Új ruha

Nem nagyon tetszik az új blogruhám, de nem volt már kedvem tovább válogatni... egy darabig most így marad.

A táppénzes itthonlét első napja nagyon bejött nekem. Már el is felejtettem, hogy ennyire jó itthon lenni. A hétvégék mindig olyan zaklatottak, sok dolog, sok ember... Most meg, bár csak Istenlábával voltunk minuszban és lássuk be ez sajnos túl sűrűn esik meg, mégis annyira más egy hétköznapi itthonlevés.
Reggel mikor megtapasztaltam, hogy mos épp nem túl nagy kihívás a talpra állás gyorsan kimostam minden egyneműt. Olyan szépen sütött a nap - bocs az északabbra élőktől, itt bizony sütött - és lengedezett a szél, gondoltam, kimosom, megszárad, visszahúzzuk... és így is lett. Míg a gép forgott a kicsik közreműködésével kipakoltam és kimostam a hűtőt, aztán hogy fantasztikus tehetségem és utánozhatatlan képességeim nehogy kiaknázatlanok maradjanak megpucoltam a retyót. Mindezzel 8-10-ig meg is voltam. Aztán kicsit csevegtem szgépen egy kolleganőmmel, elolvastam a gyúgyuljál méleket és ledobtam magam a tv elé. A holland meccs kezdetéig elütöttem az időt egy kis tenisz nézéssel, mikor uncsi volt olvasgattam. Nagyon hávájdizsi volt :)
Mikor Istenlába hazaért az előzetes tervek szerint a kerti cseresznyeles jött, mert haza akartuk hozni a napernyőt. Cseresznye egy szem sem volt a fán, de tényleg egy darab sem. Hová tűnik a cseresznye nyomtalan? Valószínűleg oda ahová a napernyő, a bogrács, a meggymagozó.... Minden ami jó valamire elillant nyomtalan. Betörésnek nyoma az ajtón nem volt, túlzottan meg nem vizslattunk körbe, mert olyan szúnyog invázióba kerültünk, hogy a lélegzés is kihívás volt. Sokmindennel szegényebbek lettünk, de szúnyogcsípésekben erősen gazdagodtunk.
Holnap megyek a gyógytornászhoz. Ezt még nem tudom hová tenni, hol röhögök rajta, hol meg kínlódom tőle.
A sarokmentő akció már eddig is harmincban van, és még nem látom a végét... ja, és a reggeli fellángolás után estére már nyilvánvaló volt, hogy menni se nagyon kéne még... na de nekem csütörtökön "fellépésem van" :)