A szombati bejegyzés elé

Na szóval ma nem (vagy talán ma sem) leszek túl szórakoztató, mert egész héten rajtam volt az influenza és még a hőemelkedésig is eljutottam én akinek még életében nem volt láza... Szóval nagyon szarul voltam, csütörtök este volt a gödör a völgyben, és ma már felfelé mászok, csakhogy világ életemben utáltam felfelé caplatni, és ezt sem élvezem. Persze végi melóztam az egészet, mert hát határidő, meg kiadó, meg balfasz munkatárs... én meg egy igazi idióta mártír típus vagyok aki elhiszi, hogy nélküle megáll a világ, pedig ebből a hitemből estem már akkorát pofára, hogy ihaj, dehát a hülye a saját kárán sem tanul. Még mindig meg vagyok róla győződve, hogy minden tehetetlen ember munkáját nekem kell elvégezni, és minden problémát nekem kell megoldani. Minderre - az esetek nagy többségében - természetesen senki sem kényszerít ez nekem kérem zsigerből jön. Ma pl. faszán én dolgoztam egyedül (azokat leszámítva akiknek órája volt), és tegnap hatig voltam bent (mert míg ott a főnököm egyszerűen nem tudok hatékonyan dolgozni a folyamatos basztatás miatt).
Mindeközben, mintha nem szívatnám magam eléggé Dumbledore folyamatosan belekever a másokkal lévő konfliktusaiba, ami igen kellemetlen, mert mások pl. a barátaim.
Hogy mindezt miért írtam le, na arról példának okáért gőzöm sincsen, mert csak az akartam írni, hogy fenti gyötrődéseim miatt a hobbis bejegyzésem valószínűleg nem lesz túl szórakoztató.

Flúgos

vagyok én, nem is kicsikét. 

Ezt a bejegyzést csak azoknak ajánlom akiknek nem megy az agyára a felesleges szócséplés, rosszindulatú dünnyögés...

Nem tudom miért - fogjuk mondjuk a hormonokra -, de vannak olyan időszakok mikor annyira fel tudom húzni magam teljesen lényegtelen és engem aztán igazán nem is érintő dolgokon. Mostanában erre a fészbúkos nyomjuk a fotónkat napjába tucatot mozgalmon vagyok kiakadva.

Igazából egyszerűen nem értem. Ha van valaki (KB) aki annyira szerénytelen, hogy magát fotóművésznek aposztrofálja, akkor (ekkora egoval) vajon miért van szüksége arra, hogy napjában többször meg legyen az n számú lájkja, és ismerősei nyilvánosan khmmm (ez itt a csúny szavak helye :)) Szóval ez az ember (pécsiek biztos ismerik, vagy az I love pécs oldal rajongói (nem ezzel nem szeretnék senkit biztatni, hogy azzá váljon) ) nagyon jó stílusban és kivitelezésben - míg utánozni nem kezdte a fél világ - szinte egyedien készített (és készít folyamatosan, megállás nélkül) tényleg fantasztikus esti képeket a városról. És ezt én örömmel is nézegettem mindaddig míg már kurvára unalmassá vált, mert elgyönyörködik az ember egyszer, kétszer, háromszor, de könyörgöm napi három már ebből is sok. De ami teljesen kiverte nálam a biztosítékot az ez a kép.

(csak kicsiben teszem ide nehogy baj legyen a szerzői jogvédelemmel és ezért kénytelen vagyok megjelölni a forrást is, így aztán annyi az inkognitóban fikázásnak (morális nehézségek) Fotó: Kiefer B.)

