Trieszt felé menet megbeszéltem a romalánnyal (GPS- gipsy néni - romalány) hogy nem szeretnék Szlovéniában és Olaszországban autópályán menni, ha lehet földes úton se, egyéb alternatíván vezessen. Hát ez vezetett. Európa térkép nem volt nálunk (miért is lett volna) csak Horvátország, így kénytelenek voltunk hinni neki. Egyébként még sosem vágott át - jelzem most sem - de azért itt rezgett a léc olykor, hogy vajon hihetünk-e neki. Olyan olasz hegyi utakon mentünk Triesztbe amin csak a hegyi pásztorok jártak, viszont eszméletlen látványos és gyönyörű volt. Istenlába azon izgult, hogy kibírja-e a Nubi, de ezt persze csak utólag vallotta be. A Triesztbe leereszkedéskor már kezdett kirajzolódni a nem mindennapi közlekedési morál. Vitya imádta, Istenlába gyorsan alkalmazkodott, én rettegtem... De egyszer csak odaértünk. Addigra már hozzá voltunk szokva a horvát kisvárosok szezon előtti "csendjéhez". Sokkoló volt a zűrzavar, a robogók cikázása..., életemben nem láttam még ennyi robogót, tucatjával egymás mellett beszélgetve közlekedtek. A piros lámpa csak opció volt... szerintem csak a turisták állnak meg. Aztán elkezdtem felfelé nézni... fantasztikus épületek voltak, gyönyörű idő és isteni fagyi... Első benyomásra menekültem volna onnan, mióta eljöttünk azóta visszavágyom. Óriási élmény volt, egy igazi boncaság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése