Tehetség vagy szorgalom

Nagyon-nagyon sok minden kódolódott a DNS-ünkben. Sok olyan dolog is amiről régebben esetleg nem is gondolták, hogy örökölni lehet.
Most, hogy Istenlába olyan sokszor dolgozik hétvégén, több időt töltök a tv előtt. Így futottam bele mostanában már többször is Czeizel Endre műsorába, ahol az volt a téma, hogy mi minden szükséges a tehetség kibontakozásához, illetve a genetika szerepéről mindebben.

Bemásolom alulra az előadás interneten megtalált írásos kivonatát.

A tehetség/szorgalom kérdéskörben saját kútfőből mindenképp azt gondolom, hogy a tehetséget választanám. Az sem árt, ha mindez a tehetség koncentrált, és nem szóródik száz felé. A sok irányba szóródó tehetségből lesz szerintem a kreatívitás. Én például kreatív embernek gondolom magam, de egyáltalán nem vagyok tehetséges, sajnos semmiben. Egyrészt mert nem olyan családban nőttem fel ahol keresték volna a gyerekek tehetségét és erőfeszítéseket tettek volna annak kiaknázására, másrészt mert túl szétszórt vagyok, és a világ minden összes dolga érdekel, így képtelen lettem volna egy dologra koncentrálni. Tehetségesnek lenni ugyanúgy munka, mint bármit elérni az életben, én pedig lusta vagyok. Szerintem a lusta emberből sosem lesz kimagasló tehetség, hordozhatja ugyan a lehetőséget magában, de nem teszi meg azt a pluszt amitől tehetséggé válhatna.

A szorgalom az amikor rengeteg befektetett energiával eljutsz arra szintre, ahonnan a tehetség indul :) . Azt hogy szorgalmas vagyok-e megint csak nehéz lenne megítélni. Rengeteget dolgozom, de nem belső indíttatásból, hanem kényszerből. Ha nem kéne megélhetési munkásnak lennem és lenne annyi pénzem, hogy önmegvalósítsak egészen biztosan valami kreatív dologgal foglalkoznék. 

Nemsokára kezdődik az olympia, vagy most zajlik épp a wimbledoni teniszdöntő (a teljesség igénye nélkül), nos ott (is) meg lehet nézni milyen az amikor a tehetség szorgalommal párosul :)

Most, hogy nyilvánosan bevalottam, hogy sem tehetséges sem szorgalmas nem vagyok visszabujdokolok a horgolótűmhöz, hogy szorgalmasan tovább horgoljam a kendőm.

Íme a czeizeli gondolatok:

"A tálentum 4x2 faktoros modellje

 Az örökletesség és a szerzettség egymástól külön­választhatatlan, egymást kiegészítő jelenségek, mivel a veleszületett adottság jelentik azt a hajla­mot, amit a környezeti hatások számottevően be­folyásolnak: javítanak vagy rontanak.

A P értéken belül a G részesedését fejezi ki az örökletesség (ún. heritabilitás) mértéke. Az örökletességnek van egy szűkebb és egy tágabb értelme. A szűkebb értelmű örökletesség a sokgén (ún. poligén) rendszeren belül csak a gének össze­adódó hatását veszi figyelembe, amely a mentális jellegek Gauss-féle normális eloszlását megma­gyarázza. Ezzel szemben a tágabb értelmű örök­letesség mind az összeadódó genetikai és nem ös­szeadódó, más önálló genetikai hatásoknak az összegét jelenti.

Az örökletesség kiszámítható a szellemi teljesít­mények eredetében is, részesedésük azonban az egyes mentális jellegekben természetesen eltérő. Az olyan személyiségjegyek, mint a világnézet, politikai állásfoglalás, szociális-etikai érzék döntő­en szerzett-tanult jellegek. Az ősi mimikai moz­gásformák, az elemi és automatikus mozgások, a motoros tempó, az aktivitás-mobilitás, az abszolút hallás ezzel szemben csaknem teljes egészében örökletesen meghatározott. A hangulat, emocionalitás, dominancia-agresszivitás és az ér­telmi képesség a középtájon található. Az értelmi képesség létrejöttében általában a 67±24%-os tágabb értelmű örökletességet (tehát 33%-os környe­zeti hatás részesedést) fogadják el. A genetikai ré­szesedésen belül a sokgénes öröklődésre 55%-ot, a független kromoszómahelyek "önálló" génjeinek hatására 25%-ot, míg a szortírozó párválasztásra 20%-ot vezetnek vissza. (Az emberi faj párvá­lasztásakor érvényesül ugyanis a "hasonló hasonlót választ" elv, emiatt nem véletlenszerűen találnak egymásra az emberek.) Az örökletesség és szer­zettség-tanultság arányának a meghatározása azonban csak akkor lehetséges, ha durva környe­zeti (például szülési sérülés okozta agyvérzés) és genetikai (például kromoszóma-károsodás elő­idézte Down-kór) hatások nem érvényesülnek. A mentális képesség örökletességének a mértéke azonban függ a vizsgálati feltételektől is. Így ha olyan felnőtt egypetéjű ikerpárokon végezték az IQ örökletességének a meghatározását, akiket a születésüktől kezdve külön neveltek (általában az édesanya halála miatt az ikreket külön családok fogadták örökbe), akkor az örökletességet igen magasnak, 70% körülinek találták. Itt azonban el­feledkeztek arról, hogy az ikreket a méhen belüli életben hasonló hatások érték, amelyek maszkí­rozhatták a génekre visszavezetett hasonlóságukat. Ha együtt nevelt egy- és kétpetéjű gyermek ikreket hasonlították össze, akkor az örökletesség mértéke 50% körülinek adódott és ezen belül a sokgénes rendszerre visszavezethető szűkebb értelmű örök­letesség mértéke már csak 34%.

