Hát nem vagyok egy könyvből nevelős. Mi több önfejű vagyok, nagyon, szóval inkább a nekem aztán ne mondja meg senki... Gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet sem olvastam életemben - hiszen már 20 évesen is sokkal nagyeszejobbantudja voltam :), hiába nyomta kezembe anyukám a már akkor elavult Spock-ot (ha még a kapitány lett volna a Star Trekből talán...) Na lényeg a lényeg nem kedvelem mikor megmondják nekem a tutit és ösztönből nevelek, természetesen tökéletesen, hogyan másként.
De! Soha ki nem hagynám, hogy elolvassam a Nőklapjában Vekerdy rovatát, és most miközben épp háttértévézek egy délután műsorban beszélt a tévében arról, hogyan mondjuk el a gyereknek, hogy....
Mondjuk, hogy valaki meghalt, és hogy erre nem az a válasz, hogy értsd meg meghalt, nem látod többé, berakják a föld alá, megeszik a kukacok, és kész. Brrrr, azt, hogy ez nem illetve igen pocsék válasz magamtól is tudtam (hurrá, mondtam én, csúcs szülő vagyok).
DE! Hogy egy ilyen kérdésre azt válaszoljam, méghozzá igazul, hogy elment és ezentúl felhő lesz, meg szél, meg eső.... na ez soha eszembe nem jutott volna, pedig olykor, gyakran, szinte mindig igen szentimentál tudok lenni, meg költői is, de ez valahogy annyira szép, és mégis (se) eszembe sem jutott soha.
Szeretem én ezt a Vekerdyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése