát, nem madarat gatyát akarok :)
Ilyen D-vel lenni mikor vicces. Mikor nem vicces azt inkább nem írom le, akkor gondolatban a fejét ütöm fapapuccsal.
2 megjegyzés:
Nagy szerencséje van. Egy barátom apukáját most ölték meg. :o( Nem találták a rákját, de azért öntötték bele a kemót infúzión. TBC-je volt, tüdőgyulladásban halt meg, mert a gyógyszerek elnyomták az immunrendszerét és felgyorsították a folyamatot...
Hát ez lesz abból mikor mindenki aki ért valamihez odébb áll... kezdődött az egészségügyben és ki tudja hol lesz vége. Itthagyni mindent nagyon nehéz, itt maradni... csak a kilátástalanságot kedvelő kalandvágyóknak való. De nem baj, mert majd este elmondja Viktor a Hiradóban, hogy most már mennyire ott vagyunk, és micsoda mutatók... én meg majd biztos elhiszem.
Megjegyzés küldése