Most írhatnám azt, hogy itt minden rendben van, de mégis hogy nézne az ki, ha egy anya két beteg gyerek mellett ilyeneket ír (és be kell látni jó nagy kamu is lenne). Pedig lassan már fel sem tűnik. Persze megint Bebe kezdte, aztán betársult Somi is (igaz rá egy rossz szavunk sem lehet betegségügyileg (sem)). Hétközben nekem is voltak rosszabb napjaim, gondolom bennem is "cöcörög" a vírus, soha nem úszom meg, de preventív célzattal sem vagyok hajlandó Bebe csókjairól lemondani, akkor inkább a vírus, bacilus...
Kamasznevelésem egy fizika bukással, és az ezt nehezményező reakciómra kapott válaszokkal azt hiszem csődöt mondott. Ez a tény nagyban hozzájárul pillanatnyi fásultságomhoz, és annyira szeretném mindenki megelégedésére megoldani a fizika generálta feszültséget, annyira, hogy most már Istenlábával is összevesztem és hirtelen felindulásomban a fejéhez vágtam azt a keveset amit egyáltalán fel lehet hozni ellene. Persze mindezt abban az átkozottul kedves stílusomban, felerősítve minden egyes hibapontot... és szeretném azt érezni, hogy csak én voltam paraszt már megint, de nem.... Illetve persze, hogy paraszt voltam, de attól még jogosnak érzem az összes genyóságot amit a fejéhez vágtam...
Úgy érzem magam, mintha egy mozgójárdán mennék a mozgással ellentétes irányba, és csak megyek, megyek, .... és mégsem érek sehová. A gondok egyedüli megoldása, az egyedül rettegés, a terézanyaság, és a "jólvagyok" látszat fenntartása nem csak az erőmet zabálja fel, de lassan ki is készít.
Mind ettől függetlenül nem fetrengek mélydepresszióban, nem ugrok ki az ablakon (földszint) és fantasztikusan keltem továbbra is a megingathatatlan "kitin"páncélos látszatot, de belül ott nyüszít Vuk, aki kicsi, éhes, fázik és egyedül van.
2 megjegyzés:
Úgy szeretnék mondani valami bölcset és vigasztalót, de sajnos nem vagyok bölcs. Ezért csak annyit, hogy fel a fejjel!
Metikus leirta szorol szora.
Talán annyit hozzá, hogy néha segit ha elöveszem a Thomas Gordon P.E.T. cimü könyvét, legalább látom másoknak sikerül.
Megjegyzés küldése