Tényszerűen

Totálisan felborult az életem. Az hiszem én vonzom a bajt, kénytelen vagyok azon is elgonolkodni nem-e én magam vagyok a baj.

A főnököm pár hónapja meghalt. Ez engem nagyon megviselt. Hosszú időre elég befeléfordulóvá váltam, és a tőlem megszokott jókedv is elhagyott. Ezt többen ellenséges reakcióként értelmezték.

A főnököm helyére kerülő új főnökkel korábban közvetlen - már már oda-vissza szabad szájú - jó kapcsolatot ápoltam. Miután ő lett a főnököm (magas pozíciós főnök) úgy gondoltam, hogy ez nem helyénvaló és visszavettem ebből, nem rohangáltam be hozzá mint régen, ha valami eszméletlen nagy poénra akadtam, és mivel úgy gondoltam a nyakába szakadt teher épp elég nagy, és rengeteg idejét emészti fel csak munkával kapcsolatos kérdésekben törtem rá. Azt gondoltam ez így helyes, és hogy a szeptemberben közösen megkezdett munka majd kijelöli az új határokat a kettőnk viszonyában. Hát nem így lett, illetve így lett, csak nem úgy ahogy kellett volna hogy legyen. 

Három héttel ezelőtt - a szabadságom előtt két nappal - egy volt kollégám szólt, hogy lenne egy nekem való állás, de gyorsan kéne lépni még mielőtt az egész város előtt nyilvánvalóvá válik... Írtam egy önéletrajzot, és mivel nem szeretem a sunnyogást, és úgy gondoltam a főnökömmel való viszonyom van olyan, hogy bizonyos indokokat megért, kértem tőle egy ajánlólevelet.

Mindeközben én nem voltam tisztában azzal, hogy a fent vázolt visszafogottabb viselkedésem benne kétségeket támasztott, és azt gondolja azért változtam meg vele szemben, mert nem tudom elfogadni az új helyzetet. Számára az, hogy próbálok megragadni egy esetleges lehetőséget, a saját gondolamenetét igazolta. A dolgok ilyetén - véletlen - egybeesése folytán hétfőn délután négykor a főnököm közölte, hogy nem szeretné velem megkezdeni a pályafutását... Ettől még munkahelyem persze van. Nem kirúgtak, csak áthelyeztek. Ez egy keddi értekezleten bejelentésre is került, igen rossz kommunikációval, amit betudok a kezdők zavarának, illetve kommunikációs gyakorlatlanságának. A nyilvános indok az volt, hogy én nehezményezem, hogy engem éhbérért dolgoztatnak, és változtatni akarok ezen, így nem vagyok stabil munkaerő, de voltak benne olyan zagyva idézni sem tudom részek, amiktől mindenki padlót fogott. Azt már csak tegnap tudtam meg a helyemre kerülő csajtól  miután - egy összeveszést követően - normálisan tudtunk beszélni egymással, hogy a valós indok nem ez, hanem az én megváltozott viselkedésem. Mikor felvázoltam neki a fentieket, hogy, miért is változott meg a viselkedésem szegény teljesen kiakadt, mert neki eddig tök nyugis helye volt, előtte sok évet lehúzott a titkárságon és boldog volt attól, hogy megszabadult tőle, most meg újra beleesett a kakis csuporba egy baromság miatt. 

Mindeközben én most beköltöztem egy nyugis helyre, bár pillanatnyilag túl sok nyugalmam nincs benne. Az új feladatköröm szerint oktatási anyagokat fogok gyártani, ami akár közel is állhatna a profilomhoz, de mindezt nem abban a formában kell tennem amihez értek, hanem excel adattáblákból kell grafikonokat meg powerpointokat gyártanom, amit viszont sosem csináltam. Ezt a hiányosságomat nyilvánvalóvá is tettem, kaptam is magam mellé egy kollégát, hogy gyorsan mutassa meg nekem mit kell csinálni!, mert sürgősen kell mindebből - szerintem - kivitelezhetetlen mennyiség. Azzal, hogy most ez a munkám semmi bajom nincsen, tulajdonképpen tetszik is, bár ahhoz hogy élvezzem egy jó adag rutint kell szerezzek. Az, hogy mindebből - úgy, hogy nem értek hozzá - kb. száz excel tábla (adathalmonként 5-6 grafikonnal) került az aszatalomra, úgy hogy az másnapra kell, nehezen értelmezhető a jóindulat jeleként. Szegény kollégám két napig ült mellettem és mondta, hogy mit csináljak, de még így is, hogy ő rutinos, volt hogy fél órát babráltunk egy-egy félelmetesen kinéző adathalommal, hogy na akkor ezt most hogyan. Szóval a tanítás inkább rohammunka volt, és még mindig nem tudom, hogy fogom eldönteni, hogy mi függőleges mi vízszintes tengely... De ha belerázódnék, akkor ennyivel is többet fogok tudni, és tulajdonképpen egész klassz dolgokat lehet csinálni.

Abból az állás lehetőségből ami kirobbantotta ezt az egészet=hab lett a tortán, nem lett semmi, mert mégsem ment el az az ember akinek a helyére kerestek. 

Pozitív hozadék, hogy végre kirántattam abból a tespedésből amibe a közalkalmazott lét nyomott, és rájöttem, hogy nem muszáj nekem a garantált bérminimumért br. 114.111/ nettó 75 dolgozni, mert az én életem az én kezemben van (még ha nem is mindig tűnik így, vagy ha a fentiek nem is ezt támasztják alá) és én vagyok az egyetlen aki változtatni tud rajta.

Évek óta minimumért dolgozom, ez sosem esett jól, de D. mellett azért pár százezer leesett könyvszerkesztésért, kongresszusért.... A fő problémát az jelenti, hogy mivel Vitya gyermekem (20) már nem jogosult családi pótlékra, bár még közoktatási rendszerben nappalin tanul így elesünk a nagycsaládos adókedvezménytől is, ami nagyon sok pénz. Első lépésben erre az évre még "csak" havi 25-öt bukunk, de ez a tanév végétől, mikortól már beszámítható sem lesz havi 100 ezer forintot fog jelenteni. Eddig egyikünk sem adózott, onnantól mind a ketten majdnem a teljes jövedelmünkre adókötelesek leszünk. Én meg nem szerettem volna megvárni míg mindez bekövetkezik és totálisan tönkremegyünk, hanem mivel jött ez a lehetőség gondoltam hiába van még időm akkor kell lépni mikor lehet.