Átmeneti létszámhiány

Ma a legnagyobb királyfi elindult a nagyvilágba szerencsét próbálni. A hiányától fakadó könnyek vörösre marták az arcomat. Három hónap, nem nagy idő tudom én, csak nem sejtem :)

Mónikám, drága Mónikám...

Vicces egyébként, hogy Mónika napon fogom átadni, de nem a Mónika nevű barátnémnak, hanem az aznap született Katinak :) (Mónikát most egy nem saját készítésű ajándékkal lepem meg).

Fonal: http://www.fonalam.hu/comfort_stretch
Minta: itt

Elm utca

A Föld elhasználódott. Az újonnan talált életre alkalmas bolygóra menekülni csak a vagyonosoknak van lehetősége, akik kidolgoznak egy módszert a Föld levegőjének "elszippantására". Az eljárás valami vákuum technikán alapul és a teljes elszippantás éveket vesz igénybe. A földiek ez alatt a pár év alatt teljesen beletörődnek a sorsukba, élik az életüket, nagyjából behatárolva az időt mikor elfogy a levegő. Nincs anarchia, teljes a nyugalom és a béke. Aztán eljön a nap. Nem mondja ki senki, hogy ez az a nap, de mindenki érzi, egyre kevesebb a levegő. A gyerekem az udvaron focizik, de már alig-alig rúgják csak a labdát, senki sem szalad. Kipirult arccal alig-alig mozogva, de jókedvűen játszanak. Azt hiszem nem is tudnak semmiről. Mikor már látom, hogy teljesen kifulladt behívom, hogy feküdjön le egy kicsit. Tudom, hogy nem fog többet felkelni, de nem sírok. Betakarom, simogatom, elalszik. Körülöttem valaki épp megágyaz, hímzett damaszt ágyneművel, ránc nélkül. "Elaludni" készülnek. Aztán előkerül a férjem. Odamegy a gyerekünkhöz, megsimogatja, megpuszilgatja a békésen "alvó" gyereket. Aztán kézen fog és maga után rángat. Nem menekülés ez, mindketten tudjuk, hogy nincs is hova. Körülöttünk minden csendes, életnek alig van nyoma. Elkötünk egy autót, padlógázzal száguldunk sok sávos utakon, aztán jön egy kanyar, nem tudom, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk bevenni, tudom, hogy a zuhanás jön. Istenlába elengedi a kormányt, felém fordul és megcsókol. Tudom, hogy azt akarja, hogy ne féljek, és ne figyeljek a zuhanásra, és csak csókol és zuhanunk.

A becsapódás előtt felébredek. Rettegek. Nem kapok levegőt. Istenlába velem együtt ébred, mint később kiderül arra, hogy teljes erőmből kapaszkodtam belé. Még egy óra múlva is azzal az érzéssel fekszem az ágyamban, hogy nincs levegő...

Egész nap próbálom kiheverni ezt az egészet, megküzdeni a részletekkel és az egésszel egyben, de valahogy nem megy. Otthagytam a gyerekem... és egész napközben azzal vívok, hogy mi van ha csak aludt... Egész nap kába vagyok és brutálisan érzékeny, ha tudnék elfutnék magam elöl...

baráti erdőjáró

tavasz a front előtt

Ijesztgettek itt mindenféle rossz idővel, máshol van is, délutánra itt is beborult, de mi még délelőtt leléptünk és bevettük magunkat kicsit az erdőbe, mert már akkora volt bennünk a zöld utáni vágy, és megmozdulni sem ártott kicsit sem. Az elégetett kalóriákat fagyizással pótoltuk :)

Jajj, a nyulam

itt még meg sem mutattam :)

Kicsit szomorkás

A kereskedelmi tévék által okozott műsornézhetetlenségi krízist újabban az M3 bambulásával oldom. Vicces, hogy a futó műsorok többségét már láttam X évvel ezelőtt is. Most épp a Kórház a város szélén-t nyomom :) Nézem a "20 év múlva" részt az öregedő Blazsej doktorral és ettől pillanatnyilag szívszorítóan hiányzik D.

"Ha seggbe rúgnak gondolj arra, hogy legalább te vagy elöl" ezt a bölcsességet ma tanultam :)