Fáj a hátam. Ez mondjuk így negyven felé állítólag nem olyan nagy szám. Úgy is keltem fel pénteken, hogy minnyá a falat kaparom. Erre két óra múlva telefonált az unokatestvérem, hogy segítenénk-e neki, mert lakásfelujjít és le kéne kaparni a festéket a falról... Így aztán igyekeztem az ebédfőzés közben rövidre zárni a megkezdett Chili étkek gyártását, aztán korai ebéd, kis pihi és falvakarás. A falvakarás egyébként igen nagy családi esemény volt, mert az unokatesóm a szülei mellett lévő lakásba költözik, így aztán ott voltn a nénikém, a bácsikám, az unokatesóm, a párja, a nagyfia, ...
Ma dédipapa jött látógatóba és "ha már homár..." alapon eljött Veramama és Tyulipapa is. A skacok is mind itthon voltak, egyszer csak annyian lettünk a szobában ... Dédipapa azért jött, hogy közölje a skacokkal, hogy rájuk hagyományozza az érem, és érme gyűjteményét, a fiúk örültek, én nem annyira, tele vagyunk gyűjteményekkel :)
A papesz lányok nagyon rendesen viselkedtek, nem volt semmi kiabálás, és Palika még köszönt is.
4 megjegyzés:
Már éppen ideje, hogy a te hátad is fájjon ;)
Az enyém már évek óta fáj, és hónapok óta nagyon :(
Tudod az enyém is gyakorlatilag egész életemben fájt, de az kikészít ha egy nap sem tudok úgy felkelni, hogy ne fájjon valami. Mi lesz így később?!
bocs, én nem a hátfájós /jobbulást!/ részletre koncentráltam.
csak elképzeltem, mint telik meg a szoba egyre inkább, és már lassan a fal sem látszik, mit kaparni kéne, s jönnek a jó kis sztorik, ajándékötletek.
így aztán estére kelvén ki-ki megy haza, mígnem kiderül, a fal biz'a vakaratlan maradt.
Hát a jó kis sztorik tényleg előkerültek, de közben a fal is vakaródott. Amúgy nagyon bírom az ilyen háromgenerációs vegyülést, mindig jó móka, akár munkának, akár direkt bulinak indul. Meg is jegyezte a bácsikám, hogy annyira bírja, hogy mindig jó kedvem van, pedig dehogy van, de a rondábbik felem igyekszem megtartani magamnak :)
Megjegyzés küldése