Na most szerintem ez már csak egy ilyen feltételes reflex hogy ha látunk egy ilyen képet, akkor mélyet sóhajtva gyönyörködünk. Akinek még sosem volt a kezében fényképezőgép az el is alél, akinek már volt az tudja, hogy ehhez azért nem kell oly sok tudás... Persze szép, nekem is tetszik tényleg, de valahogy elkezdtem azt érezni, hogy ez az ember egy hatásvadász lájkvadász. Persze egyszerű lenne kitörölni az ismerőseim közül (az I love pécsen akkor is látnám), de akkor meg min bosszankodnék :)

A gagyiságra bizonyítékul álljon itt a kép, amit reggel feltöltöttem az oldalamra az alábbiakkal "Egy ilyen képhez nem kell semmi, csak egy kompakt gép és a lemenő nap. Ez nem művészet basszuskulcs, csak giccses hatásvadászat. Tudom, mert én csináltam."

 

Időközben kiderült, hogy ráadásul még hazudtam is, mert ezt Istenlába lőtte, ami még mulatságosabbá teszi a dogot, mert Ő aztán soha életében nem állította el a fényképezőgépét automatáról, és még csak nem is szeret igazán fotózni (csak miattam teszi az édes).

zsákban Benedek hoz majd meleget

Nem ez

lesz életem hete. Mondjuk ezt simán vágtam már a múlt héten is. 

A melóban végfázisba ért a tankönyv szerkesztés. Bár Dumbledore mellett nem sok szabad kapacitása marad az embernek, de muszáj volt beszállnom, lévén én vagyok az egyetlen aki nyomdatechnikai ismeretekkel bír. Most a lektoroktól visszajövő fejezeteket nézem át, hogy melyikben van annyira szar ábra (mindegyikben hahaha) amit meg kell csinálni, hol vannak szóközzel összebarmolt táblázatok...

Szóval fogok egy fejezetet, beszámozom a benne lévő ábrákat és táblázatokat, majd kiválasztom melyiket kell újraalkotni és nekiesek. Mindeközben Dumbledore percenként basztat csibészkedik, a telefon folyamatosan cseng, hallgatók jönnek-mennek, levelet írunk a dékánnak és így tovább. Igazából nem panaszkodom, mert pontosan ez a munka, mármint a könyvkészítős az ami nekem való, és amit élvezek, a többi körülménytől csillog egyre ezüstösebben a hajam (meg mert annyira lusta vagyok festeni).

Mindeközben Istenlába délutános, és így nincs léleköntés, meg babusgatás sem :( és nekem így kell léteznem ebben a rút világban. Ráadásul vasárnap is dolgozni fog, mert neki nem elég a hosszú munkahét, ő kérem überel. Erről most eszembe jutott, hogy így vásárba menés sem lesz :(, ezáltal lángos sem... 

Pfujjj, hogy vinné el az ilyen hetet az ördög (kivéve azt a percet amikor jutalmat kaptam).

Szóval nehogy azt gondoljátok, hogy én itt most panaszkodom (miközben annyira fáj a derekam, hogy alig bírom emelni a lábam), mert nem, én eszméletlen frankón vagyok és igazából (de tényleg) überfrankó életem van, csak nincs itt Istenlába, hogy ezt tudatosítsa bennem.

Valami jó kis muzsika kéne már

Rút tour kommandó

Ebben a városban annyi szép dolog van. És azt a rengeteg szép dolgot minden szögből, minden évszakban lefényképezte már szinte mindenki. Ezért aztán arra gondoltam, hogy fényképezzünk ronda dolgokat. A végcél nem az volt, hogy maga a kép ronda legyen, ezért aztán rengeteget rohangáltunk, hogy jó oldalról, jó szögből süssön a nap..., hogy megalkossuk a jó képet a rondáról :)
Istenlába járatos a rondák felderítésében (munkahelyi ártalom) így csak kitalálnom és kérnem kellett, Ő meg már vitt is.
A mai kommandó 3 fős lett, kibővítve a sógorommal. Ráadásként megspékeltük a dolgot egy szürreál piknikkel, igazán érdekes egy brutál ronda helyen szép csíkos piknik pokrócon kalácsot és pogit falatozni :)
Biztos lesz még folytatás.

