Istenlába szerint ez a kép nem is szemlélteti annyira a valóságot, mert ott lóg rajtam az az egy-két számmal nagyobb felső, és a barátnőm is megjegyezte, hogy megmutathatnám a karcsú (ez azért túlzás) derekam. Persze örülök ezeknek a kedves megjegyzéseknek (nem kicsit), de az a derék sem annyira karcsú (még) és fejben sem igazán állt még össze nekem az énképem. Talán most volt először olyan érzésem mikor megláttam magamról egy fényképet, hogy húúú, én tényleg fogyok. Illetve azt nyilván mutatja a mérleg, hogy fogyok, de most először van az, hogy ezt nem csak mások mondják hanem én is látom. Jó érzés.
Az utóbbi egy hónap olyan eseményeket tartogatott amik lelkileg megviseltek. Sem kedvem sem energiám nem maradt mással foglalkozni. Kicsit (nem kicsit) háttérbe került a mindennapos torna, és a kreatív énem is begubózott. Ami nem öl meg az megerősít, azt mondják. Lehet, hogy igaz. Az is lehet, hogy minden szarhoz hozzá lehet szokni. Meg az is, hogy a leckék azért vannak, hogy tanuljon az ember. Hát én tanulok. Az okos a más kárán, én meg ugye a magamén, de ez most nem annyira érdekes.
Az utóbbi egy hónapban nem tornáztam, és nem is nagyon fogytam. A bevitt kalóriát persze tartottam, de ennél többre nem volt energiám. Azért az elmúlt hónap az utolsó lehelletével lefújt rólam egy kilót, így mégsem tragikus a mérleg. Meg hát amúgy sem az. A leglényegesebb változás és amiért mégsem a derekam mutogatom, hanem ez a képet ott jobbra az a háttérben a biciklim. Hétköznapokon nem sok időm, energiám van rá, de az elmúlt három nap szoros (és fájdalmas) barátságot kötöttünk mi ketten. Sokkal több ez ráadásul annál mint aminek hangzik, tekintve hogy elég öreg felnőtt voltam már mikor egyáltalán biciklire ültem, és akkor is inkább a rettegés fokát jelentette nekem, mintsem élvezetet. Aztán egy-egy alkalommal már itthon és a Gemencen is barátkoztunk, tekintve hogy ez még mindig élvezetesebb, és kevésbé nevetséges módja a testmozgásnak mint a tévé előtt szerencsétlenkedve próbálni utolérni a dögösmacát a mozgásban. Azt mondjuk sosem gondoltam, hogy lesz az életemben egy olyan nap mikor 40 kilométernél többet fogok bringázni, arról meg hogy egy hosszú hétvégén majd több mint száz kilométert tekerek álmodni sem mertem. Na, ez is jó érzés. Ahogy "szűkül" a súlyom úgy tágul a világ.
-14 kilónál tartok, még 11 vissza van, és a frizurám bőröm még mindig tart. Nagyon rendes bőr, de tényleg :) és én továbbra is bízok a börömben :) , leginkább abban, hogy ő és én nem válunk ketté egymástól, mert nagyon megszoktam már én ezt a bőrt, nem szeretném ha távolodni kezdene. Na, le a gravitációval!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése