Diákmunka

Viktor némi haszonszerzés reményében kukoricacímerezésbe vágott. Ez az egyetlen diákmunka amit a felkeresett diákmunka szövetség ajánlani tudott. A címerezés önmagában - főleg felnőtt fejjel - nem egy leányálom, de a gyereknek a munka ezen részével - szerencsére - semmi baja. Egyébként magát diákmunkát hasznos folyamatnak tartom, hiszen megtanítja a gyereket arra, hogy a pénz sajnos nem a tárcánkban, illetve folyószámlánkon terem.
Abban is szerencséje van - vagy így intézték -, hogy egy csomó pajtijával egy csoportban van. Ami durva számomra az az idő, amit a napi nyolcórás munka igényel.
Reggel fél hatra kellett a vasútállomáson lennie, és este fél hétkor ért haza. Merthogy a munka - viszonylag - messze van - valahol Mohács előtt, az utazás szervezetten történik. Sajnos a szervezettség nem feltétlen jelenti azt amit jelentenie kéne, ugyanis ma Belvárdgyuláról kellett visszafordulniuk és visszamenniük azért az otthagyott csoportért, akikről időközben kiderült, hogy már nem megy busz. A gyerek jobban viselte a dolgot, mint én, szerencsére :) Ráadásul már bevállalta, hogy elmegy szombaton, és még jövő hétfőn is. Aztán kedden lelép a Balcsira egy hétre, és ha visszajön és még van meló akkor megy még egy hetet legalább. Nem semmi gyerek az én "kisfiam" :)