Feketesapkás papagáj

Cicus megcsókolta a tojásom :)

Palkóval az élet :)

Palika első családja



Palimadár 2008. május 5-e óta lakik nálunk. Addig szülei nevelgették három tollas testvérével egyetemben. Mielőtt hozzánk költözött volna, meglátogattuk párszor, így láttuk őt (vagy valamelyik testvérét) alig pár naposan, és tollasodási fázisban is.
Számomra az volt az a pillanat azt hiszem ami eldöntötte, hogy szeretni fogom :) Esetlen, kis hol tollas, hol csupasz földönkívűli szerű volt, az olyan csúnya, hogy már szép kategóriából. (Egyébként is folyamatos megmentési kényszerem van, minden élőlény után ami vagy kicsi, vagy esetlen, vagy mind a kettő. Ebből kifolyólag gyakran adom az utolsó filléreim hajléktalanoknak, és Mikuláskor csak a fiúkkal küldöm be a csokit a gyermekotthonba, mert ha meglátom bent a kicsiket napokig szenvedek).
Nem gondoltam egy percig sem, hogy Palkónak szüksége lenne ránk, igazán azt sem éreztem, hogy nekünk szükségünk lenne rá. Egyetlen dolog vezérelt mindaddig mig a tollasodó kis hátsóját meg nem láttam (mert onnantól már elvesztem), hogy Bebe szeretné, és naná, hogy a többiek is, én meg odavagyok a boldog gyerekekért.
Hetekig vártuk míg felnőtt annyira, hogy önállóan egyen, és elhozhassuk. Én kb. annyit paráztam, mintha egy újabb csecsemővel állítanánk haza :) És egyszer csak hazaértünk. Palika bekerült a kalitkába, aminek a rácsaiba kapaszkodva töltött vagy fél napot. Mi meg lábujjhegyen jártunk, kerültünk minden hirtelen mozdulatot, és visszavettünk a tipikus olasz család ramazuriból. Álltunk mellette és duruzsoltunk neki, hogy ne féljen, mert szeretni fogjuk. Igazi Saint-Exupéry-s napok voltak ezek. Centiről centire. Főleg Istenlába, a harc edzett kezével, néha kapott is a kis éles csőrtől, ő meg csak mondogatta, hogy nem bántalak, ne csípj! (Szerintem Palkó egy időben meg volt győződve róla, hogy az ő neve Necsípj). Pár nap után evett e kezünkből. Aztán miközben etetgettük, ő bent, mi kint, néha "véletlenül" hozzáértünk. Örültünk mikor észre sem vette, ezt annak jeleként értékeltük, hogy nem fél tőlünk, megbízik bennünk. Két hét után már simogathattuk a kalitban, nem félt ha benyúltunk, és nem csipett meg (mindig :). Figyeltük mire, hogyan reagál, és alkalmazkodtunk az érzéseihez. Eszünke se jutott abajgatni ha evett, vagy játszott, de mikor a hozzánk legközelebbi rácson kapaszkodva kvartyogott feltételeztük, hogy minket akar. Ez idő alatt, a biztonság érzetével egyenes arányban nőtt a hangja is, amit hol a fülem melletti flexeléshez, hol az IC elsuhanásához tudtam hasonlítani. Igen kellemetlen éles hangon képes mondani a magáét. Féltem is, hogy bizony beigazolódik a mezőőr intelme, miszerint fülsértő hangon ordibálnak az aratingák. És ez tényleg ordított. Ha meglátott azért, ha kimentünk azért.
Együtt élésünk második hetében (az én frászolós aggodalmammal kísérve) megtörtént az első szabadlábra helyezés. Féltem nagyon, hogy nekimegy, leesik, beüti, leveri, baja lesz .... De persze nem volt semmi baj. Olyan ügyesen repült, a mai napig elcsodálkozom mikor figyelem hogy manőverez. (Imádom nézni ahogy trónol valahol és szemlátomást azon agyal mihez kezdjen. Nézelődik fél oldalt fordított fejjel körbe-körbe hová is menjen.)
Már az első reptetéskor is mi voltunk neki a biztonság, ha le akart szállni a fejünkre szállt. Sosem bántotta Benedeket azért mert kicsi, és a hierarchia aljára sorolná. Leginkább velem csinálta egy darabig, hogy odaszállt hozzám, jól belémcsípett és odébbállt. Ez inkább bennem hagyott mély nyomokat. Ő szerencsére viszonylag hamar elfelejtette, és most már nem zaklat ilyesmivel, viszont nagy szeretettel és sűrűséggel kakál le engem :)
