Ma majdnem felmondtam. Illetve már tegnap délután közel álltam, aztán ma elhatároztam, hogy áthelyeztetem magam valahová a klinikumba..., aztán beszéltem pár emberrel akik próbáltak meggyőzni arról, hogy ez hülyeség, és majd lesz jobb is. Aztán voltak akik azt mondták azon csodálkoznak, hogyan és miért bírtam eddig... aztán elmondtam D-nek mit gondolok a tegnapi napról, és ez talán hatott valamicskét, mondjuk annyit, hogy a héten már nem lesz különösen Degecen született.
De a felhők felett mindig süt a nap :) És mindezek mellett vagy éppen a fentiek miatt egy csomó pozitív érzést-gondolatot kaptam a munkatársaimtól, és volt napi jó hír is, de az titok, mert nem az én jó hírem, viszont hmmmm. És horgolok, meg kötök, és most próbálok békét (is) kötni.
És lássuk be nézőpont kérdése, hogy honnan szánni való avagy irigylésre méltó az ember élete. És ha mindenki életébe kell a szar, akkor az inkább ott legyen ahol most van, és sose lopódzon közelebb.
Uff
1 megjegyzés:
Megmondtad mi bánt és ez jó! :) örülök neked!
Megjegyzés küldése