Kéne neked egy bicikli

mondta Soma nekem a minap, mikor is jó előre kölcsönkértem tőle az övét.
- Dehogy kell, Isten őrizz (hiszen akkor biciklizni is kéne) gondoltam, főleg mivel már vagy nyolc éve egyáltalán nem is ültem biciklin, és annak előtte sem indultam a Giro d'Italia-n.
Gyerekkoromban nem is bicajoztam, és őszintén mondom hiányát sem éreztem mindaddig, míg Istenlábával össze nem hozott a sors. Ekkor éreztem először sportbéli hiányosságaimat, így tanultam meg biciklizni (és jó nagyokat esni), korcsolyázni, pingpongozni, ésmástnem.
Most viszont kitaláltam, hogy egy őszi hétvégén biciklizni fogok Istenlábával a Balatonon (hála a T-nek a lehetőségért), ezért is szóltam már jó előre Somának a bringáért.
Csabi régen nagy bringás volt, és a gyerek közül most Soma az aki folyamatosan bringázik, bicikli-kreszre, és versenyekre jár. Így szombaton délelőtt Istenlába és Soma elmentek valami kerékpáros családi napra, amit egy biztosító szponzorált. Regisztráltak annak rendje-módja szerint, majd letekerték (rendőri felvezetéssel - Sominak ez tetszett a legjobban) az adott távot, majd a nap zárórendezvényén tartott sorsoláson nyertek - nekem - egy biciklit :)

Beszél, csak beszél....

Ajánlanám mindezeket azon aggódó szülők és nagyszülők figyelmébe akik türelmetlenül várják, hogy imádottjuk megszólaljon.

NE SÜRGESSÜK

- mert soha többet nem fogja befogni
- mi soha többet nem tudunk este kilenc előtt se zenét, se egy tv műsort meghallgatni
- többet nem fogunk napközben mással beszélni
- ...

mert ez csak beszél, beszél, beszél

Mindegy hogy van e mondanivalója, vagy egyáltalán követ e egy beszélgetés, az meg abszolút nem szükséges, hogy kérdezzék. MERT CSAK MONDJA.

Ma Istenlábának feltettem egy kérdést, amire a Bebe azonnal válaszolt, hogy történelem!

Történelem? Hát abszolút annyira oda nem illő volt, hogy röhögnöm kellett.

Lehet, hogy azokat a dolgokat, amiket a Vitya - mint csendes gyerek - egész életében nem mondott ki, azt Benedeknek kell megtenni helyette?

Hát olyan jó lenne egy kis csend... hétfőn elmegyek dolgozni és ez egy felüdülés lesz :)

Nem is tudta Mehemed hány félék a tehenek

Tudatlan vagyok, no. Sokrétű - ámde felszínes - műveltségem nem terjed ki a küzdősportokra (viszont vágom a focit, kosárlabdát, kézilabdát, teniszt és F1-et). A sors fintora, hogy tehetséges ámde asthmás Vityám nem focizhat már :( Soma atlétikára jár (az apja is atlétizált) drága Bebe pedig teljesen bele van zúgva a fehér ruhába (amit jó szülőhöz méltón meglepiként prezentáltam szülinapi plusszként). No, most már van gyerek, van ruha... Így el is jutottunk a karate felkiáltásig, ami, mint kiderült nálunk minden küzdősport gyűjtőneve :) Épp hogy a cselgáncs nem karate. Aztán meg itt ez a sok zavar, shotokan, taekwondo, aikido ... a rossebb se bírja követni.
Viszont találtam a közelben (Nevelési Központ) gyerekenek tartott aikidot, és egy karate néven futó edzést is. Ha Bebe csütörtökön jól lesz elmegyünk és megnézzük mind a kettőt. Van egy pajtikája aki aikidora jár oda, és van egy kolléganőm akinek a férje aikidozott, na meg ott van békipeti is, így már biztos lesz valaki aki érti is ezt az egészet :)
Annyit sikerült kiderítenem, hogy az aikido edzést tizenvalahány, míg a karatét harmincvalahány gyerek látogatja, és mindkettő megfizethető áron van.
Ezek után elég furának tartom az általános iskolában kétszer ennyiért tartott, és már első szemrevételezéskor is szembetűnően üzleti alapokon nyugvó, felnőttekkel telitűzdelt shotokan edzést.
Istenlába először nagyon tiltakozott, hogy Bebe olyan kicsi, és nem szeretné, hogy folyamatosan "lenyomják", én viszont úgy gondolom, hogy Bebe olyan kicsi, és szeretném ha meg tudná védeni magát, főleg mivel a kicsi testéhez jó nagy a pofája (már bocsánat). Amennyire ki tudtam bogarászni ezt a sokféle fehérruhás műsorszámot az aikido edzésen védekezési formákat tanulnak...
Na majd meglátjuk, mindenesetre ez a drága köhögős kispasi két napja itt rohangál nekem totál harci díszben (és percenként szemrevételezi magát a tükörben), és külön könyörgések árán sikerült csak elérnem, hogy legalább az orvoshoz menjünk már rendes ruhába :)
Ja, Bebe szerint jó lenne ha én is járnék vele edzésre, mert akkor nem kéne őt várnom, és akkor ketten lennénk nagy harcosok. Nagyra értékelem ugyan az ajánlatot, de asszem ezzel mégsem élnék :)

Csak vírus nem kémrobot

Na, belecsaptunk a lecsóba. Ma reggelre két beteg gyereket sikerült felderíteni a lakásba, hangkövetéssel. Bebe köhög, folyamatosan reggeltől estig, Vitya csak fújja-fújja az orrát. Így aztán Soma egyedül vonult iskolába, "én vagyok itt az egyetlen normális gyerek" felkiáltással. Én pedig táppénzre vonultam, annak a biztos tudatában, hogy nem áll meg nélkülem nem hogy a világ, de az intézet sem. Délután negyed négyre kaptunk időt a doktornénihez (akiről ma kiderült, hogy a fia abban az intézetben orvos ahol dolgozom), jó sokan voltak. Bebének valami vírusa van, ha nem csökkennek a tünetei akkor viszont antibiotikum lesz belőle, de még várunk. Vitya csak szottyos, neki nem olyan piros a torka sem annyira, viszont csak fújja-fújja a nagy vörös orrát.
Én szerencsére jól vagyok, háziasszony üzemmódban vettem ma az akadályokat. Délután pedig kigurultunk a kertbe Istenlábával, de jól rá cseszerintettünk, mert a földes út egy része nagyon sáros volt, de annyira, hogy épp hogy ráhajtottunk már éreztük is, hogy csúszunk, nem volt megállás... Aztán amikor végre megálltunk akkor erősen elgondolkodtunk a hogyan továbbon, mert lefelé már nem vezet út, felfelé meg nem tudtunk menni, tökig voltunk a sárban. Istenlába szentségelt, én meg kacagtam, hiába mondta, hogy ne röhögjek, mert innen nem megyünk ki, de hát én mindig bízom benne és még sosem csalódtam. Láthatjátok, most is hazajöttünk :) No, nem ment könnyen, mivel kő a környéken nincs, viszot találtunk levágott dióágakat, így azt raktuk a kerekek alá, de még így is necces volt, igyekeztem tolni (felfelé a sárban), de az autónk sem kicsike, én meg nem vagyok egy feketelaci. Mikor végre kijutottunk a sárból, és leparkoltunk biztonságos helyen rögvest szembesültünk a kárral amit csináltunk. Az utat ugyanis nincs két hete, hogy a szomszéd kiegyengette (ebbe a friss földrétegbe akadtunk el és túrtuk szét). Szóval lebaktattunk a kertbe, én sírtam a röhögéstől, aztán elmentem a vödrömmel a barackfához (amit állítólag le kell szedni, ezt üzenték az okosok) majd néztem erősen a sok kis zöld barackot. Oszt gondoltam, hogy ha így hát így, lehet, hogy ilyen fajta. És mivel mi ugye bio gazdaság vagyunk hát leakasztottam a fáról meg is kóstoltam azt az iszonyatos szőrös, fogvásós, savanyú borzalmat, amiért egy órát autót tologattam. Na ekkor már Istenlába is csatlakozott a hülyék kórusához és kánonban vonyítottunk. Mikor sikerült rendezni a sorainkat akkor vállunkra dobtunk gereblyét és lapátot és elmentünk rendbe rakni az utat. Hát baromi fárasztó volt, de még közben és néha rámtört a hihihihihihihi amit általában abbahagyni sem tudok, csak mikor már nem kapok levegőt, és fáj a hasam....
Jajj, annyira jó volt, nem is tudom mikor nevettem ennyit, pedig sűrűn röhögök ez tény :)

Chili

Nagyon bio

Répatorta