A csipkedések után félni kezdtem tőle (pedig nem egy vérpapagáj, és nem is harapta le az ujjam, csak ritkán folyt vér). Aztán szomorú, elkeseredett és csalódott lettem attól, hogy cidriztem, ha hozzámjött. Ebben az időben tudatosan edzettem az agyam arra, hogy én vagyok a nagyobb madár, határozottan közöltem vele, hogy nem szabad! (bántani szegény engem). Miután rájött, hogy nem annyira tud már sakkban tartani a csipkelődésével abba is hagyta. Közben én is kifigyeltem, hogy mikor csíp meg, mert bár hajlamos az ember azt hinni, hogy ok nélkül, de ha alaposan utána gondolunk a madár szemszögéből gyakran mégis találhatók okok.
Ezt most csak azért írtam le, mert az előző bejegyzésemből nyilvánvalóan mindenki leszűrhette, hogy volt egy kis madárfóbiám. Viszont Palkó nem olvasta a postot. Egyszerűen simán tudta. Hiába nem én voltam a legkisebb.... tudta, hogy én "fosok".
Sokat tanulunk egymástól. Palkó leginkább bohóckodni tőlünk, bár most már nagyon édesen nyomja a széééjjjáá-t ha jövünk megyünk, sőt mikor kiengejük akkor is végigszalad a karunkon és odabúgja. A gyerekek gondoskodni tanulnak, Soma minden reggel adja a tiszta vizet, friss magot, Istenlába a friss gyümit, a kalit takarítást is mindig elvégzi valaki, elég csak mondani, hogy kéne. Minden napnak van olyan része amikor szabad a vásár. Mindegy ki milyen fáradt és mennyi dolgunk van, Palkónak minden nap jár a randalírozás. Fontos megemlíteni azt is, hogy mióta nincs állandó kalitlakásra itélve (mint az első két hétben) azóta a hangja is lényegesen ritkábban látható, általában napi tíz perc vad üvöltözésre, és egyedüllét esetén a hívó füttyre korlátozódik.
Nem hiszem, hogy Palkó valaha lesz olyan szelíd, mint Mizo Csibije (ó, a szerelmem). Bár ez a mi tudatos nevelésünk hiánya, de pl. eszébe sincs ráülni az ujjunkra ha a hasa alá dugjuk, inkább odakoppint, hogy ne nyúlkáljunk. Pont a minap beszéltük is, hogy el van kanászodva, és kicsit gatyába kell rázni a következő hónapokban. Tudja, mi az, hogy nem szabad, és érti, hogy gyere ide, na de mindezeket megtenni, már csak akkor teszi, ha ehhez van kedve. A minap egy órán át hajkurásztuk és esküszöm épp hogy nem röhögött, mert tudta, hogy beakarjuk tenni, ő meg nem akarta. Ma meg mikor ki akartam menni a szobából odaszállt a könyvek tetejére, ahová nem szabad. Persze ilyenkor én rögtön visszamegyek, elhesegetem... Ahogy az ajtó vonalába értem, újra, .... legalább tízszer eljátszottuk ezt mire jól ledorongoltam és megsértődve elvonult lígni-lógni. De meg kell mondjam, én mind e közben igen jól szórakoztam. Mert csodálattal tölt el, hogy ennyi esze van, a teregetni való meg nem tűnt el tíz perc alatt.
De azért jobb lenne ha néha rendesebben viselkedne, mert van tojás!!! És bár nem sokszor helyezem előtérbe a saját egóm, de arról, hogy legyen egy sapisom képtelen vagyok lemondani, mióta Csibészkét ismerem.
Amikor ez először megfogalmazódott bennem megvitattam Mizoval, Mizo megvitatta Kygával, Kyga meg úgy gondolta, nekünk menni fog :) Kyga elment :( Pedig mennyit nyaggatnám most, és mennyit vergődnék neki, hogy jajjhogyleszésmitcsináljak??!!! Kénytelen leszek most majd a lányok vérét szívni :), Mert kicsit félek, ettől a két dudás egy csárdában manővertől.
Bár legrosszabb esetben az történhetne, hogy utálják egymást, és felváltva vannak kint. Bár ezt Istenlába mellett nehezen hiszem, rendbeteszi majd a tollas valagakat, bízom benne.
Az ismegfordult jó párszor a fejemben, hogy akusztikailag mivel fog járni ez a páros, mert Palkó a tv-ben csiripelőket is képes kiosztani :)
Minden esetre egy életem, egy halálom. És nincs nap, hogy ne gondolnék A tojásra :) Mizot már megkértem rá, enyhén obszcén módon, hogy legyen kedves és csókolja meg a tojásom!
A nagy harci cirkuszok elkerülése végett, úgy gondoljuk jobb ha a két tollas nem ugyanazon nem képviselői lesznek, így pillanatnyilag Palkó ivarmeghatározására várunk, közben pedig A tojás nevén vívunk ádáz küzdelmet :)