Színyeimersésen

ez egy teljesen másik akna, nem az ami a többi képen van, viszont pont ugyanolyan :)

A hét gondolata

Öncenzúra: Mit jelent számodra a blog nyilvánossága? Mit tartasz még bevállalhatónak, és mit tartasz magánügynek, aminek nincs helye a blogodon?

Első lépésben erre a kérdésre 650 szóban tudtam megadni a választ, ez pl. nem vállalható :)

A blog nyilvánossága kulturált kifejezésre sarkall leginkább. Minderre szóban biztos nem lennék képes, mert ha elvisz a lendület ki-ki esik a számon ez, az.

A blogom alapvetően arról szól, ahogyan megélem a napjaimat. Tisztában vagyok vele azonban, hogy nem feltétlen az a realitás amit én gondolok, és hogy ugyanarról mások homlokegyenest mást is gondolhatnak.

Gyakran mutatok képeket és írok a családomról, mivel ez a legfontosabb része az életemnek és ez itt az életem blogja, fura lenne ha nem tenném.
Lehet, hogy naív vagyok, de nem gondolom, hogy ezzel kapcsolatosan félnivalóm lenne.

Se vallásom (ha lenne zsidó lennék), se politikai elkötelezettségem nincs, de ha lenne sem érezném tabunak a saját blogomon.

Bár amit itt olvastok az nem a puritán nyers valóság mégis mindig pontosan kifejezi mikor mit érzek, ezért is született. Ez itt az én Lipótmezőm, ahol én lehetek Napoleon.

A legsúlyosabb morális kérdés számomra az, hogy mennyire vállalhatóak egy nyilvános blogban az olyan történetek amikben mások is érintettek. Ez számomra a nyilvános blogolás legnegatívabb része, mert ez korlátoz az őszinte véleménynyilvánításban. 

Van, hogy át kell fogalmaznom írásokat, mert a nyers valóság bántó lehet nem csak az érintetteknek, de akár kivülállóknak is.

Ha privát blogot írnék valószínűleg már rég nem írnám.

Khmmm - vigyázat, határeseti intimitás következik

Istenlába kiröhögött mikor azon kezdtem szentségelni milyen kár, hogy nincs nálam fényképezőgép  - de még telefon sem - és hogy fogom akkor dokumentálni a nap fő eseményét.

Az élet és (két idióta "felnőtt = mi) úgy hozta, hogy ma reggel a fenti intézmény sürgősségi fogamzásgátló ambulanciáját kényszerültünk igénybe venni :)

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek, de inkább vicces volt (vagy én tényleg csak röhögni tudok már mindenen). 

Ma ugye ügyelet van, meg látogatási tilalom is. A portás, mint első védvonal már meginterjúvol az udvarra bejutás előtt, hogy hová... az ügyelet szóra simán bejutunk, a következő portásig, aki már biztos ami biztos alapon egészen be is terelget a recepcióhoz.

A védvonalakon túljutva a recepción egy nővérke ücsörög, nem tudom honnan, de valahonnan ismerem. Mikor megemlítem neki a sürgősségi fogamzásgátlást, mint ott létem magyarázatát fülig érő vigyor ül az arcára. Jelzem a sürgősségi fogamzásgátló ambulanciákat sok helyen - nem véletlenül - tinédzser ambulanciának hívják. Pár perc elteltével a nővérke már hozta is a receptem, miután megvitattuk, hogy rendszeresen és mikor "ünnepeltem" utoljára.

Csak úgy a magam figyelmeztetésére megjegyezném, hogy amikor a nagy fiamék tavaly ilyen helyzetbe kerültek akkor Istenlábával nagy arccal osztottuk az észt, hogy kinek mennyi esze kell, hogy legyen, és különben is, felelősség is van a világon, meg blablabla. 

Mi meg reggel gyakorlatilag szökve sunnyogtunk a klinikára :)

(Persze az interneten sem találtam egy jó képet sem a klinikáról, pedig klassz hely (mármint jól néz ki))