Március közepén hideg szelekkel

büszkén zászlót lengettettünk.

Március végén pánikba estünk. Beleestünk, benne vagyunk, remélem hamar kilábalunk.

E. E. Camings: Kötődés

Magamban hordom a szívedet,

a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.

Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek.
Ott őrizlek a szívemben.

Februárban megmentettük a kiszáradástól a Balatont

Januárban rendbe tettük Budapest csapadékellátását.

Az éves csapadékmennyiség egy nap alatti lehullása legközelebb február utolsó hetében Balatonkenese környékén várható. A köztes időben hulló esőért felelősséget nem vállalunk. Uff!

Még egy sapka

avagy fájós lábú vérszörnyfej.

Hát nem vagyok túl termékeny

Mondjuk van az a helyzet amikor ez nem hátrány :)
Na, szóval mindent összegezve semmi van. Sajnálgatom magam. Meg haragszom. Mindenkire. Mindenért. Egy kis pukkancs vagyok. Máskor meg néma kacsa. Sértődős. És lusta is... , meg minden ilyesmi. Aztán néha feltámadok egy kis időre és csinálok valamit, majd vissza az elejére.
Így működök, ez van. Én is unom, magamat is unom, másokat is unok, és igen mások is unnak :)

Most pedig szemléltetem, hogy azért néha csinálok is valamit, mondjuk tényleg csak néha.

Aztahétszázát, már a Bebe is magasabb, Soma meg, mint egy toronyház :)

Hát pont ezt, és pont ennyit tudok mondani az elmúlt időszakról

http://torokmonika.blog.hu/2014/12/25/azelotti_karacsonyok

viszont nagy valószínűséggel sosem tudtam volna ilyen jól elmondani.

Van ez a Karácsony

Nem igazán az én műfajom, de van. Néha nagyon sajnálom/szégyellem, hogy szegény gyerekeimnek nem tudok igazi ünnepi hangulatot teremteni, illetve, dehogynem. Vannak közös kajálások, gitározás, filmnézés... csak az az áhitatos meghittség, gyertyagyújtós, kiöltözős koccintásos ... na az nincs. Nekem nem hiányzik, nyilván pont ezért nincs, de ki tudja később nem válik-e kárukra, hogy az anyjuk nem tanította meg őket ünnepelni. Mondjuk ez most már mindegy is.
Szerintem ott veszítettem el a fonalat mikor Istenlába el kezdett folyamatos munkarendben dolgozni, és se az ünnep előtt, se az ünnep alatt nincs hosszabb időt itthon folyamatosan. Viszonylag nehéz meghitten karácsonyozni december 25-én, úgy hogy az utána következő két nap Ő dolgozni megy,m aztán egyet itthon van, aztán dolgozni megy(ünk)..... Próbáljon csak valaki belesűríteni egy estébe és egy napba testvéreket, nagyszülőket két oldalról .... Rögtön nem olyan áhitatos az egész. Szóval nem szeretem na, idén meg különösen nem. Rettegtem tőle, és most hogy épp benne vagyok is eléggé utálom. Hiányzik anyukám, ami nem lenne akkora baj, mint az a teher, hogy soha többet nem látom. Nehezen bírkózom ezzel, pedig sosem tapadtam piócaként anyámra. Csak úgy ott voltunk..., ha kellett, meg néha akkor is amikor nem... De ez a soha többet... ez felfoghatatlan.