"Csodálkozik Mehemed, ilyenek a tehenek?"

Egy évvel ez előtti énem is ezt tenné ha Palkót látná. Soha nem gondoltam volna, hogy egy MADÁR kedves, aranyos, szórakoztató ... tud lenni. A madár nekem inkább a galambot jelentette, és azt az iszonyodott rémületet mikor előttem repül fel, én meg azon parázok, hogy rám száll egy csomó miazma a tollából. Vagy a cinkéket, ahogy édesen eszegetnek az etetőben a rigókkal, míg nem jön egy (pfuj) galamb. Na, szóval a szárnyas jószágok sosem váltottak ki totális elragadtatást belőlem. Kis koromban a kakas is megcsípett, pedig jó ha életemben kétszer kerültem test közelbe vele. Amilyen nyámnyila kis fostos gyerek voltam (vagyok) meg is őriztem ennek emlékét. Aztán később letojt egy varjú mikor az öcsémért mentem az oviba. Ennyi nekem elég is volt a repülő rémségekből.
Persze tudtam én, hogy létezik olyan, hogy papagáj. Istenlába Viktor nevű haverjának gyerekkorában volt egy hullámosa, mondogatta a nevét, csapról ivott, és vajas kenyeret evett, de ez nekem csak hallomás. Anyósomnak is voltak hullámosai, de attól inkább gondolkodóba estem minek kell madarat tartani. Ültek egy páran egy kis kalitban a konyhában állandóan, de leginkább csak arra emlékszem, mikor szép sorban daganat lett az öszesen és elmúltak. Sosem találtam izgalmasnak őket, inkább csak szánni valóak voltak.
Egyszer a sógoromékhoz berepült egy nimfa. Hívtak telefonon, hogy befogadnánk-e, mert nekik ugyan nem kell, de kiengedni sajnálnák szegényt. Hát elrohantuk kalitot venni és befogadtuk a később nem véletlen Rikács névre keresztelt szárnyast. Igazán semmit nem tudtunk arról mi is lenne jó neki, és ez meg is látszott azon ahogy tartottuk szegényt. Először is beraktuk egy kerek alapzatú kupola ketrecbe, amit letettünk a földre :( . Vettünk neki mindenféle magot, vitamint és azon is elgondolkodtunk, hogy ha megszökött valahonnan akkor biztos engedték kint repkedni, így mi is kiengedtük. Persze kapásból nekirongyolt az ablaknak és beesett szerencsétlen a radiátor mögé :( Szerencsére nem lett baja. Viszont annyira utálta, hogy ilyen idióta dilettáns bénák vagyunk, hogy kirikácsolta az agyat a fejünkből. A végén már nem bírtuk tovább és megkértük anyósomat, hogy fogadja be. Ott jól érezte magát, nem rikácsolt, sokat volt kint, míg a macska el nem kapta (hogy rohadjon meg az a dagadt, elkényeztetett, szőrhullató rémség).
Hát ilyen volt Palkó előtt a tollasokhoz való (v)iszonyom.