Az egyes specifikus mentális képességek létrejötté­ben is eltérő az örökletesség részesedése. Az ab­szolút hallás, ami a zenei tehetség egyik jelzője lehet, valószínűleg 100%-osan örökletesen meg­határozott. A kreativitás is veleszületett, de fej­leszthető vagy éppen elnyomható adottságnak tű­nik. Gyakorta olvastam a gyermekek kreativitásá­ról, meg arról, hogy a jelenlegi iskolai gyakorlat milyen mértékben korlátozza ezt, vagyis sok gyermek az iskolarendszerbe történő belépésekor kreatívabb, mint annak befejezésekor. A motiváció is szerteágazó, komplex jellegcsoport, amin belül az újabban EQ-val jelzett faktor jelentős mérték­ben örökletesen meghatározott.

 Régóta vitatott kérdés az örökletesség állandósága az egyes mentális jellegekben.

Ésszerű feltétele­zésnek tűnt, hogy aránya az életkor előrehaladtával a növekvő tudásnak és tapasztalatnak köszönhető­en csökken. E kérdésre 110 egy- és 130 kétpetéjű svéd ikerpár vizsgálata adott választ, a 240 iker ugyanis mind 80 éven felül volt. S az általános ér­telmesség és a specifikus mentális képességek vizsgálata náluk a szűkebb és tágabb értelmű örökletességet lényegében ugyanolyannak találta, mint gyermek- vagy felnőttkorban. A mentális jellegek örökletessége tehát az élet folyamán ál­landónak tekinthető.

Mindezek ismeretében kell a korábban bemutatott négy-gyűrűs vagy négy faktoros modellt értelmez­ni. A 3. ábrán látható négy faktort képességként említettem, vagyis ezek is a genetikai adottságok (örökletesség) és a környezeti hatások (szerzettség–­tanultság) eredőjeképpen alakulnak ki. Mindegyi­kükben külön-külön érvényesül a   P = G ↔ E  össze­függés. A kivételes tehetség belülről jövő, de csak a négy adottság faktor egybeesésekor megnyilvá­nuló manifesztációjának tehát külső feltételei van­nak. Az adottságok kibontakozását segítő külső hatásokat kihívó és/vagy serkentő környezetnek minősíthetjük és közülük ugyancsak négy kategó­ria emelhető ki: a család, az iskola, a kortárs­csoportok és az általános társadalmi környezet (el­várások, lehetőségek, divatok, stb.).

3. ábra. Az adottságok és külső hatások kölcsön­hatását érzékeltető 4x2+1 faktoros tálentum mo­dell.

Ugyanekkor az ebbe a négy csoportba sorolható környezeti hatások lehetnek ártalmasak is, a vele­született adottságok megnyilvánulását akadályozók vagy teljesen elnyomók. A négy környezeti faktor érvényesülése is tehát a pozitív és negatív hatások bonyolult elegyét jelenti. Így válik világossá a mérhető szellemi jellegek népességbeli vizsgálata­kor talált Gauss-féle harang-alakú, ún. normális el­oszlás (1. ábra), amely mindig nagy számú külön­böző hatás összegződésére vezethető vissza. A ki­vételes társadalmi teljesítményt magam tehát négy adottság és négy környezeti komponens együttha­tásának eredőjeképpen próbálom érzékeltetni és ezért írok-beszélek 2x4 faktoros tálentum­ modellről. Amihez még érdemes hozzátenni plusz egy­ként a “Sors”-faktort, amely a betegségek, devianciák és korai halálozások tálentumot rontó hatására utal (Czeizel, 1997)."

(forrás: art.pte.hu)