Számot adok

-10

Ezt mind lefogytam május vége óta. Az elején jól ment. Most már nem annyira. DE, ez nem jelent semmit. Nem lehet mindig mindent feladni ami szar, fáj, nem megy, nincs hozzá kedvem...

Az utóbbi egy hónap maga a kínszenvedés. Három héten keresztül nem fogytam semmit. Eddig is mindig volt két ilyen rázós hét, de a három azért kiverte a biztosítékot. Szóval ebben a hónapban a havi 3 kilóból csak kettő lett. Pont az a kettő ami a -10-hez kellett, szóval értékes két kiló ez, lehet ezért volt ilyen nagy az ára :)

Maga a folyamat mit sem változott 1200 kalória a napi bevitel és a nem rég vázolt mozgásprogram. A héten szerda, csütörtök, péntek semmit nem mozogtam (ezt be kell vallanom), mert annyira nem bírtam már a meleget, hogy néha élni is alig sikerült. Szédültem, nyűgös voltam, fáradt voltam...

Na ezzel jól meg is szívattam magam, mert a lógás után olyan gyötrelem volt nekiállni, hogy csak na. Pont mint az elején. Pedig már épp kezdtem élvezni. Szóval a lógás nem kifizetődő.

Nagyon vicces, hogy minden egyes eltűnő kilónál fantasztikus érzés a mérleg számlapjának figyelése. Most 85-ön áll, ezt már megszoktam és várom, hogy végre kevesebbet mutasson eggyel, hogy aztán azt csodálhassam :) Mert akkor mondjuk már milyen közel lesz a 80-hoz, ami a mérlegen állva már egy látható cél (a valós cél olyan messze van, hogy nem is látszik ha a mérlegen állok). És a 80 már csak egy hangyafasznyira van attól, hogy 7-el kezdődjön a súlyom, amitől csak egy  ugrás attól, hogy 75 (ami már 20 kiló mínusz) És közben mennyi kedves számmal fogok még találkozni, szóval megy ez, ha lassan is.

Az endokrinológus novemberben szerintem le fog esni a székéről. Nem ha meglát, mert nyilván úgy nem fogja tudni, hogy mekkora voltam, de ott mindig mérlegre kell állni, aztán mindig szembesítenek vele, hogy legutóbb csak, ennyi meg annyi volt, és fogyni kéne... Na most megkapja!

A héten lesz testzsír mérés!

Egyén ügyekről legközelebb.