Hétköznapközi

Még mindig nagyon laza a munka. Na, nem panasznak szánom, csak nem tudom miből lesz így fizetés. Igaz az idei év elejéig mindig majd meg szakadtunk, aztán akkor sem volt mindig időben. Mindenki csak téblából, rossz nézni. Az egyszem gépmester végre elkezdett dolgozni, neki sikerült papírt venni, most aztán mindent akarnak tőle egyszerre, hajt mint a kukorica. Nekem van egy szerkeszteni való könyvem, igaz ma majdnem befejeztem, pedig egész nap Cicussal locsogtam :) , de azért holnapra még elsütöm, hogy van mit csinálnom. Nem szeretnék a kényszerszabiig jutni.
Réges-régen dolgoztam ilyen tempóba, hogy ugyan folyamatosan, de nem megszakadva, és egyszerre csak egy dolgot csinálva. Ha nem tudnám minek az előszele ez a mostani tempó biztosan örülnék neki.

Pont most volt nálam egy ismerős csajszi, szintén három gyereke van, míg itthon volt velük elvégezte az óvónőképzőt, évek óta nem talál munkát. Azért jött, hogy mutassam már meg neki a teszveszt, mert egy vasuk sincs, és már nem tud mit kitalálni :(

Ezen nincs mit ragozni

NAGYSZERŰ BARÁTAIM VANNAK!

Sakk, matt

Tegnap délután mikor végre odáig jutottam hogy letegyem a hátsóm, olyan csodát láttam :))
Ülnek a gyerekek a nagyszobiban, Bebe és Vitya sakkoznak (ez elég viccesnek tűnt), egyszer csak olvasás közben hallom, hogy Bebe azt mondja sakk, matt. Kérdezem a nagyot, tanítod? Erre ő felháborodottan kérdezte, hogy eeeezt???. Már apu megtanította, most vert meg :)
Utána játszottak egyet a kicsik is, erről már csinálhattam képet is, Viktort tilos fényképezni.

Jobb mint a Karácsony :)

Békés lustasággal eszegetem a forró tejberizst, miközben a kicsik és Palkó a nagyszobában rajcsúroznak, én meg csevegek a csajokkal. Régen voltam már ennyire nyugis, és lustán elégedett. Palkón épp rajta van a bolondóra és ezerrel mondja a magáét, de engem nem zavar. Itt állandó a zsivaj, megszoktam már. Holnap ugyan megyek dolgozni, de mint minden pénteken, csak délután egyig tart a munkaidő. Hétfőn félévi értekezlet lesz a suliban és nem lesz tanítás, tehát még egy nap szabi :), de akkorra Csabi is megpróbál itthon maradni. A mai napért pedig Isten áldja a jegyzőnőt aki elrendelte a szünetet :)

Mostanában este dartsozunk. Régen sokat játszottunk ketten, aztán pár hete néha a gyerekekkel, pár napja este hárman a Vityával. Jókat mulatunk, mert ahogy képesek vagyunk 120-at dobni három nyillal, úgy kettőt is tudunk, három nyillal :)) Délután mikor betessékelem Palkót aludni, majd gyakorolok egy kicsit, mert bár nyertem tegnap, de ennek nem tudok addig örülni mig úgy nyerek, hogy a nyilaknak csak töredék része megy oda ahová szánom.

Na megyek, mert furcsán nagy a csend :)